Sorsok a történelem sodrásában

Bevallása szerint újabb, Kézdiszék 1917–1920 forgatagában című kötetében Tóth László nem a viharos történelem nagy összefüggéseit kutatta, sokkal inkább arra volt kíváncsi, hogy az események sodrásában azok főszereplője és áldozata, az ember hogyan mutatja fel legnemesebb és leggyarlóbb arcát. Erre utal az alcím is: Szemtanúk visszaemlékezéseinek a tükrében.

A kötetet január 19-én este mutatták be a Vigadó Művelődési Házban, Tóth László beszélgetőtársa Demeter László, a kötetet gondozó Tortoma Könyvkiadó igazgatója volt, az est házigazdája pedig Nánia Hanna.

Tóth László előző kötete túlnyomórészt a román betörésről szól, az 1916-os eseményeket öleli fel 1917 januárjáig, ám az akkori kutatómunka során összegyűlt anyag kérte a folytatást, hogy a következő korszakot, az impériumváltást is könyvbe foglalja – ismertette a szerző. Mint hangsúlyozta, nem történész, elsősorban a kisemberek, a közemberek visszaemlékezései alapján igyekezett feleleveníteni eseményeket, sorsokat, mindezen történetek által pedig képet kapunk arról is, hogyan küzdött Kézdivásárhely és környéke a túlélésért, megmaradásért. Nincs okunk túlromantizálni az adott korszakot, az emberek éheztek, a katonaság mindenre rátette a kezét, gyakorlatilag különböző furfangokkal „vissza kellett lopni” a saját terményt.

A szerző leszögezi azt is: mindenki lopott és garázdálkodott, aki csak áthaladt ezen a vidéken, ebben nem volt különbség, a „mieink” ugyanúgy megtették, mint a „mások”. „Isten ments a megmentőinktől”, foglalta össze, a németek garázdálkodtak, értelmetlenül törtek-zúztak, loptak, de a magyar csapatok ugyanúgy rekviráltak, szabálytalanul és „az ellenérték kifizetése nélkül” vittek el javakat. Feljegyzések szerint a németek előszeretettel küldtek haza zongorát, értékes bútorokat, sőt, termőföldet is vagonszám. Mindezek mellett a három év kulturális vonatkozású történéseit is végigvezeti a kötet, a korabeli sajtó alapján – az emberek az extrém körülmények között is keresték a szórakozás, a kikapcsolódás lehetőségeit, és tudjuk azt is, hogy bár háborús idők jártak, a város fejlesztése érdekében is számos lépést tettek.

Természetesen nem lenne teljes a kötet, ha nem szólna azokról is, akik mindeközben a fronton harcoltak, de említést kapnak benne a nagyvilág eseményei, történései is. Képet kapunk arról is, hogyan látta a budapesti parlament vidékünket, ezt egy mondatban úgy lehetne összefoglalni, hogy „Székelyföld egyre távolabb került Budapesttől”. Ígéretekből nem volt hiány, de érdemi segítség nem érkezett, állapítja meg a könyv.

A fegyverletételt követő, háború utáni időszakra a „fura” jelzőt használta több ízben is Tóth László, hiszen feje tetejére állt világ, abszurd helyzetek sora villan fel a kötetben – sokan nem adták le fegyvereiket, tisztjeik ellen fordultak. Voltak kiskatonák, akik fél Európán át jutottak haza, mert a szerbek nem engedték át őket a határon, Lengyelországban elvették a magyar katonák minden értékét stb. Akik hazaértek, törvényen felü­liként viselkedtek, sok helyen elkergették a településvezetőket és a papságot, a nép nehéz sorsáért, a segélyek visszatartásáért okolva őket – és ez némely esetekben igaznak is bioznyult.

Végül, de nem utolsósorban a Székely Hadosztályról szóló fejezetet is tartalmaz a kötet, amely a visszaemlékezők háborús élményei nélkül nem lenne teljes, és persze a felsoroltakon túl rengeteg érdekesség, adat révén nyerhetünk képet a zűrzavaros korszakról Tóth László munkájának köszönhetően.