Kozmin nem fél az álmaitól

A 22 éves, sepsiszentgyörgyi Dima Kozmin fiatal kora ellenére már kijárta az élet iskoláját, hiszen egy Sing Singben élő, drogokat és alkoholt fogyasztó utcagyerekből vált színésszé, illetve modern táncban világbajnokká.

– Milyen körülmények közt élt gyerekkorában?

– A Csíki negyedbeli Sing Singben éltem, nagyon szerény körülmények között. Piszkosan, koszos ruhában jártam iskolába, emiatt és társadalmi helyzetem miatt kirekesztettek, és számos atrocitás ért. De mit szépítsek a valóságon: rendszeresen megvertek az iskolában. A szüleimről annyit, hogy szülőértekezletekre sem jártak. Minden más gyereknek a szülei ott voltak, míg magamat én képviseltem ilyenkor. De ez később igaz volt a színpadi fellépéseimre is, amikor más gyerekek szülei a sorban tapsoltak, hozzám nem jött senki a családból, hogy gratuláljon, mert hülyeségnek tartották, amit én csinálok.

– Miként következett be a változás az életében?

– Mivel már egész fiatalkoromban bennem volt a bizonyítási vágy, a „megmutatom, hogy én is vagyok valaki”, ezért sok ostobaságot csináltam. Drogokhoz nyúltam, sőt árultam is. Ott volt aztán az alkohol, amiben menedéket kerestem. Ezek vittek lefelé, én pedig éreztem, hogy nekem nem ez kell… 13 évesen volt egy balesetem, leestem a 9. emeletről, és mindezt „megúsztam” koponyatöréssel, meg térddagadással. Semmire sem emlékszem a történtekből, állítólag a blokk oldalán levő tűzoltó létráról estem vissza, és csak négy napot voltam kórházban. Viszont a balesetem is közrejátszott abban, hogy változtatni akartam az életemen. Meg akartam mutatni, hogy igenis lesz belőlem valaki, így fordultam a sport felé. Ha akkor nem változtatok az életemen, szerintem most börtönben lennék.

– Hogyan lesz egy önmagát kereső Sing Sing-béli fiatalból színész?

– Pár éve történt az a tragikus, emberéleteket követelő baleset, amikor egy vonat elütötte a napszámosokat szállító traktor utánfutóját… Az áldozatok között sok szomszédom volt. Aztán egy nap Radu Afrim rendező eljött a negyedünkbe, hogy szeretne egy dokumentumfilmet készíteni a történtekről, rajtam pedig látta a bizonyítási vágyat, így felkért, hogy a későbbiekben a színpadon beszéljek a múltamról, illetve táncoljak. Én pedig megragadtam a lehetőséget.

– Hogyan került kapcsolatba a tánccal?

– Több sportágat is kipróbáltam, kézilabda, foci, kosárlabda, ketrecharc, de egyikben sem találtam meg önmagam. Nem volt meg bennük az a fajta önkifejezés, amire vágytam, így esett a választásom a táncra. Azért is inkább a modern táncot választottam, mert ezáltal is el akartam különülni azoktól a sorstársaktól, akikkel a Sing Singben nőttem fel. A moderntáncban, a hiphopban megtaláltam azt az adrenalint, amit kerestem, amikor táncolok, akkor elhelyezkedhetek abban a világban, amit szeretek.

– Meséljen a tánccsapatáról és a világbajnokságon való részvételről…

– 36-an vagyunk a Molnár Enikő vezette tánccsoportban, és lettünk már országos bajnokok a Dance Staron, illetve szerepeltünk a Hiphop Internationalon, valamint 2018-ban a Dance World Cupon, ez utóbbin Barcelonában képviseltük Romániát. 2019-ben a Horvátországban megrendezett Dance Staron világbajnokok lettünk. Tavaly novemberben pedig tovább jutottunk a Hiphop International elődöntőjén, ami azt jelenti, hogy idén augusztusban indulhatunk az Arizonában megtartandó világbajnokságon. A csoportban én vagyok a legrégebbi táncos, már 9 éve járok oda, Molnár Enikő olyan számomra, mintha a második anyám lenne, hiszen számtalanszor segített, útba igazított.

– A szüleivel lakik?

– Már nem. Többször is elköltöztem onnan, jelenleg nem a legjobb a viszonyom velük.

– Az életútjával példázódva próbált-e más, nehézsorsú romának is segíteni a felzárkóztatásban?

– Volt több próbálkozásom, azonban nem jártam sikerrel, mert nem volt meg bennük az a fajta kitartás és bizonyítási vágy, ami engem motivált. Nem volt meg bennük az elhatározás, hogy kitörjenek abból a közegből…

– Szakács, színész, táncos. Mennyi energiáját emészti fel ez a hármas szerepkör?

– Egy pizzázóban dolgozom, 16 órázok, és két nap szabad vagyok. Néha úgy érzem, hogy ez a háromfelé szakadás kimerít, de nem szabad feladnom, hiszen a sok teendőtől nem unalmas az életem, és látom, hogy ez által haladok a céljaim megvalósítása felé.

– Mit üzenne a nehézsorsú fiataloknak?

– Azt, hogy legyenek álmaik, és ne féljenek megdolgozni értük. Ha kell, dolgozzanak orrvérzésig, és soha ne adják fel. Én, amikor elkezdtem a tánctanulást, napi 4 kilométert gyalogoltam esőben, hóviharban, de nem számított, mert ott akartam lenni, és nem hagytam ki egy napot sem. Jelenleg sofőrsuliba járok, majd szeretnék saját pénzen autót vásárolni. Ezért is mondom a sorstársaknak, hogy tegyenek lépéseket egy jobb élet felé.