Székelyföld-szerte Háromszéken a legolcsóbb a bárányhús
A pénztárcánkhoz képest meglehetősen borsos áron kínálják a bárányhúst: esetenként 45–55 lejt is elkérnek egy kilogramm húsvéti eledelért a székelyföldi piacokon, boltokban. Ezért soka...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
A pénztárcánkhoz képest meglehetősen borsos áron kínálják a bárányhúst: esetenként 45–55 lejt is elkérnek egy kilogramm húsvéti eledelért a székelyföldi piacokon, boltokban. Ezért soka...
Európai uniós pénzalapokat tervez lehívni fotovoltaikus modulok telepítésére a Kovászna megyei Közművek Rt. Céljuk az áramköltségeik csökkentése.
A cukor 62,79 százalékkal került többe 2022 decemberének végén, mint egy évvel korábban – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) pénteken közzétett adataiból. Nagyot drágult a...
A jövedéki adó emelése megdrágítaná az alkoholos italok árát, és a vásárlóerő romlása miatt visszaesne a fogyasztás, a termelők elbocsátásokra kényszerülnének, másrészt megnőne a feket...
Az elmúlt egy hónapban folyamatosan emelkedett a benzin és a gázolaj ára, így az elmúlt hónapok összes árcsökkenése a múlttá vált - írja a Digi24.ro.
Nincs objektív oka az élelmiszerek drágulásának, mert stabilizálódtak az árak a termelésben és a feldolgozásban - jelentette ki szerdán Petre Daea mezőgazdasági miniszter.
Kovászna megyei történések, események pár mondatban.
Az elmúlt napokban ismét emelkedni kezdett a benzin és a gázolaj ára, így nyoma veszett az elmúlt hónap során tapasztalt árcsökkenésnek, az üzemanyagárak visszatértek a szeptember köze...
Amennyiben az infláció meredeken emelkedik, a Román Vasúttársaság személyszállító vállalata (CFR Călători) 2023-tól valószínűleg kénytelen lesz emelni az utazási jegyek árát, de ez att...
A romániai háztartások rezsiköltsége emelkedett 2010-2021 között a legnagyobb mértékben az Európai Unióban a Friedrich-Ebert-Stiftung Románia Alapítvány Szociális Monitor elnevezésű pr...
Romániában a kenyér ára 25,2 százalékkal magasabb volt 2022 augusztusában, mint egy évvel korábban; ez a tizedik legnagyobb áremelkedés az Európai Unió 27 országa közül - derül ki az E...
Év eleje óta 20 százalékkal drágult a benzin, 37 százalékkal a gázolaj ára, beleértve az 50 banis literenkénti árkedvezményt is - derül ki a Versenytanács által az Agerpres megkeresésé...
Az alapanyag árának emelkedése és az előállítási költségek növekedése miatt idén tovább drágul a kenyér – vetítette előre Petre Daea mezőgazdasági miniszter. A hazai pékségek a túlélés...
Petre Daea mezőgazdasági miniszter arra számít, hogy idén drágább lesz a kenyér, mivel minden termelési költség magasabb lett, beleértve a búza termesztését is.
Nicolae Ciucă miniszterelnök csütörtökön bejelentette, hogy a kormány sürgősségi rendeletet hagy jóvá a spekulatív tevékenységek visszaszorítására, és felkérte az energiaügyi és a pénz...
Egyre inkább romlanak a gazdasági kilátások, elszállt az infláció, növekednek a kamatok, és rendkívül megdrágult az élet. Az adótanács és a legnagyobb kormánypárt, a PSD is adóemelések...
A hazai lakosság háromnegyede valamilyen lakásfelújítási munkálatot végzett az elmúlt egy évben, és ugyanennyien terveznek lakásfelújítást a következő egy évben is – derül ki az MKOR C...
A romániaiakat az áremelkedések aggasztják a leginkább, a második helyen a háborútól való félelem áll - derül ki az IRES márciusi közvélemény-kutatásából.
Július elsejétől 20 százalékkal drágulnak a vonatjegyek - közölte pénteken a Facebook-oldalán a szállításügyi miniszter.
Jelentősen drágulnak az építőanyagok, nehéz hozzájutni egyes termékekhez, és növekednek a beszállítási határidők. Ilyen körülmények között veszélybe kerülnek a magán- és közberuházások is.
A munkaügyi ellenőrök 145 bírságot róttak ki az üzemanyagtöltő állomásoknál végzett ellenőrzések kezdete óta, összesen 612.800 lej értékben - közölte vasárnap Cristian Vasilcoiu, a mun...
Hétfőtől ellenőrzések kezdődnek azoknál a bevásárlóközpontoknál és online forgalmazóknál, amelyek az utóbbi napokban indokolatlanul megemelték az étolaj árát - jelentette be vasárnap F...
A Versenytanács figyelemmel kíséri az üzemanyagpiacot, és kivizsgálja azokat a helyzeteket, amikor az árak indokolatlanul, meredeken emelkednek - olvasható a hatóság csütörtöki közleményében.
Semmi ok nincs pánikra és a töltőállomások megrohamozására, mert Románia üzemanyag-ellátása zavartalan - közölte szerdán a Facebook-oldalán az energiaügyi miniszter.
A vírusjárványnak, illetve a február 24-e óta zajló orosz-ukrán háborúnak minden egyes ember megissza a levét: brutálisan drágulnak az energiahordozók, a csillagos egekben a műtrágya e...
