Keresztény-havason gyülekeznek a városiasodó medvék
Mircea Fechet, Románia környezetvédelmi minisztere egyik legutóbbi nyilatkozatában m...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
A GCS szerint olyan személyekről van szó, akiknek korábban nem volt pozitív teszteredményük.
Az új esetekkel 112.781-re nőtt a fertőzöttek száma.
89.771 pácienst gyógyultnak nyilvánítottak.
Ez idáig 2.223.462 koronavírusteszt eredményét dolgozták fel Romániában. Ezek közül 13.391-et az elmúlt 24 órában végeztek el, 7.937-et az esetmeghatározás és az orvosi protokoll alapján, 5.454-et pedig kérésre.
7120 személyt kezelnek kórházban COVID-19-cel – jelentette vasárnap a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).
Jelenleg 470 személy szorul intenzív terápiás kezelésre.
Románia területén 12.160 igazoltan koronavírus-fertőzött személy van otthoni, 6752 pedig intézményi elkülönítésben.
Ugyanakkor 39.130 személy van házi, hét pedig intézményes karanténban.
Az elmúlt 24 órában 33, koronavírussal diagnosztizált személy haláláról érkezett jelentés – közölte vasárnap a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).
Ezzel 4435-re emelkedett a koronavírussal összefüggésbe hozható halálesetek száma.
A GCS adatai szerint az elmúlt 24 órában 20 férfi és 13 nő elhalálozását jelentették. Őket Arad, Argeş, Bákó, Bihar, Botoşani, Călăraşi, Krassó-Szörény, Konstanca, Dolj, Galac, Gorj, Hunyad, Iaşi, Máramaros, Mehedinţi, Olt, Suceava, Temes, Vrancea megyei, valamint bukaresti kórházakban kezelték.
A halálos áldozatok közül két személy 50 és 59 év közötti, öt 60 és 69 év közötti, tizennégy 70 és 79 év közötti volt, tizenkét beteg életkora pedig meghaladta a 80 évet.
A 33 elhalálozott személy közül egynek nem volt nyilvántartott társbetegsége.
Bukarestben (270), valamint Brassó (83) és Dolj (78) megyében igazolták a legtöbb új koronavírusos esetet az elmúlt 24 órában – derül ki a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS) vasárnapi tájékoztatásából.
A legkevesebb új megbetegedést Botoşani (1), Hunyad (3), valamint Beszterce-Naszód, Teleorman és Mehedinţi (5-5 eset) jegyezték.
Az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP) jelentése értelmében az új esetek megyék szerinti eloszlása a következő:
* Fehér – 14
* Arad – 34
* Argeş – 7
* Bákó – 20
* Bihar – 27
* Beszterce-Naszód – 5
* Botoşani – 1
* Bassó – 83
* Brăila – 21
* Buzău – 17
* Krassó-Szörény – 9
* Călăraşi – 7
* Kolozs – 22
* Konstanca – 28
* Kovászna – 13
* Dâmboviţa – 28
* Dolj – 78
* Galac – 44
* Giurgiu – 8
* Gorj – 7
* Hargita – 8
* Hunyad – 3
* Ialomiţa – 20
* Iaşi – 69
* Ilfov – 19
* Máramaros – 11
* Mehedinţi – 5
* Maros – 14
* Neamţ – 39
* Olt – 11
* Prahova – 47
* Szatmár – 12
* Szilágy – 12
* Szeben – 21
* Suceava – 32
* Teleorman – 5
* Temes – 57
* Tulcea – 15
* Vaslui – 23
* Vâlcea – 49
* Vrancea – 13
* Bukarest – 270
Országszerte 359 újratesztelt fertőzött személynek ismét pozitív lett a koronavírustesztje – közölte vasárnap a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).
