Szenzációsan teljesített ősszel a KSE focicsapata
Az idény elején Rancz Lajos, a Kézdivásárhelyi SE elnöke az első négy hely egyikét c...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
A címvédő Sepsi–SIC az alapszakaszbeli győzelem után megnyerte a középszakaszt is, így első kiemeltként várhatja a rájátszást, azaz az új szabályoknak megfelelően automatikusan a legjobb négy közé jutott, akárcsak a második helyen végzett Szatmárnémeti VSK. A zöld-fehérek ellenfele az elődöntőben a Târgoviște–Brassói Olimpia párharc győztese lesz. A másik negyeddöntőben az FCC Baschet Arad és a Kolozsvári U harcol a legjobb négy közé jutásért. A három győzelemig tartó elődöntős párharcok eredetileg március 30-án kezdődtek volna, míg a döntő rajtját április 15-re tervezték.
A négyszeres bajnok Sepsi–SIC zsinórban hatodik alkalommal nyerte meg az alapszakaszt, amire méltán büszke Zoran Mikes vezetőedző, aki több mint 200 bajnokin vezette győzelemre a zöld-fehér mezeseket.
„Büszke vagyok mindarra, amit az elmúlt időszakban elértünk, úgy gondolom, ez az egyik legjobb eddigi szezonunk ez idáig. Az sem elhanyagolható tény, hogy az elmúlt hat szezonban sosem veszítettünk két meccsnél többet az alapszakaszban, de az is folytonosságról és komolyságról árulkodik, hogy sorozatban hatszor nyertük meg az alapszakaszt. Minden ellenfél extra motivációval játszik ellenünk, mi pedig folyamatosan készen kell álljunk erre. Ez igazi kihívást jelent, de mi állunk elébe. Sokan nem is sejtik, mit jelent folyamatosan a csúcson lenni, de mi tudjuk, hogy kemény munkával és elkötelezettséggel ez lehetséges, folyamatosan feszegetjük határainkat, hogy még jobbak legyünk” – értékelt a bosnyák szakember, megemlítve azt is, hogy több kulcsjátékosára nem számíthatott az idényben, ami még értékesebbé teszi az eddigi teljesítményüket.
Zoran Mikes egyetért abban, hogy a játékosok és stábtagok egészségének megóvása éppen elengedő ok a kényszerszünetre, és reméli, hogy a jelenlegi helyzet nem veszélyezteti további terveiket, hogy nyugodtan edzhessenek és megvédhessék címüket. „Remélem, hamarosan normalizálódik a helyzet, és a szurkolóink visszatérhetnek a lelátókra, és segíthetnek begyűjteni ötödik bajnoki címünket” – összegzett Mikes.
A Kézdivásárhelyi SE is megnyerte csoportját a középszakasz alsóházában, ennek értelmében a rájátszás első körében nem kell pályára lépnie, amiatt, hogy hét csapat szerepelt a B-csoportban, a folytatásban pedig a második a hetedikkel (Konstanca – Nagyvárad), a harmadik a hatodikkal (Alexandria – Agronomia), a negyedik pedig az ötödik helyezettel (Marosvásárhely – Rapid) mérkőzik meg a két győzelemig tartó helyosztón. Itt a tét az összetettbeli hetedik hely megszerzése. Farkas Alpár tanítványai a Marosvásárhely – Rapid párharc győztesével kell megküzdjön a következőkben, a párbaj eredetileg március 28-án kezdődött volna.
„Borzasztó nehéz ez a helyzet, ráadásul óráról órára változik minden. Ez felborította minden eddigi tervünket, lehetetlen kizárni ezt az egészet. Eleget teszünk a hatóságok kérésének, beszüntettük az edzéseket, még a nagycsapatnál is, úgy érzem, elővigyázatosak kell legyünk. Két hétig mindenképp álltunk volna, de az edzéseket folyattuk volna. Meglátjuk, mi fog történni. Van egy olyan sanda gyanúm, hogy ha pár héten belül nem javul a helyzet, kénytelenek lesznek befagyasztani a bajnokságot, nem hirdetnek bajnokot, s következő szezonban minden kezdődik elölről, ettől tartok” – vélekedett Farkas Alpár, a KSE csapatának vezetőedzője. – „A sportban szerződések alapján működünk, nálunk például április végéig érvényesek a szerződések mindenkivel, addig nincs gond, május 1-től viszont már nem tudjuk itt tartani a két idegenlégiósunkat például, plusz, nincs is rá anyagi fedezetünk, hogy mondjuk, egy hónappal meghosszabbítsuk a megegyezést. Így is épp, hogy elégséges lesz az anyagi fedezet, tudniillik mi B-ligára készültünk, a szövetség belekényszerített az élvonalba, s ez plusz anyagi terhet rótt ránk” – tette hozzá.
Ami az eddigi remek szereplésüket illeti, Farkas Alpár úgy véli, számítottak ugyan jó eredményekre, de összességében túlteljesítették az elvárásokat azáltal, hogy az alapszakaszban és a középszakaszban is halmozták a győzelmeket, ráadásul elődöntőt játszottak a Román-kupában.
„Célunk a hetedik hely megszerzése, reálisnak érzem a 7–8. helyet. Valószínűleg a Rapiddal fogunk játszani a következőkben, eddigi tapasztalataink alapján ellenük mindig gond volt a bíráskodással, nem szeretném részletezni. A párbaj két győzelemig tart, és mellettünk szól, hogy az első és a harmadik meccset itthon játszhatjuk, ami mindenképp nagy előny számunkra” – fűzte hozzá.
Nem veszitek eszre, hogy mas varosokba nem koltnek ennyi penzt a kulfoldi sportolok es edzok elfoglalatosagara? Nincs csapat ahol ennyi legios fizetnek es akkor persze csapat sincs aki ellenfel lenne. Es ezek utan lehet kovetkeztetni, hogy miert van ez igy csinalva, azert hogy lehessen minel tobb penzt el lopni!!!