Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Belügyminiszter: az augusztus 10-i tüntetés résztvevői nem veszélyeztették az állam intézményeit

Belügyminiszter: az augusztus 10-i tüntetés résztvevői nem veszélyeztették az állam intézményeit Románia

Nem állt fenn az állami intézmények fenyegetettsége a 2018. augusztusi tüntetések idején – jelentette ki Marcel Vela belügyminiszter csütörtök este, a B1 televíziócsatornának adott nyilatkozatában.

Hirdetés
Hirdetés

Arra az újságírói kérdésre, hogy a 2018. augusztus 10-ei bukaresti kormányellenes tüntetés során a ‘legkisebb mértékben is’ veszélyeztették-e a tüntetők az az állam intézményeit, Vela határozott nemmel felelt.

A belügyminiszter kifejtette, hogy az akkori eseményekkel kapcsolatos vizsgálati dosszié titkosságának feloldása hozzájárul a büntetőjogi nyomozás megkönnyítéséhez, és hozzáférhetővé teszi az adatokat a nyilvánosság számára.

Marcel Vela úgy vélekedett: azzal, hogy csütörtökön feloldotta az iratcsomó titkosságát, tulajdonképpen azt tette, amit Mihai Fifor korábbi nemzetvédelmi miniszternek és Carmen Dan volt belügyminiszternek kellett volna megtennie.

Azt is elmondta: a dokumentumot a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elhárító Igazgatósághoz (DIICOT) küldték, és ‘sok meglepetést’ tartalmaz. ‘Várjuk meg, míg a DIICOT közzéteszi, és a büntetőjogi per idején önöknek minden részlethez hozzáférésük lesz. Amit én elmondhatok: számos meglepetésben lesz részük’ – mondta Vela.

(Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás