Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Sokak szemét szúrja a jó szereplés

Sokak szemét szúrja a jó szereplés Sport

Diószegi László olyannyira szívén viseli a Sepsi OSK sorsát, hogy saját bevallása szerint közel egy hónapig – amíg nem sikerült szerződést hosszabbítani – nem volt egy nyugodt éjszakája Ibrahima Tandia miatt. Igazi sportember, aki inkább vállalná a kiesést az élvonalból, minthogy tisztességtelen játszmákba bonyolódjon. Exkluzív interjúban mesélt lapunknak csapata eddigi meneteléséről, támogatásról, tervekről és nemzetközi kupaálmokról.

– Az épp Törökországban edzőtáborozó Sepsi OSK az előkelő negyedik helyen telel. Hogyan látja a csapat őszi szereplését?

– Az őszi idény csodálatosan sikerült, negyedik helyen áll a csapat, ezt álmunkban sem gondoltuk volna. Voltak nagyon jó mérkőzéseink, úgy is mondhatnám, a jó csapatok ellen jó eredményeket értünk el, sajnos, pár találkozón nem leltük a formánkat, és gyengébb csapatok raboltak pontokat tőlünk. Most hirtelen a Hermannstadt jut eszembe, amely hat pontot szerzett ellenünk. De mindent összevetve, csodálatosan zárult a 2018-as esztendő, és remélem, a 2019-es is számos sikert tartogat számunkra.

– Az idény végén milyen eredménnyel lenne elégedett?

– Az első hatba vágyunk, öt mérkőzés van még hátra, ezekből legalább kettőt meg kell nyerni, és egyet döntetlenre hozni, akkor biztosan meglesz a felsőházi rájátszás. A hatodik hellyel tehát tökéletesen meg lennék elégedve, de ha már bejutunk a play offba – a székely ember azt mondja, evés közben jön meg az étvágy –, akkor talán a negyedik helyre is rá lehetne hajtani. Hoztunk két jó játékost, még szükségünk van egy csatárra, keressük a megfelelőt. Naponta négy-öten jelentkeznek, de nem szeretnénk elsietni, olyasvalakit akarunk, aki tényleg nagyon jó. Huszonnégyen vagyunk jelenleg a keretben, ha jön még egy csatár, az bőségesen elegendő, mert úgyis csak tizennyolcan férnek fel a bírói lapra. Ez eleve feszültséget szülhet az öltözőben, mert mindenki játszani szeretne.

Hirdetés
Hirdetés

– Nemcsak az öltözőben szül feszültséget a mellőzés, hanem a lelátón is, mert a szurkolók is a kedvenceiket szeretnék a pályán látni.

– Én is szurkoló vagyok, és igazat adok, ha egyik-másik játékost a pályára követelik, viszont vezetőként az edzőre kell bíznom a döntést, ő felel az eredményekért. Mindig a klub érdekeit kell nézni.

– Egy ideje az országos sajtó is felfigyelt a Szentgyörgyön folyó szakmai munkára. Zavarja a fokozódó figyelem?

– Jó lenne, ha ez a felfokozott figyelem a pályán is megnyilvánulna a soron következő öt találkozón. Meglátjuk, a játékvezetők is úgy gondolják-e, hogy megérdemeljük a tiszteletet, nem egyebet. Az, hogy felnéznek ránk szakmai körökben, pozitív dolog, de a leglényegesebb, hogy jó a hangulat az öltözőben, és hogy történelmet írunk Sepsiszentgyörgy számára.

– Hogyan élte meg azt, amikor tavaly az év klubvezetőjének választották?

