A románok újabb szégyennapja

Nem zajlott le erőszakmentesen a tegnapi nap Úzvölgyében, ugyanis a „temetőavatásra” érkező a román fél agresszívvá vált. A néhány száz hőzöngő nacionalista viszont az egész román nemzetre szégyent hozott, mivel temetőgyalázás is történt.

Csaknem ezer székelyföldi civil és közszereplő vont élőláncot az úzvölgyi katonatemető elé csütörtök délután, hogy megakadályozza az egyházi szertartás és koszorúzás megtartását, amelyet Dormánfalva polgármesteri hivatala hirdetett meg a hősök napja alkalmából. A „temetőavatásra” odaérkező román hordát azonban nem sikerült megfékezniük sem nekik, sem a helyszínre rendelt csendőröknek és különleges erőknek: betörték a temető kapuját, és széthányták a magyar katonák mogyorófa-keresztjeit. Tették mindezt ordítozva, általuk hazafiasnak tartott jelszavakat skandálva, gyalázkodva. Néhány száz huligán miatt tehát ismét „levizsgázott” a román nép „toleranciából” és „műveltségből”, sikerült meggyalázniuk azt, ami miatt állítólag Úzvölgyébe mentek: a hősök emlékét.

A nap viszonylag csendben indult, az élőláncot alkotó magyarság (köztük sok nő és gyerek) – élükön háromszéki és csíki politikusokkal – csendben imádkozott. A helyzet akkor mérgesedett el, a mikor 17 óra előtt pár perccel megérkeztek az „ünnepelni” vágyó románok. Negyed 6-kor nagy részük odaért a bezárt kapuhoz, és ordítozva követelték, hogy nyissák ki, közben folyamatosan szólt a „ki a magyarokkal az országból”. A csendőrök amolyan tessék-lássék sorfalat álltak az imádkozó magyarok és az egyre dühösebb románok között, akik pár rendfenntartót az árokba is löktek, majd – hátulról kerülve – átmásztak a temető kerítésén. Aztán a temetőkaput is betörték, fejfákat dobálták a végig civilizáltan viselkedő magyarok irányába.

Közben a pópák is megjelentek, és megszentelték az állítólag román katonák nyughelyét jelző, törvénytelenül felállított kereszteket. Egyenként felolvasták a szerintük ott nyugvó 149 román katona nevét, a nevek felolvasását taps kísérte. Többek között az is elhangzott: nem az számít, hogy kihez tartozik a temető, hanem az, hogy román földön van.

A magyarok egy része autóba ült, és dudálva próbálta megzavarni a románok ünneplését, majd a csendőrök parancsnoka nógatására a többség elindult hazafelé. Ez az annál is inkább bölcs döntés volt, mert időközben még több román érkezett buszokkal, népviseletben. Egy ideig még egy 30 fős csoport a helyszínen maradt, de elöljáróik arra kérték őket is, saját biztonságuk érdekében induljanak haza.

Összegzésképpen elmondható, hogy rendfenntartóknak sikerült ugyan megakadályozniuk a két fél tényleges összecsapását, a vérontást, de jelenlévő munkatársunk tájékoztatása szerint túl sokat nem tettek az ellen, hogy a temetőt megszállják a románok, pedig ehhez létszámban elegen lettek volna. Most, hogy a hősök napi koszorúzás leple alatt egyházi szertartással is felavatták a törvénytelenül létrehozott román parcellát, minden bizonnyal nehezebb lesz helyreállítani az eredeti állapotot. Az ügynek remélhetőleg diplomáciai hozadéka is lesz, lévén hogy a magyar katonák mellett osztrákok, németek, oroszok, szerbek és olaszok vannak ott eltemetve – egy szál román mellett (lásd a 6. oldalon).