Meghaladta ezekekben a napokban a 8 lejt az üzemanyagok ára Romániában - derül ki a Versenytanács üzemanyagár-figyelő alkalmazásának adataiból.
Nem kell kérni a bizonyítványt Márciustól az érintetteknek nem kell többé az adóhatóságtól kérniük az adóügyi feddhetetlenségi bizonyítványt (cazier fiscal), azt ugyanis bármelyik haza...
Rekord magasággba emelkedett a benzin és a gázolaj ára Romániában, miután az év eleje további jelentős emelkedést hozott.
Az év eleje óta az üzemanyagok literje körülbelül 30 banival, azaz napi 2 banival drágult. Az árak növekedésének fő oka a január 1-je óta megemelt jövedéki adó, valamint a kőolaj hordó...
Az elszálló energiaárak, a járványhelyzet és a világpolitikai döntések hatásai mind nagy mértékben befolyásolják a hazai gazdaság idei alakulását, a vállalkozások működését és a háztar...
Drágulni fog január 1-jétől a benzin és a gázolaj a jövedéki adók emelése miatt. Az autósok körülbelül hét banival fizetnek majd többet az üzemanyagok literéért.
Ezekben a napokban akár négyszeresére emelt árakról tájékoztatják fogyasztóikat a villanyáram-szolgáltatók. Az új villanyáram-díjszabások januártól lépnek életbe, de ezzel párhuzamosan...
Az idei év végéig akár 20 százalékkal is megdrágulhat a sertéshús az ágazatban tevékenykedő vállalkozók szerint. Az ok: a tomboló sertéspestis mellett az állattartással járó kiadások d...
Drágulni fog a hús, a kenyér és a tej - közölték a termelők, akik arra panaszkodnak, hogy az energiaszámláik akár 700%-kal is magasabbak lettek, és hogy az emelkedő energiaárak miatt m...
Románia számos városában jelentősen drágulhat a távhő, miután annak előállítási költsége csaknem kétszer nagyobb lesz november és március között az energiaár-szabályozó hatóság által j...
Az uniós tagállamok közül Luxemburgban volt a legnagyobb az üzemanyagok árának átlagos éves változása (31%), majd Románia és Szlovénia (29%) következik a sorban; a lista másik végén Ír...
Romániának bőséges energiaforrásai vannak, de az állam nem engedélyezi a kitermelésüket - állítja a kedden megjelent, A Piacok védelmében című írásában Cristian Popa.
Vizsgálatot folytat a Versenytanács az üzemanyag-drágulás okainak és az üzemanyagpiac esetleges visszásságainak feltárására - számolt be hétfőn az intézmény.
Majdnem duplájára drágult idén a dió és a dióbél, a téli ünnepek előtt pedig még drágább lehet, mondják a termelők. Az ok az időjárás miatti gyér termés.
Meghaladta pénteken a 7 lejt a prémium benzin literenkénti ára töltőállomásoknál, ami 40 százalékos drágulást jelent a tavaly jegyzett 5 lejes árhoz képest - derül ki a Versenytanács á...
Romániában a benzin ára elérte az elmúlt 7 év legmagasabb szintjét, miután az év eleje óta emelkedő tendenciát mutat. A gázolaj ára 2021-ben szintén stabilan emelkedett, és nemrégiben ...
Drágítani kényszerülnek a palackozott ivóvíz árát annak kockázatával, hogy csökken a kereslet a termék iránt. Októbertől várhatóan 20–30 százalékkal többet kell fizetni a palackozott i...
Megállíthatatlannak tűnik az építőanyag-drágulás, szakértők szerint az árak már nem térnek vissza arra a szintre, ahonnan indultak. A hazai barkácsáruházakban egyes termékeknél akár 30...
Drasztikusan drágultak az építőanyagok az elmúlt hónapokban, és a folyamat valószínűleg folytatódik. Az áremelkedés több befolyásoló tényező együttes hatására vezethető vissza.
Az energiaárak növekedése és más tényezők átlagban 10-12 százalékos élelmiszer-dráguláshoz vezethetnek a következő hónapokban, és a sertéshús, a tejtermékek és a kenyér drágulása ennél...
Támogatást kérnek az államtól a malom- és a pékipari munkáltatók a villamos energia árának "előzmény nélküli" megnövekedése miatt. Szerintük a kenyér drágulása elkerülhetetlen lesz, me...
Betiltanák az Európai Unióban a ketreces tyúktartást, így nagyon megdrágulhat a tojás – vélik a termelők. Az új állattartási technológia nagyon sokba kerülhet, ami miatt tyúkfarmok szűnhetnek meg.
Vizsgálatot indított a Versenytanács azzal kapcsolatban, hogy Romániában és a külföldi piacokon egyaránt jelentős mértékben drágultak az építőanyagok - jelentette be szerdán a szakhatóság.
Jelentős mértékben drágul augusztus 1-től a bukaresti tömegközlekedés, miután a felszíni közlekedést és a metróhálózatot kezelő két vállalat bejelentette, közös tarifákat vezetnek be.
Július 1-től szolgáltatótól függően 3 és 13 százalék közötti mértékben drágul a villamos energia több millió fogyasztó számára, akik a január 1-jei árliberalizáció után nem kötöttek sz...