Új kórházakra van szükség
Koherens fejlesztési stratégiára van szükség, amelyért minden párt felelősséget vállal – foglalható össze egy mondatban, amit elvár az új kormánytól, illetve egészségügyi minisztertől ...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Koherens fejlesztési stratégiára van szükség, amelyért minden párt felelősséget vállal – foglalható össze egy mondatban, amit elvár az új kormánytól, illetve egészségügyi minisztertől ...
„Meg kell kezdődnie az iskolának, de be kell tartani a szabályokat” – hívja fel a figyelmet a megyei kórház igazgatója, András-Nagy Róbert.
”Nagyon közel állunk a vörös mutatóhoz. Rajtunk múlik, hogy a gyermekeink mehetnek-e iskolába az új tanév elején”.
Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban, négy páciens állapota súlyos – közölte tegnapi online sajtóértekezletén András-Nagy Róbert. A kórházmenedzser elmondta: a törvények kö...
Összesen 37 koronavírusos és gyanús eset van jelenleg a sepsiszentgyörgyi kórházban. A nem megfelelő jogi helyzet miatt vannak, akik pozitív teszttel elhagyták a kórházat, és nem tudni...
Mint a járványhelyzetben sok más alkalommal, a megyei tanács múlt heti gyűlésén elsősorban a betegellátás kapcsán kérdezhették a képviselők a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kór...
A Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház összes, járvány miatt bezárt járóbeteg rendelője megkezdi a tevékenységét június 15-től – nyilatkozta kedden az intézmény igazgatója, An...
Már csak három, koronavírussal diagnosztizált beteget kezelnek a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban, az András Nagy Róbert kórházigázható kedden elmondta, az intézmény le...
Jó hírt közölt a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház vezetősége tegnapi sajtóértekezletén, ugyanis jelentősen csökkent az esetszám Kovászna megyében az elmúlt napokban.
András-Nagy Róbert, a sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház igazgatója szerint is mihamarabbi átszervezésekre lenne szükség a kórházak terén.
Sokakat érdeklő kérdést tolmácsolt Fazakas Péter EMNP-s tanácsos a megyei tanács tegnapi online ülésén résztvevő András-Nagy Róbert kórházmenedzsernek: mikor áll vissza a járvány előtt...
Online sajtótájékoztatón ismertette az aktuális esetszámokat a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház igazgatója, András-Nagy Róbert. Ugyanakkor felhívást intézett a lakossághoz.
A szokásos heti online sajtóértekezletén ismertette az elmúlt napok koronavírussal kapcsolatos adatait a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház igazgatója, András-Nagy Róbert.
Péntek délután online sajtóértekezleten ismertette a legfrissebb adatokat a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház igazgatója, András-Nagy Róbert.
Az elmúlt időszak adatairól számolt be a megyei kórház vezetősége keddi sajtóértekezletén. A tesztelések folyamatosan zajlanak, negatív eredmény után pedig ismét dolgoznak a kórházi alkalmazottak.
András-Nagy Róbert, a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház igazgatója pénteken sajtótájékoztatón számolt be azon intézkedésekről és protokollokról, amelyek – országos szinten ...
András-Nagy Róbert, a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház igazgatója pénteken sajtótájékoztatón osztott meg pár jó hírt, illetve új intézkedésekről, protokollokról számolt be...
Szerda déli állás szerint a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban a bizonyítottan koronavírusos beutaltak száma 24 volt – közülük 5 orvos –, még vártak 15 betegnek a teszteredményére.
Hétfő déli állás szerint 27 koronavírusos esetről tudott beszámolni a sajtónak András-Nagy Róbert sepsiszentgyörgyi kórházmenedzser és Roșu Mátyás orvosigazgató, de ez csak a beutaltak...
Büntetőjogi eljárást indított a Kovászna megyei ügyészség március 23-án egy Kovászna megyei nőgyógyász ellen, akit fertőző betegségek leküzdésének megakadályozása miatt vizsgálnak.
A sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház igazgatója, illetve a megyei mentőállomás menedzsere tegnap sajtótájékoztatón számolt be a COVID-19 járvány miatt elr...
Külföldön dolgozó szakorvosok is érdeklődnek a sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház által meghirdetett állasok után – derült ki a kórházigazgatóval folytatot...
Az elkövetkezőkben a képzett asszisztensek hiánya okozhat komoly gondot a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban, és országos prioritásként kéne kezelni a szakszerű asszisztensképzéseket.
Vasile Neagovici, a Sanitas szakszervezeti szövetség Kovászna megyei elnöke legutóbb kifejtette, hogy az egészségügyi rendszerben a legtöbb konfliktus a személyzethiány, időigényes bür...
Még legalább 7 orvos kellene a sürgősségi osztályra ahhoz, hogy optimálisabban működjön ott az ellátás. Nehezíti a dolgokat, hogy számos polgár visszaél a rendszer engedékenységével.
A sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház korszerűsítése érdekében számos lépést tesz az intézmény vezetése, ám elmondásuk szerint a jelenlegi bürokrácia miatt ...
Március 26–28. között a sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban igényes, a szakmabeliek – és közvetett módon a betegek – számára igencsak fontos gyermeksebés...
Az országos szintű influenzajárvány kihirdetésének nyomán a Kézdivásárhelyi Municípiumi Kórház vezetőség úgy döntött, csütörtöktől látogatási tilalmat rendel el az intézményben.
„Ha valakinek nincs mobiltelefonja, akkor nem is létezik?” – tették fel a kérdést egy nemrég elhunyt személy hozzátartozói, akik arra panaszkodtak lapunknak, hogy a beteg férfi nem tud...