Lehangoló háromszéki strandkörkép – frissítve
Mától megnyitotta kapuit a sepsiszentgyörgyi strand. A Sepsi Rekreativ által működtetett létesítményen kívül azonban Kovászna megyében nemigen van lehetőségük lubickolásra a fürdőzni v...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Mától megnyitotta kapuit a sepsiszentgyörgyi strand. A Sepsi Rekreativ által működtetett létesítményen kívül azonban Kovászna megyében nemigen van lehetőségük lubickolásra a fürdőzni v...
Barót önkormányzati képviselő-testülete csütörtöki ülésén zömében a helyreállítási alapból finanszírozott beruházásokkal kapcsolatos határozattervezeteket hagyott jóvá.
Barót önkormányzati képviselő-testülete szerdán egy sor régi épület felújítását célzó műszaki tanulmányt is jóváhagyott, bár volt, aki úgy vélte, a nem kevés önrészt igénylő efféle pro...
A Szomszédnéni Produkciós Iroda – Tóth Szabolcs és Bálint Ferenc május 19-én, pénteken 19 órai kezdettel a Baróti Művelődési Házban mutatja be HATALMI ARCOK című, egész estét betölt...
A második alkalommal megrendezendő Erdővidéki Vadász- és Horgásztalálkozó holnap, május 13-án zajlik Nagyerdőalján.
Barót önkormányzati képviselő-testülete csütörtöki rendkívüli tanácsülésén egyházak, sport- és kulturális rendezvények támogatásáról is döntött.
Folytatódik a Sárik Péter Trió Fonogram-díjas sikersorozata a Jazzkívánságműsor magyarul! Az új albumon ismét a legnagyobb magyar slágerek jazzes feldolgozásai hallhatóak Falusi Marian...
Barót város önkormányzati képviselő-testületének csütörtöki ülésén a városatyák a település helyi roncsprogramban való részvételére is rábólintottak.
Még vizsgálódnak a hatóságok a 28 éves, szülei által 10 éven át fogvatartott szellemi fogyatékos baróti lány ügyében. A lányt jelenleg a pszichiátriai osztályon gondozzák és a gyermekv...
A Baróti Unitárius Egyházközség és a Beacon Unitárius Univerzalista Egyházközség (Summit, USA) tavaly ősszel ünnepelte a Kiss Alpár – mostanra már nyugalmazott – lelkipásztor által kez...
A baróti városi rendőrség április 4-én szállt ki egy baróti lakáshoz, ahol információik szerint láncra kötve tartottak egy nőt.
Barót város keddi tanácsülésén többek között a helyi óvoda és az iskolák fejlesztését célzó pályázat Országos Fejlesztési Alaphoz való benyújtását is jóváhagyták a városatyák.
Barót keddi rendkívüli tanácsülésén többek között költségvetés-módosításról is szavaztak az önkormányzati képviselők.
Barót polgármestere a közösségi oldalán jelentette be, hogy a város a polgármesteri hivatal melletti iskolaépület felújítására benyújtott pályázatát is megnyerte.
Barót városi tanácsának szerdai ülésén elfogadták a település költségvetését a 2023-as évre.
101 új beruházás kapott zöld utat, 68 településen finanszíroz befektetéseket a helyreállítási alapból a fejlesztési minisztérium – közölte szerdán az RMDSZ sajtóosztálya. „Az odaítélt ...
Baróti születésű nő adott interjút az Index magyarországi portálnak. Ebben Andrea néven szerepel, ami némileg érthető, hiszen jelenleg ugyan szakácskodik, korábban több nyugat-európai ...
Pénteken, december 16-án tartották Baróton a Baróti Szabó Dávid Líceum XII.-es, végzős diákjainak nagykorúsítási ünnepségét.
Barótiak nyerték a kárpát-medencei általános iskolás diákok számára szervezett nemzetközi közgazdasági versenyt.
Viharos hangulatban zajlott Barót tanácsának november 29-i, csütörtöki rendkívüli tanácsülése. A város költségvetésének módosítása kapcsán régi sérelmek, eddig szőnyeg alá sepert gondo...
A héten zajló Erdővidéki Közművelődési Napok keretében szerdán két érdekes eseményre, egy fotókiállítás-megnyitóra, illetve egy könyvbemutatóra került sor Baróton.
Barót tanácsának november 11-i, rendkívüli ülésén költségvetést módosítottak, két ingatlan Barót város magánvagyonához való tartozását igazolták a tanácsosok, ugyanakkor a polgármester...
Aláírta a fejlesztési minisztérium a finanszírozási szerződést, új bölcsőde épülhet Kovászna megyében, Baróton – nyilatkozta Cseke Attila RMDSZ-es fejlesztési miniszter. „40 kisgyermek...
Verőfényes őszi napsütésben, jó hangulatban tartották szombaton a baróti Piac utcában a felújított zöldségpiac átadását, amely egybeesett, ha jól számoltuk, a 11. alkalommal megszervez...
Kedden, október 18-án este Baróton, Erdővidék Múzeumában nyitották meg Györkös Mányi Albert, 1922–1993 között élt, tordaszentlászlói születésű zenetanár-festőművész kiállítását, melyre...
Benedek Huszár Erika igazgatónő az iskola struktúrájának bemutatásával kezdte beszámolóját a baróti, szeptember 30-i tanácsülésen, amelyre meghívták Derzsi Ráduly Kázmér líceumigazgató...
A pénteki, szeptember 30-i rendes baróti tanácsülés első fele Derzsi Ráduly Kázmérnak, a Baróti Szabó Dávid Technológiai Líceum igazgatójának beszámolójával telt ki, aki Benedek Huszár...
Németi Orsolya a baróti Gaál Mózes Általános Iskola hetedik osztályos tanulója, aki nem riad vissza a kihívásoktól, megmérettetésektől. Szeret versenyezni, legyen szó matekról, biológi...
Benedek-Huszár János baróti polgármester nyilvánossá tette azt a levelét, melyben felvette a kesztyűt Dan Tanasăvel, a Méltóságért Európában Polgári Egyesület elnökével szemben.
Augusztus végéig 145.870 lejjel szárnyalta túl Barót város polgármesteri hivatala az adóbevételek idénre tervezett összegét. A pénzt bevették a város költségvetésébe, ebből fedezik maj...
Kedd este szokatlanul nagy vihar zúdult Barótra, mintha az időjárás be akarta volna pótolni mindazt a csapadékot, amit elmulasztott lehullatni májustól errefele.
1935-ben a Brassói Lapok egyik száma terjedelmesen foglalkozott Baróttal, a település érdekességeivel, melyekből közzéteszünk egy csokorra valót olvasóink számára. Dióhéjnyi múltidézés következik!
Az infrastruktúra fejlesztése mellett a városnak szüksége van a kultúrára is – mondta Benedek Huszár János baróti polgármester a július végén tartott tanácsülésen, melyen azt is közölt...
Szombat délután Baróton, a Kisboldogasszony utcai parkban (a régi posta háta mögött) a városvezetés immár második alkalommal szervezett Szent István-napi emlékünnepséget, egyúttal az ú...
Augusztus 20-át, az államalapítás ünnepét méltóképpen készülnek megünnepelni Baróton is.
Zsombori Csaba tanácsos kérdésére, hogy mi lesz a sorsa Barót azon utcáinak, melyek nagyon várják már a modernizálást, Benedek-Huszár János polgármester a júliusi tanácsülésen a minisz...
Benedek Huszár János polgármester a tanácsosok támogatását kérte azért, hogy a város bölcsőde építésére pályázhasson.
„Egy még 2014-ben elfogadott törvény értelmében minden, 5000 lakosnál nagyobb településnek kell legyen egy saját energiagazdálkodási stratégiája” – ismertette a tanácsosokkal Benedek-H...
A legutóbbi tanácsülésen jóváhagyta a képviselői testület Barót városnak a 2021–2027-es periódusra vonatkozó fejlesztési stratégiáját, melyet egy csíkszeredai cég dolgozott ki, informá...
Tartalmas, tucatnyi napirendi pontból álló tanácsülést tartottak csütörtökön Baróton, melyekből ezúttal a legfontosabbakra térünk ki. Mindenekelőtt arra, amellyel a tanácsosok jóváhagy...
Aszfaltoznak Barót környékén, tudhattuk meg akár a világhálóról is, ha éppenséggel nem járnánk mostanság Köpec környékén – ugyanis arrafelé, Barót és a Technika telepi keresztút között...
A baróti keleti városvégen, Bodos felől található bányatónál az elmúlt héten további lépéseket tett a baróti polgármesteri hivatal annak érdekében, hogy a környéke rendeződjön, és az h...
Március elején történt az a tűzeset Baróton, a Dózsa utcában, melyről annak idején lapunkban is beszámoltunk, és melynek kárvallottjai Kovács Vilma és családja voltak. Az amúgy is szeg...
Július 17-től új lelkész szolgál a baróti unitárius egyházközségben, aki első istentiszteletét július 24-én, vasárnap tartja.
Szombaton immár XI. alkalommal szervezték meg Baróton az egyedinek minősíthető erdővidéki kamionosok találkozóját. Papuc Attila szervező kamionos szerint idén 125 kamion érkezett a tal...
Barót polgármesteri hivatala rövid időn belül már másodszor tett közzé olyan bejegyzést közösségi oldalán, mely közterületen történt rongálásról vagy szemetelésről szól.
A baróti református egyházközségben vasárnap, július 3-án ünnepi istentisztelettel emlékeztek meg a templomszentelés 16. évfordulójáról, mely eseményre 2006. július 2-án került sor. Eg...
Mint azt már hírül adtuk, Barót város középületek felújítására, energetikai rehabilitálására kíván pályázni a Helyreállítási Alap révén, és mivel a határidő sürgetett, döntés pedig még...
A baróti református egyháznál szerdán, a vakációs bibliahét második napján „telt házat” találtunk: a református altemplomot zsúfolásig megtöltötték a bibliahéten résztvevő gyermekek. M...
Mint ismeretes, Barót Város Tanácsa egyik áprilisi határozatában elfogadta, hogy a következő, 2023-as évi adókat és illetékeket a 2021-es évi infláció hivatalos rátájával emeljék, ami ...