Sikeres volt a Civil Licit
Szerdán a csernátoni Haszmann Pál Múzeumban tartották a Háromszéki Közösségi Alapítvány (HKA) szervezésében a Civil Licitet, melynek résztvevői három közösségi projektet támogathattak.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Szerdán a csernátoni Haszmann Pál Múzeumban tartották a Háromszéki Közösségi Alapítvány (HKA) szervezésében a Civil Licitet, melynek résztvevői három közösségi projektet támogathattak.
Ahogy azt már korábban megírtuk, idén nyolc civil szervezet pályázott a Civil Liciten való részvételre, hogy tervei kivitelezéséhez megszerezze a szükséges anyagi erőforrásokat. A Háro...
Több új civil szervezet tűnt fel azon pályázók között, amelyek a Háromszéki Közösségi Alapítvány által szervezett idei, nyolcadik Civil Liciten szeretnék megnyerni a támogatók bizalmát...
Bár a résztvevők szerint az élő Civil Licitek hangulata egészen más volt, az első online nekiveselkedés mégis nagy sikerként könyvelhető el – nyilván elsősorban az adakozóknak köszönhetően.
Az idei rendhagyó, online zajló Civil Licit a Háromszéki Közösségi Alapítvány éves eseménynaptárában a legjelentősebb esemény, amely alkalmat ad arra, hogy több nemes kezdeményezés meg...
Hétfőn harmadszor rendeztek Civil Licitet a kézdivásárhelyi Vigadóban. A Háromszéki Közösségi Alapítvány (HKA) és partnere, a Wegener Pro Sanitate Alapítvány közös eseményén a nyertes ...
A Háromszéki Közösségi Alapítvány (HKA) hétfőn közölte, hogy lezárták a pályázati kiírást. A HKA harmadik alkalommal szervez Civil Licitet Kézdivásárhelyen március 25-én.
Civil szervezetek jelentkezését várja a Háromszéki Közösségi Alapítvány (HKA) és a Wegener Pro Sanitate Alapítvány az idei Civil licitre, melyet idén harmadszor hirdetnek meg.
Idén márciusban a Kézdivásárhelyen tartott Civil Liciten támogatást nyert a Pro Pectus Egyesület. A civil szervezet sikeresen befejezte a projektet, amely révén tanfolyamokat tartottak...