Dr. Borcsa János kapta az MMA Életút díját
Ünnepélyes keretek között adták át kedden Budapesten a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) Életútdíját dr. Borcsa János irodalomkritikusnak, aki Kézdivásárhely megbecsült polgára, Pro Urbe-díjas alkotó.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Ünnepélyes keretek között adták át kedden Budapesten a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) Életútdíját dr. Borcsa János irodalomkritikusnak, aki Kézdivásárhely megbecsült polgára, Pro Urbe-díjas alkotó.
A kézdiszentléleki Perkő Nyugdíjasklub áprilisi összejövetelének meghívottja dr. Borcsa János magyartanár és kritikus, akit szerdán, április 10-én látnak vendégül.
A jelöltállítási időszak március 18-i határidejéig egyetlen személy – dr. Borcsa János magyartanár, irodalomkritikus, történész, könyvkiadó – jelölését regisztrálták a Pro Urbe-díjra Kézdivásárhelyen.
Borcsa János irodalomkritikus és -történész Az idő kihívásai című kötetét mutatták be csütörtök este a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Központban.
Február 15-én, csütörtökön 18 órakor a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Központ szervezésében mutatják be Borcsa János Az idő kihívásai című, a Kriterion Könyvkiadónál megjelent kötetét.
A Kézdivásárhelyen élő Borcsa János új kötete nemrég jelent meg a Kriterion Könyvkiadó gondozásában. Az idő kihívásai című könyv a szerzőnek 2018 és 2022 között a Székely Hírmondóban m...
Ma tölti be a 70. életévét a Kézdivásárhelyen élő Borcsa János magyartanár, aki 1974 óta folytat irodalomkritikai és publicisztikai tevékenységet. Tanulmányait hazai és anyaországi iro...
Július 6-án, csütörtökön délután hat órától rendhagyó lapszámbemutatót tart a Székelyföld kulturális folyóirat a csíkszeredai Székelyföld Galériában (Tudor Vladimirescu utca 5. szám). ...
Május 22-én, hétfőn 18 órától a kovásznai művelődési ház Ignácz Rózsa-termében mutatják be Borcsa János kézdivásárhelyi kritikus, irodalomtörténész, könyvkiadó két legutóbbi könyvét. A...
Örvendetes módon több háromszéki szerző és kötete is bemutatkozhatott az idén első alkalommal megszervezett, SepsiBook névre keresztelt sepsiszentgyörgyi könyvvásáron és kortárs irodal...
A napokban jelent meg dr. Borcsa Jánosnak, lapunk munkatársának Világot benépesítő művek című új kötete a kolozsvári Kriterion Könyvkiadó gondozásában. Az irodalomtörténeti és -kritika...
Amikor a céhes idők formálta Kézdivásárhely épített örökségéről és hajdani erkölcsi-szellemi értékrendjéről esik szó, szívesen hivatkozunk a Földi István által megrajzolt képre, miszer...
Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
Kedden, január 29-én 18 órakor a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Ház dísztermében író–olvasó találkozóra kerül sor Borcsa Jánossal az Örökségem című kötete megjelenése alkalmából.