A fakanál körbejár – egyre több gyermeknek jut meleg étel
Kovászna megyében a Diakónia Alapítvány délutáni oktatást célzó programjának köszönhetően jelenleg 550 gyerek kap meleg ebédet és támogatást a tanuláshoz, egyben esélyt egy emberibb él...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Kovászna megyében a Diakónia Alapítvány délutáni oktatást célzó programjának köszönhetően jelenleg 550 gyerek kap meleg ebédet és támogatást a tanuláshoz, egyben esélyt egy emberibb él...
Kisnyugdíjasok, minimálbérért dolgozók kisebb adományaiból, nagy cégek több tízezres felajánlásaiból sikerült 600 háromszéki gyermek délutáni étkeztetését biztosítani a Diakónia Alapít...
Vannak gyerekek, akik szorongással, félelemmel kezdték az idei tanévet, mások esetében csak reménykedni lehet, hogy egyáltalán visszatérnek az iskolába.
Telt házzal ünnepelte meg Sepsiszentgyörgyön a Diakónia Keresztyén Alapítvány Idősgondozó Szolgálata az Ápolók nemzetközi napját.
Minden évben kijár a köszönet, az ünneplés azoknak, akik mások jóllétét szolgálják; a Diakónia Keresztyén Alapítvány sem feledkezik meg azokról a munkatársairól, akik az idősgondozó-sz...
A januári nyilvántartásokban 550 olyan háromszéki kisdiák szerepel, akik kiemelt erkölcsi és anyagi támogatásra szorulnának a KinderEd – Iskola utáni iskola elnevezésű cselekvési program keretében.
A szerényebb jövedelmű családokban, illetve szegénységben élő gyermekek számára hetente négy napon, a tanórák után két-három órás közösségi tevékenységeket szerveztek – és szerveznek e...
A Brassó megyei Ürmösre és Apácára is kiterjeszti otthongondozói szolgálatát a Diakónia Keresztyén Alapítvány, így már összesen 69 településen lesznek az idősek segítségére mindennapi gondjaikban.
A Diakónia Keresztyén Alapítvány sepsiszentgyörgyi idősgondozó-ágazata minden évben szakmai konferenciával jelöli meg éves naptárában az ápolók világnapját. Számukra folyamatosan szerv...
Két fontos programját is folytatja idén a Diakónia Keresztyén Alapítvány: a meleg ételt biztosító délutáni iskolai foglalkozásuk mellett a nyolcadikos diákoknak és szakiskolai végzősök...
Az idősek világnapja alkalmából az elmúlt héten minden megyebeli gondozottját közös ünneplésre hívta az előpataki Panorama Boutique Hotelbe a Diakónia Keresztyén Alapítvány idősgondozó...
Kétnapos jubileumi ünnepséggel jelezték a sepsiszentgyörgyi Diakónia Keresztyén Alapítvány fennállásának huszadik évfordulóját. Az ünnepség csütörtökön istentisztelettel kezdődött a se...
A Diakónia Keresztyén Alapítvány sepsiszentgyörgyi gyerek- és családsegítő szolgálata idén is megszervezi A karácsonyi fakanál körbejár adománygyűjtő akcióját. Rendhagyó módon, illetve...
A háromszéki Diakónia Keresztyén Alapítvány Idősgondozó Ágazata rajzpályázatot hirdet az idősek világnapja alkalmából Kovászna megyei óvodások és iskolások részére.
Nagyon szigorú megszorításokkal, de folytatja napi tevékenységét a Diakónia Keresztyén Alapítvány (DKA) idősgondozó ágazata. Tóth Anna szolgálatvezető azt mondja: a kiszolgáltatott áll...
Barót tanácsa szerződést hosszabbított a Diakónia Keresztyén Alapítvánnyal, mely Baróton és a hozzá tartozó falvakban az otthoni betegellátás és az idősek gondozása területén fejt ki l...
Bár a Diakónia Keresztyén Alapítvány gyermek és családsegítő szolgálatának fókuszában nagyrészt a gyermekek állnak, a karácsony apropóján az idősek felé fordult az alapítvány munkatá...
Az Amigo üzletlánc 5890 lejt adományozott december 23-án annak a zenei tehetségkutató versenynek a megszervezésére, amelyet fogyatékkal élő, tehetséges személyek számára hoz tető alá i...
A Diakónia Keresztyén Alapítvány tegnap, a baróti kultúrotthonban tartotta hagyományos év végi ünnepségét, az idősek karácsonyát, melyre meghívták az alapítvány otthoni beteggondozói s...
Féléves szünet után tegnap újból összegyűltek a sepsiszentgyörgyi szociális szervezetek, hogy közös dolgaikról egyeztessenek – ezúttal a Diakónia Keresztyén Alapítvány vette át a szerv...
A Diakónia Keresztyén Alapítvány keretében az otthongondozói szolgálat 2008-ban indult be Baróton.
Legyen éltednek virágja mind kinyílt! – ennél szebbet nem is kívánhatott volna énekében Erőss Judit, a Háromszék népdalénekese a belvárosi református templomban világnapjukon ünnepelt időseknek.
Sokakban érlelődött egy új játszótér szükségessége, míg Trinfa Mária óvónő kipattintotta a megvalósulás útjára. Szép közösségi összefogással született meg, tegnap a közreműködők együtt...
A Transilvania Broker biztosítócég forgatta a fakanalat péntek este a Rotary Klub és a Diakónia Keresztyén Alapítvány által a Sugás vendéglőben szervezett jótékonysági vacsorára készülve.
Ilyen még nem volt, de vélhetően még lesz: a Diakónia Keresztyén Alapítvány idősgondozó ágazata az egész megyéből a bodoki kultúrotthonba hívta-szállította gondozottjait, hogy együtt ü...
December 3-án először szervez a munkaerő-foglalkoztatási hivatal munkabörzét fogyatékkal élő személyeknek a Dália utcai felnőttképző központjában. Korábban csak a civil szervezetek seg...