– Azt jelezte számomra, hogy a klub, amelyet vezetek, profi módon végzi a dolgát. Ez nem az én egyedüli érdemem, hanem mindenkié, aki a klubon belül becsületesen teszi, amit kell. Azt hiszem, messzemenően túlteljesítettük azt, amit ezelőtt nyolc évvel Kertész Dáviddal, Pózna Dáviddal és Kovács Attilával megálmodtunk, éspedig hogy legyen egy csapatunk, amellyel megvetjük a lábunkat a másodosztályban, és visszacsalogatjuk a szurkolókat a lelátóra. Lassan egy brand lett az OSK, amit külföldön is kezdenek megismerni. Ehhez kellett a jó őszi szereplés és az a néhány jó játékos, akit leigazoltunk, és most itt elsősorban Tandiára gondolok. Szinte nincs olyan nap, hogy ne keresnének miatta játékosügynökök. Sikerült újabb másfél évre leszerződnünk, a nyárig biztosan marad, aztán meglátjuk. Ha a Jóisten megsegít, és elcsípjük a negyedik helyet, még akár maradhat is, de legyünk realisták, nem tudunk egy ilyen kaliberű játékost hosszú időre itt tartani.

– Nem is olyan rég még sokan megmosolyogták azt a nyilatkozatát, miszerint néhány év múlva európai kupaporondon lesz érdekelt az OSK, és lám-lám, talán nincs is olyan messze az az időszak.

– Úgy gondolom, elég realistán látom a helyzetet, soha nem ígértem olyat, amit nem tudunk betartani. Nagy álmom, hogy egyszer Európa Liga-selejtezőt játsszon a csapat. Tudom, hogy nagyon nehéz, de nem lehetetlen. Jó edzőnk van, jó a csapatszellem, és ha csak a kupát nézzük: három meccs megnyerésével már döntősök vagyunk, és ott bármi megtörténhet. Most már elkészült a két füves és a műfüves pályánk, tehát van, ahol játszani a gyerekeknek, lesz utánpótlás. Sokan vádolnak azzal, hogy nem adunk esélyt a helyi játékosoknak. Én erre azt tudom mondani, profi csapat vagyunk, itt és most az eredmény a fontos, de az, hogy 370 gyereknek egyre jobb körülményeket tudunk biztosítani, az egy garancia arra, hogy öt-hat év múlva a csapatban két-három saját nevelésű játékos is feltűnik, ha még ott leszünk az I. ligában. Vagy eredmény, vagy lokálpatriotizmus. Én is lokálpatrióta vagyok, de ne felejtsük el, hogy 2012-ben alapítottuk az első gyerekcsapatot. Idéntől a gyerekekre nagyobb hangsúlyt fektetünk.

– Hogy látja a csapat negyeddöntőbeli esélyeit a Román-kupában a Kolozsvári CFR ellen?

– Ha akartuk volna se kaphattunk volna ennél nehezebb ellenfelet mi sem, és Csíkszereda sem (Krajovát – szerk. megj.), de szerintem verhető csapat mindkettő. Úgy gondolom, nekünk 30%-os esélyünk van egyelőre, de hazai pályán játszunk, százszázalékosan telt ház előtt, ami mellettünk szól. A lényeg, hogy játsszunk egy jó meccset, ha a sors is úgy akarja, továbblépünk, és akkor a legjobb négy között már könnyebb dolgunk lesz.

– Nagy port kavart ország szinten a hír, miszerint magyarországi támogatásból tartják fenn a csapatot.

– Nagyon téves információkra alapoz a központi sajtó. Amikor mi megnyertük a pályázatot infrastrukturális fejlesztésre, létrehoztunk egy új céget, szinte mondhatni, egy másik klubot azért, hogy az a támogatás arra menjen, azt a pénzt nem költhetjük egyébre. Azzal gyanúsítottak minket, hogy azért teljesít ilyen jól a Sepsi OSK, mert magyar kormányzati pénz van a csapatban, holott ilyesmiről szó sincs, egy fillér kormánypénz sincs. Újabban olyan híresztelések is napvilágot láttak, hogy ráküldik az adóhatóságot a klubra, mert nem volt pénzügyi ellenőrzés az OSK-nál, de ez is marhaság, hiszen, minden I. ligás klubot alaposan átvizsgálnak évente a licenc megszerzéséért. Felesleges hisztériát keltenek ezzel. Mi nem akartuk tovább fokozni a helyzetet magyarázkodással, azt szokták mondani, a kutya ugat, a karaván halad… Szívesen várom, jöhet bárki ellenőrizni. Amikor megalapítottuk a klubot, leszögeztük, hogy átlátszó és tisztességes legyen minden, ehhez tartjuk magunkat. Nálam a bunda klubszinten teljesen kizárva, mi minden meccset egyformán meg akarunk nyerni, nem számolgatunk. Ha a 12. helyen állnánk, senkit sem zavarnánk. Lásd, tavaly, amikor a kiesés ellen harcoltunk, nem cikkeztek rólunk, holott ezt a támogatást már tavalyelőtt megkaptuk. Hárommillió eurót emlegetnek, de ha a nagycsapatra költöttük volna ezt az összeget, akkor a pályákat miből építettük volna? Ez nem így működik. Mi már az első perctől számítottunk erre, ezért raktunk mindent pontra, hogy ne legyen semmi kifogásolnivaló.

