Valóra vált álom

Múlt héten a Haszmann Pál Múzeum népzenetáborral kiegészített kemenceépítő kaláka helyszíne volt. Utóbbi eredményeként hétvégére elkészült a régóta tervezett ötkenyeres kemence, amelyet, amint az alábbiakból kiderül, nemcsak kiállítási tárgyként, hanem alkalomadtán használat közben is megcsodálhatnak a múzeumlátogatók. Az ötlettől a megvalósításig vezető útról az illetékesek számoltak be lapunknak.

A Nagy Bence irányításával, a Haszmann-család férfitagjai segítségével épített, szombaton már füstölő kemence létrejöttében nem kis szerepe volt Barta Csillának, a kemenceépítéssel párhuzamosan István Ildikó és Gáspár Csaba vezetésével népdal- és hangszertudásukat elmélyítő tizennégytagú szegedi, Csergő Banda vezetőjének.

Az ötlettől a megvalósításig

„A családdal, testvérekkel, unokatestvérekkel többször voltunk a múzeumban a bútorfestést, fafaragást tanulni. Tavaly először jártunk itt a zenekarral, hiszen Magyarországon élünk, és úgy véltem, ha erdélyi zenét játszunk, lehetőség szerint azt helyiektől tanuljuk, emellett a tájat, a vidéket is nézzük meg. Akkor unokatestvérem, a Németországban élő Sipos Mónika hajtogatta a múzeum udvarán sétálva, hogy ide kellene egy kemence. Amikor elmondtuk a háziaknak, mosolyogva bólogattak, hogy ezt már egy ideje tervezik. Ismertem Bencét, akiről tudtam, hogy kemencéket épít. Hozzáláttunk a szükséges anyagiak összegyűjtéséhez, Szegeden tartottunk egy koncertet, emellett unokatestvérem németországi egyesülete is felajánlotta a célra az ottani Magyar Napok bevételeit, és most visszatértünk zenét tanulni, illetve a kemenceépítésben segíteni.”

Dimény-Haszmann Orsolya örömmel nyugtázta az álom megvalósulását. „Régi tervünk volt, hogy a székely házak mellé kemence épüljön, hogy a teljes portát mutathassuk meg látogatóinknak. Csilláék népzenészek, néptáncosok lévén több éve visszajárnak hozzánk tanulni, és tavaly, amikor erről beszélgettünk velük, »ráharaptak« a dologra.” Megjegyezte, a kemence nem csak kiállítási tárgyként gyarapítja a múzeum gyűjteményét, hanem azt rendezvényeken, programokon beüzemelnénk.

Helyiből hagyományosat

A Pest megyei Ürömről érkezett Nagy Bence gyerekkora óta foglalkozik kemenceépítéssel. „Fazekas-kályhás édesapámtól tanultam a kemenceépítést, aki sokfelé járt és gyűjtött a Kárpát-medencében. Mondhatni, beleszülettem a mesterségbe.” A múzeum udvarán időközben felépült kemencéről a mester szerdán így nyilatkozott lapunknak. „Arra törekszünk, hogy itteni, hagyományos kemencét építsünk, lehetőleg az itt fellelhető régi (például a kő) és új anyagok használatával, mint például az alaphoz használt cement. A modern anyagok használatánál is az a cél, hogy csökkentsük a környezetre gyakorolt negatív hatást. Ezért például bontott téglát hasznosítunk újra.” A kedden megépített alapon szerdai ottjártunkkor kezdett formát ölteni a leendő kemence. „Ma alakítjuk ki a fő formáját, amire majd fölépül a kemence kürtője, meg a hátsó gömbrésze, illetve beszerezzük az összes anyagot és előkészítjük a további munkához”, osztotta meg lapunkkal a kemenceépítő.

Hangsúlyozta, a kemencét kizárólag sárral tapasztják, és ennek okáról is szólt. „A kemencét sárral, agyaggal és tömör, préselt, bontott téglával építjük. Csak a kéményt rakjuk habarcsba, a búbot pelyvás sárral építjük, ahogy a tapasztást is hagyományos anyagokkal, szalma, pelyva, agyag és lótrágya keverékével végezzük. Hogy miért sárral, nem cementtel tapasztunk? A tűzállóság végett. A téglák is sárból készültek, így egy összekötött, erős szerkezet jön létre a tűz hatására, miután összerakjuk a kemencét. Bár alapjában vízzel oldható lenne, azáltal, hogy megépítjük, majd kiégetjük, a kemence egy együtt »mozgó«, tűzálló erős szerkezetté válik”. Hozzátette, a téglából készült kemencéket kizárólag kívülről tapasztják. „Belülről nem tapasztják, mert a tégla »ledobná« a tapasztást és beleesne az ételbe. A téglákat előbb behúzzuk egy vékony sárréteggel, majd amikor megrepedezik, száradásnak indul, jöhet rá a következő réteg. Több pelyvás–szalmás réteg következik, amíg kialakul a minimum 4–5 centiméteres, megfelelő vastagság a téglán, ami erős kötést alkot.”

A népművészet bűvöletében

A székely házak mellett szombattól egy csinos, ötkenyeres kemence látványa fogadja a múzeum látogatóit. „Egy közepes méretű kemencét építünk, hogy egyszerűbb legyen a fölfűtése, illetve az egyes összejöveteleken gazdaságosan használható legyen. Úgynevezett ötkenyeres kemence lesz, amelyben azonban nagyobb társaság számára is sok minden elkészíthető”, fejtette ki Nagy Bence.

Bence nemcsak kemenceépítő, hanem hangszerkészítő és népzenész is, amint ezt a kemence elkészülte, illetve kiégetése közben is bebizonyította, amikor a Csergő Banda tagjaival együtt zeneszóval ünnepelték a munka eredményét. „Népzenével felnőttkorban kezdtem foglalkozni, de alapvetően a népművészet az az irány, ami érdekel.”

A csernátoni kemence

Az első napokban a helyi Nagyoláh Ernő is jelen volt a kemenceépítésnél. „1962-től kőműves voltam, több magánmestertől tanultam. Szerettem, és ez a lényeg: kemencét is építettem, de a csempét is megrakom”, sorolta. Tőle a hagyományos csernátoni kemencékről érdeklődtünk.

– Kiástuk az alapot, majd kővel és sárral raktuk azt ki. Körülbelül 60 centiméter magasságban hozzáláttunk a kemence aljának elkészítéséhez. A falak között maradt üreget üveggel töltöttük ki, egyrészt a jobb hőtárolás miatt, másrészt, hogy a patkány, vagy a féreg ne tudjon alája befészkelődni. Miután ezt ledöngöltük, csiszolt téglát raktunk rá a szénvonó irányába, hogy az ne akadozzon. A kemence aljának enyhe esése kellett legyen, hogy, amikor egy almát körbegurítottunk abban, kiguruljon a száda felé. Ezután kirajzolódott a kemence, majd három sor téglát raktunk vízszintesen, az utolsótól adtuk a gömb dőlését. Miután a gömböt bezártuk egy ék alakú téglával, belül tapasztottuk, miközben raktuk. A felső részét már belülről kellett kitapasztani. Azért tapasztottuk azon frissiben, hogy a rakóanyag kössön egybe a tapasszal, mert ha utólag, több tapaszt tettünk rá, pattogott a kemence. Miután ez megvolt, egy vizes ronggyal kitöröltük, hogy legyen szép. Az ajtó fölé lemezt raktunk, amivel lezárható volt a kémény működése, hogy a meleg bent maradjon. A kéményt, ha a közelben épület volt, magasabbra emeltük, hogy legyen húzása, és a lyukat is úgy helyeztük el, hogy a szél ne akadályozza működését.”