Ezek megyék szerinti eloszlása a következő:
* Fehér – 8
* Arad – 3
* Argeş – 4
* Bákó – 4
* Bihar – 12
* Beszterce-Naszód – 7
* Botoşani – 2
* Brăila – 8
* Bassó – 15
* Buzău – 0
* Călăraşi – 4
* Krassó-Szörény – 0
* Kolozs – 1
* Konstanca – 8
* Kovászna – 1
* Dâmboviţa – 10
* Dolj – 7
* Galac – 3
* Giurgiu – 2
* Gorj – 4
* Hargita – 11
* Hunyad – 9
* Ialomiţa – 0
* Iaşi – 39
* Máramaros – 3
* Mehedinţi – 0
* Maros – 1
* Neamţ – 5
* Olt – 3
* Prahova – 14
* Szilágy – 8
* Szatmár – 3
* Szeben – 33
* Suceava – 11
* Teleorman – 13
* Temes – 0
* Tulcea – 7
* Vâlcea – 4
* Vaslui – 19
* Vrancea – 2
* Bukarest – 61
* Ilfov – 10
Az elmúlt 24 órában 949 bírságot rótt ki a rendőrség és a csendőrség összesen 285.355 lej értékben a COVID-19 világjárvány enyhítésére és leküzdésére irányuló intézkedések megszegése miatt – közölte vasárnap a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).
Ugyanebben az időszakban 802 hívás érkezett a 112-es egységes segélyhívószámra a koronavírussal kapcsolatban.
A GCS emlékeztet, hogy a belügyi tárca július 4-étől a lakosság rendelkezésére bocsátott egy újabb zöldszámot, a 0800800165-öst, amelyen a polgárok az elrendelt egészségügyi óvintézkedések megszegését jelenthetik.
A GCS ismét felhívja a polgárok figyelmét, hogy kizárólag hivatalos forrásokból tájékozódjanak a koronavírusról, ugyanakkor emlékeztet, hogy a 0800.800.358-as zöldszámon is kérhetnek információkat. A zöldszám nem sürgősségi szám, ez csak a tájékoztatást szolgálja, hétfőtől péntekig, 8 és 20 óra között hívható – nyomatékosítják.
A külföldön élő román állampolgárok körében összesen 6612 személyt diagnosztizáltak koronavírussal, az elhalálozások száma továbbra is 126 – közölte vasárnap a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).
A külföldön élő, koronavírussal diagnosztizált 6612 román állampolgár közül 2935-öt Németországban, 1917-et Olaszországban, 1253-at Spanyolországban, 159-et az Egyesült Királyságban, 124-et Franciaországban, 112-t Ausztriában, 28-at Hollandiában, 20-at Belgiumban, 19-et Görögországban, hatot Japánban, ötöt Cipruson, négyet az Egyesült Államokban, hármat Törökországban, kettőt-kettőt Namíbiában, Indonéziában, Svájcban, Izlandon, Fehéroroszországban, Indiában, Ukrajnában, egyet-egyet pedig Argentínában, Tunéziában, Írországban, Luxemburgban, az Egyesült Arab Emírségekben, Máltán, Brazíliában, Bulgáriában, Kazahsztánban, Svédországban, a Kongói Köztársaságban, Magyarországon és Katarban diagnosztizáltak.
A koronavírus-járvány kitörése óta 126 igazoltan fertőzött román állampolgár halt meg külföldön: 43 az Egyesült Királyságban, 31 Olaszországban, 19 Franciaországban, 14 Németországban, 11 Spanyolországban, kettő Belgiumban, egy-egy Svédországban, Svájcban, az Amerikai Egyesült Államokban, Brazíliában, a Kongói Köztársaságban és Görögországban.
A külföldön élő, koronavírussal fertőzött románok közül eddig 338-at nyilvánítottak gyógyultnak: 308-at Németországban, 18-at Franciaországban, hatot Japánban, kettőt-kettőt Indonéziában és Namíbiában, egyet-egyet Luxemburgban és Tunéziában.
A GCS ismét felhívja a külföldön élő román állampolgárok figyelmét, hogy a +4021.320.20.20 számon érdeklődhetnek a COVID-19-cel kapcsolatos tudnivalókról.
Szeptember 19-éig összesen 2.808.711 koronavírusos megbetegedést jegyeztek Európában (EU/EGT, Egyesült Királyság, Monaco, San Marino, Svájc, Andorra). A legtöbb eset az Egyesült Királyságban, Spanyolországban, Olaszországban, Franciaországban és Németországban van.
(Agerpres)