Hirdetés
Hirdetés

– Mi a helyzet a világítóberendezéssel?

– Dunaszerdahelytől kaptuk ajándékba, 400 ezer euróba került a felállítása. Egy bukaresti céget bíztunk meg ezzel, majdnem kilencven betonoszlopot kellett belefúrjon 12 méter mélyre, új égőkre, valami 13 kilométer kábelre volt szükség, azon kívül omologáltatni kellett az egészet. A sajtóban az jelent meg, hogy ez is magyar támogatásból valósult meg, de ez is hamis információ.

– Jó, akkor öntsünk tiszta vizet a pohárba. Milyen támogatásokból tartja fenn magát a Sepsi OSK?

– A költségvetés 40%-át a televíziós közvetítési jogdíjak teszik ki, körülbelül 6–7% a belépőjegyekből gyűl össze. Ha mi magyar állami támogatást kapnánk, akkor ingyenes lenne a belépés, hogy még több néző legyen, de mivel nekünk szükségünk van erre a pénzre, 30 lejbe kerül a jegy. Rengeteg szponzor- és reklámszerződést kötöttünk, nagy cégek állnak a hátunk mögött, mint az OTP, a MOL, a Gyermelyi, de említhetném a saját cégem, a Diószegit, illetve a Depót, a Capitalyt, a Bertist stb. A sok kicsi összegyűl. A 14 élvonalbeli csapat közül szerintem mi a 8–10. helyen állunk a költségvetés tekintetében. A titok: takarékosan élünk. Megpróbáltuk észszerűsíteni az alkalmazottak számát, most két irodában elférnek. Nem mindegy, hogy 6–7 személynek vagy teszem azt 30-nak biztosítasz fizetést. Egyéb tekintetben sem vetjük el a sulykot, megpróbálunk észszerűen költekezni. A szurkolókat arra kérem, maradjanak mellettünk, mi mindig nyerni akarunk, de a labda kerek. Legyenek mellettünk, akkor is, ha vereségek jönnek, és higgyenek abban, hogy amit mi csinálunk, az tiszta, és az is fog maradni! 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás
Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2019. január 22., 10:02
    ÉRTÉKELÉS: 13

    Bravo Laci egy osszinte tiszta szivu ember vagy csak igy tovabb,hajra fiuk kuzdeni az elso 6 ik helyert maradjunk az elvonalba,erot egeseget kivanok tovabbi vagyaid elereseben mindazokkal akik meleted alnak es kitartanak!!!

  • User
    Dátum: 2019. január 22., 10:00
    ÉRTÉKELÉS: 10

    Ez már így is sikertörténet . A kitartó és becsületes munkának meg van és meglesz az eredménye. Hajrá Sepsi OSK ! Csak így tovább! Mindenkinek aki a csapatér vagy a csapat mellett dolgozik erőt egészséget kívánok.

  • User
    Dátum: 2019. január 22., 15:20
    ÉRTÉKELÉS: 1

    Szép gesztus, jó a hozzá állásuk és ügyesen végzik a klubbal való költségvetés Sok sikert kívánok továbbra is a klub vezetőségének
    Hajrá Szentgyörgy
    Hajrá Sepsi OSK