Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Eltekinthetnek a félévi dolgozatok megírásától ebben a tanévben

Eltekinthetnek a félévi dolgozatok megírásától ebben a tanévben Románia

Ebben az iskolai évben eltekinthetnek a félévi dolgozatok megírásától, a tanügyminisztérium jelenleg több forgatókönyvön dolgozik, annak érdekében, hogy azonos szabályok legyenek érvényesek az iskolába járó, illetve az online oktatásban részt vevő diákok esetében – jelentette be Luminița Barcari államtitkár.

Hirdetés
Hirdetés
 

Az információs hétfőn Monica Anisie oktatási miniszter is megerősítette, hozzátéve, hogy a döntést a szakszervezetekkel, a szülőkkel és a diákokkal folytatott konzultáció után hozzák meg. Elmondta, a minisztérium szakemberei jelenleg felmérést végeznek az esetleges intézkedéssel kapcsolatosan.

Luminița Barcari államtitkár elmondta, mindenkire ugyanazon szabályok kell érvényesek legyenek, senkit nem lehet diszkriminálni, ezért nem lehetséges az, hogy a zöld forgatókönyv szerint tanulók írjanak félévi dolgozatot, a többiek viszont ne.

„Elemezzük a dolgozatok megírásának lehetőségét az érvényben levő forgatókönyvtől függetlenül, mivel a félévi dolgozatok részét képezik a tanintézmények szervezési és működési szabályzatának” – fogalmazott Barcari.

Az államtitkár szerint

  • a zöld forgatókönyv szerint tanuló diákok hagyományos módon írnák meg a dolgozatokat,
  • sárga forgatókönyv esetén a diákok akkor írnák meg a dolgozatot, amikor visszatérnek az iskolába,
  • a piros forgatókönyv szerint tanulók pedig tantárgytól függően kapnának leadandó feladatokat, amelyeket aztán elküldenének a tanárnak.

Barcari is hangsúlyozta, hogy döntést csak azután hoznak, miután egyeztettek az érintett felekkel.

Egyszerűsödni fog a román tételek szerkezete a nyolcadikosok képességvizsgáján

Egyszerűsíteni fognak a nyolcadikosok képességfelmérő vizsgáján román nyelv és irodalomból adott tételek struktúráján – nyilatkozta Monica Anisie.

A tanügyminiszter azt mondta, a tanárok, szülők és diákok javaslatára döntöttek az egyszerűsítés mellett, és az új tételstruktúrát rövidesen közzé is teszik az oktatási tárca hivatalos honlapján.

(Hotnews/Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás