Környezetünk érdekében
Valóságos hulladékhegyeket számolt fel nemrég a várost övező területekről a baróti polgármesteri hivatal.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Valóságos hulladékhegyeket számolt fel nemrég a várost övező területekről a baróti polgármesteri hivatal.
Vasárnap újabb vándorbölcsőt adtak át Baróton, ezúttal a református templomban, a délelőtti istentisztelet alkalmával.
A Baróti Szabó Dávid Technológiai Líceumban is fizikai jelenléttel kezdődött meg az oktatás december 2-án, lévén, hogy a településen, Baróton 3 ezrelék alá csökkent a koronavírus-fert...
Új fejezet köszönt be Baróton a még Nagy István polgármester mandátuma idejében létrehozott szelektív szigetek történetébe: egyelőre négy ilyen „szigetet” elbontanak, és a roma tömbház...
Benedek Huszár János baróti polgármesternek a pénteki, rendkívüli tanácsülésen sem sikerült érvényesítenie akaratát egy magánszemélyekkel végrehajtandó telekcserét illetően. Ezt azért ...
A baróti hivatásostűzoltó-garázshoz fiatalokat alkalmaznak. A megyei katasztrófavédelmi felügyelőség összesen 32 posztot hirdetett meg, ám nem pontosították, hogy ezek közül hány lenne Baróton.
Barót alsó végében, a kórházzal szemben új üzletet épít a Penny Market diszkontáruház-lánc, ami, a 2014 nyarán, az autóbusz-állomás mellett nyílt Profi után a második ilyen jellegű üzl...
A baróti városatyák a legutóbbi tanácsülésen ismét módosítottak a szemétszállítás díjszabásán. Ezúttal csak a jogi személyeken „csattant az ostor”, nekik kell többet fizetniük.
A múlt héten, csütörtökön és pénteken két tanácsülést is tartottak Baróton számos napirendi ponttal, és a város fejlődése szempontjából igencsak fontos határozattervezetekkel, melyeket...
Úgy tűnik, a baróti tanácsban véget ért az előzetes megállapodásokon alapuló, a közjó érdekében történő egyöntetű tanácshatározatok elfogadásának békés időszaka, hiszen a csütörtöki ta...
Nemrég a baróti tanácsülésen jóváhagyták, hogy a kormány tartalékalapjából kapott 750 ezer lejből négyszázezer lejt területvásárlásra különítsenek el, amelyen bölcsődét építene az önkormányzat.
Fontos tanácsülésnek néznek elébe a barótiak november 4-én, csütörtökön. Nem kevesebb, mint 5 napirendi pontban a tanácsosoknak olyan terveket kell jóváhagyniuk, melyek révén a város c...
Baróton és a hozzá tartozó falvakban a rossz idő miatt a tervezettnél egy héttel később, október 23-án tartották meg az őszi takarítási napot, melyből, a tavaszi takarítással együtt, h...
Egyetlen napirendi pontja volt a hétfőn Baróton tartott rendkívüli tanácsülésnek, éspedig a PNDL-ből (a Helyi Fejlesztések Országos Programjából) finanszírozott iskolaépítési projekt m...
Május elején esett szó a baróti tanácsban arról, hogy mennyire gyenge a mobil térerő a város különböző pontjain, különösen a kórház és az iskola területén, ahol szinte telefonálni sem ...
A baróti tanács pénteki, október 15-i ülésén egyöntetű döntés született arról, hogy a város, közösen a Diakónia Alapítvánnyal részt vehessen abban a programban, mely által a Baróthoz t...
„Oltásközpontunkban megnyílt a lehetőség a koronavírus elleni harmadik vakcina beadatására” – olvashattuk Barót Város Polgármesteri Hivatalának közleményében, aminek utánajártunk. A ba...
Október 16-án, szombaton újabb takarítási napot szerveznek Baróton és a hozzá tartozó településeken. Legutóbb tavasszal volt hasonló akció, ám mint azt Demeter Zoltán, a baróti polgárm...
Úgy tűnik, Barót végre pontot tehet egy hosszú folyamat végére, ami a város kijáratánál található szennyvíztisztító-állomás modernizálását, korszerűsítését illeti.
Rendkívüli ülést tartott szeptember 29-én Barót tanácsa.
A baróti, eddig az iskola tornatermében működött oltóközpont szeptember 7-től felköltözött a régi poliklinika épületébe, a Kossuth Lajos utca 124. szám alá. A közzétett program szerint...
Barót város kórháza vezetőségének kérésére tárgyalta és hagyta jóvá hétfőn a baróti tanács azokat a belső szerkezeti változtatásokat, melyek lehetővé teszik, hogy a kórház különböző os...
Egy év kihagyás után, a hétvégén Baróton ismét lesz őszi vásár, melyre a szervezők szeretettel várnak minden érdeklődőt Erdővidékről, de máshonnan is.
A hétfői baróti tanácsülésen ismét téma volt a közlekedésbiztonság. Szőcs Sándor miklósvári tanácsos ezúttal is a helybéliek aggodalmát tolmácsolta, miszerint a falubant az autósok ige...
Baróton a Román Kereskedelmi Bank (BCR) fiókjának székhelye hamarosan új rendeltetést kap. Felújítás után Agora Erdővidék néven üzleti-szolgáltató központtá alakul át úgy, hogy a bank ...
Kovászna megyei történések, események pár mondatban.
Új tagokat toboroz a baróti Focisuli, ahol az új évad rendszeres edzéseit az iskolakezdéssel együtt indítják.
Viharosnak ígérkezett a hétfői baróti tanácsülés, aztán végül meteorológiai hasonlattal élve, a „narancssárga” kódból csak néhány jelentéktelen esőcsepp lett, a négy határozattervezetb...
Az Európai Unió helyreállítási alapjáról már jó ideje hallani. Azt elsősorban a világjárvány okozta válság kezelése céljából hozták létre, az Unió vezetői összesen több mint 2000 milli...
Egy év kényszerszünet után, a Kárpát-haza részét képező Háromszéken is illően megülték a Szent István által alapított keresztény magyar állam születésének napját.
Barót város önkormányzata augusztus 20-án, pénteken 18 órától hagyományteremtő szándékkal szervez emlékünnepséget Baróton, a Millenniumi emlékmű közelében, a Kisboldogasszony utcai parkban.
Elkészült a baróti kórház bővítésének konceptuális jegyzék- és tématerve, melyet Barót tanácsa az augusztusi soros ülésén jóvá is hagyott.
Pályázat útján Barót adminisztratív területén tevékenykedő civil egyesületek jutottak pénzhez a város költségvetéséből. Ezekről számolt be a legutóbbi tanácsülésen Benedek-Huszár János polgármester.
Barót város tanácsa elfogadta, hogy a szemét elszállításának tarifáját a jelenlegi 8 lej/hónap/személyben megállapított értékről 10 lejre emelje. Benedek-Huszár János polgármester hang...
Az augusztusi soros baróti tanácsülésen Benedek Huszár János polgármester először beszélt arról, hogy az elfogadott kormányhatározat értelmében konkrétan hogyan is történne a medvék el...
Folytatjuk a baróti Gaál Mózes Általános Iskola idén végzett nyolcadikos diákjainak élménybeszámolóját. A Buzãu megyében megszervezett országos szintű elsősegélynyújtó versenyen szerze...
A csütörtökön megtartott baróti tanácsülés vendége volt Godra Árpád, a Kovászna Megyei Turizmusfejlesztési Egyesület elnöke, aki napirend előtti felszólalásában az egyesület eddigi tev...
Iszlai Sára Erzsébet a baróti Gaál Mózes Általános Iskola hetedik osztályt végzett diákja, aki már kisiskolásként is anyanyelvi és matematika-vetélkedőkön vett részt.
Baróton köztudott gond, hogy nincsen nyilvános vécé az egész városban, így a hosszú éveken át halogatott probléma megoldása is a jelenlegi városvezetésre vár.
A már régóta megálmodott baróti turisztikai iroda, mely a Diákdombon kapott helyet, tegnap végre megnyitotta ajtaját.
Az új baróti református templom felszentelésének 15. évfordulója alkalmából tartottak vasárnap hálaadó, ünnepi istentiszteletet Baróton.
Deák Zsófiát, a baróti Gaál Mózes Általános Iskola nyolcadik osztályt végzett diákját, elsősorban a reál tantárgyak vonzzák, de szeret olvasni, a verselemzés pedig a kedvencei közé tartozik.
„Az új iskolánál zajló építkezési munkálatok 38%-os arányban el vannak számolva. Várjuk az utolsó kifizetést, ami valószínűleg ebben a hónapban megtörténik” – számolt be Benedek-Huszár...
Soros ülést tartott pénteken Barót tanácsa, amelyen költségvetést módosítottak, övezeti rendezési tervet hagytak jóvá, és a városatyák rábólintottak arra is, hogy Barót csatlakozzon a ...
Vasárnap véndiák-találkozót tartottak a baróti Vegyes Középiskolát az 1955–56-os tanévben végzett tanulók. Mint mondták, ők voltak a második évfolyam, akik elvégezték a középiskolát, é...
A múlt heti, nagybaconi gazdagyűlésen Benedek Huszár János baróti polgármester a baróti és a hozzá tartozó falvak gazdálkodóinak érdekében emelt szót.
Az 54 éves, baróti Péter Csaba 1999-ben egy szerencsétlen munkabaleset köve tkeztében megsérült, és derékon alul teljesen lebénult. Azóta nyolc különböző helyen lakott, sok-sok hányódá...
Európai uniós forrásokból újítják fel a Barót–Olasztelek–Vargyas–Hargita megye határa közötti 16 km-es útszakaszt.
Bodos, Miklósvár után Baróton is lakossági fórumot tartott a városvezetés. Kedden este a helyi kultúrotthonban Benedek-Huszár János polgármester beszámolt az elmúlt félévben történtekr...
Pontosan egy éve avatták fel Baróton azt a tűzoltóállomást, mely a kórház hátsó udvarán kapott helyet, és melyet a megyei tanács, Barót és további öt erdővidéki község együttes hozzájá...