Üzenetek bűvkörében

A szakrálisföldrajz-tudósként számon tartott székelyudvarhelyi író, Balla Ede Zsolt három éve a Szent Lászlót ábrázoló falképek, könyvbeli ábrázolások, kályhacsempék kutatásában mélyült el. Meglátásairól a Testvérmegyei együttműködés a Székelyföldön Szent László öröksége jegyében című konferencián beszélt, mely a kilyéni unitárius templomban, a frissen restaurált freskók között kezdődött, majd a sepsiszentgyörgyi könyvtárban folytatódott. Itt hallhattuk az előadót.

Pedagógus édesapja révén kora gyermekségétől fogva a honszeretet és a szakralitás légkörében élt – magyarázta Balla Ede, honnan is érkezett meg a Szent László-emlékévben (2017) oda, hogy elmélyüljön ebben a témában. A szent királyunkat ábrázoló freskókon – melyeknek szerepe elsősorban az, hogy őt jelenvalóvá tegyék, szellemét megidézzék – főként a jelképes beszédre utaló jeleket kutatta. Elmélete szerint minden falképfestőnek ismernie, alkalmaznia kellett a szentképfestés szabályait, ezek között pedig egyik legfontosabb, hogy üzenetet kell tolmácsolnia. Az üzenetek akkor is hatnak szemlélőjükre, akár meg is változtatják gondolkodásmódját, ha az nem tudatosul benne – mondta. Írásunk keretei között azonban ezekre az utalásokra csak szemelvényesen térhetünk ki.

A legenda szerint a kerlési csatában egy kun vitéz lován elragad egy leányt, ám Szent László király üldözőbe veszi a harcost, megszabadítja a leányt, és megöli elrablóját. Ezt az előadó úgy értelmezi, hogy „önmagunk, valamint jövőnk tisztaságának megőrzéséért meg kell vívnunk harcainkat, és ebben a női minőségnek, a női erények felerősítésének nagy szerepe van.”

A Képes Krónikában az elrabolt lányt koronával ábrázolják, kék ruhaszíne alapján a Szűzanyára, Magyarország örökös királynéjára lehet asszociálni. „A harcosok küzdelme a szűz e minőségének megőrzéséért folyik, és Boldogasszony szolgálatáról is szól” – mondja Balla Ede.

A székelyderzsi templomban az 1419-ből származó falfestmény az egyik legépebben fennmaradt Szent László-legendát ábrázolja. Az üldözéses jelenetben ezen a királyt elérő nyilak szemére (szemléletmódjára), torkára (a test és lélek közötti kapura) mutatnak rá. A kun szájából lángnyelv csap ki a tüzes, indulatos beszédre, káromkodásra utalva. A Szent László lova alatt ábrázolt leánnyal szemben éppen a ló nemi szerve látható, az alantas, testi szintű vágyakat jelképezvén; ő ezekkel szembenézve ébred öntudatára, küldetésére, és feladatához felnőve beavatkozik a harcba, méghozzá a jó oldalán.

A kun lefejezésének jelenetében itt (de több más ábrázolásban is) a király megfogja, összefogja a kun haját, amelynek kuszasága a szenvedélyek rendezetlenségét jelöli, és a leánynak kell a karddal átvágni elrablójának torkát: vagyis önmaga kiteljesítését neki kell befejeznie, a király csak segít neki megőrizni tisztaságát. A pihenő uralkodó különleges testhelyzete – törzse függőleges, de lába vízszintes – arra utal, hogy a lélek és a test két külön irányt mutat.

A felvidéki Karaszkó templomában – akárcsak a kilyéniben – mind az ellenség, mind a magyar katonák fehérben vannak ábrázolva, a viseletnek pedig szintén a viselkedésre, jellemre utaló szerepe van. Kérdés, hogy ha nem a sötét és világos, jó és rossz ellentétét látjuk, tulajdonképpen kik között folyik a küzdelem – elmélkedett Balla Zsolt. A válasz az lehet, hogy önmagával, illetve a megkeményedett hun minőségekkel kell leszámolnia a magyarságnak.