Koronavírus gócpont lett a WHO genfi központjából
A járvány nem válogat, és úgy tűnik, hogy az Egészségügyi Világszervezet nem csak a bolygó eldugott zugaiban vagy túltömött metropoliszaiban nem tudja megállítani a koronavírus terjedé...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
A járvány nem válogat, és úgy tűnik, hogy az Egészségügyi Világszervezet nem csak a bolygó eldugott zugaiban vagy túltömött metropoliszaiban nem tudja megállítani a koronavírus terjedé...
Nem szabad lazítani a világjárvány elleni erőfeszítéseken - jelentette ki csütörtökön Koppenhágában az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai szervezetének igazgatója, aki ugyanakko...
Karanténba vonult Tedros Adhanom Ghebreyesus, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója vasárnap, miután kapcsolatba került egy koronavírussal diagnosztizált személlyel.
Európának nagyon fel kell gyorsítania a járványügyi intézkedéseket, és akkor esetleg elkerülhetők a tavaszihoz hasonló teljes lezárások - mondták az Egészségügyi Világszervezet szakértői.
Száznyolcvannégy ország csatlakozott eddig a koronavírus elleni védőoltásokhoz való méltányos hozzáférés biztosítását célzó kezdeményezéshez, a COVAX-hoz.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) veszélyhelyzeti igazgatója, Michael Ryan szerint az európai kormányoknak határozottan kell fellépniük a koronavírus terjedése ellen, kerülni kell a...
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) kedden felhívást intézett az európai kormányokhoz, hogy tegyenek lépéseket a népesség egyre erőteljesebb "fáradtságának" ellensúlyozása érdekében, ...
A szakértői becslések szerint világszerte körülbelül minden tizedik ember elkaphatta már a koronavírus-fertőzést – közölte az Egészségügyi Világszervezet (WHO) veszélyhelyzeti igazgató...
Nehéz pillanat a világ számára, hogy immár több mint egymillió ember halt meg a koronavírus okozta Covid – 19 nevű betegség következtében, de vannak reménysugarak, amelyek bátorítanak ...
A kétmilliót is elérheti a koronavírus halálos áldozatainak a száma, mielőtt széles körben alkalmazzák a sikeres védőoltást, sőt magasabb is lehet, ha nem hoznak összehangolt lépéseket...
Az intézmény vezetője szerint el kell kerülni ezt a köszönési formát is, mert nem jó, ha egy embertől kevesebb, mint egy méter választ el.
Emelkedhet a Covid-19 halálos áldozatainak a száma ősszel Európában – mondta hétfőn újságíróknak az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai regionális irodájának vezetője.
Három fő eleme van a védekezésnek – mondta el Natasha Azzopardi-Muscat, a WHO állami egészségpolitikákkal és egészségügyi rendszerekkel foglalkozó igazatója a Kossuth Rádióban hétfőn.
Jóllehet Európában is felgyorsult a koronavírus-járvány terjedése, az Egészségügyi Világszervezet addig nem tanácsolja az oltást, amíg egy vakcináról biztosan ki nem derül, hogy hatéko...
A koronavírus-járvány mélyítette a szakadékot a férfiak és a nők között az esélyegyenlőséget illetően
Két éven belül legyőzzük ezt a járványt, mondta a WHO főigazgatója, miközben összevetette a koronavírust az 1918-as spanyolnáthával.
Az idegenforgalmi szezon világszerte felgyorsította a koronavírus terjedését. A nyaralásukból hazatérőket gyakran teszteléssel várják a határon, de egyre több ország vezet be két hetes...
Világszerte rekordot dönt az új koronavírus-fertőzések száma. Európában több ország is szigorít a járványügyi korlátozásokon.
Az intézkedések enyhülésének, a gyakoribb tesztelésnek és a nyári szabadságok idején tanúsított lazább magatartásnak is köszönhető a koronavírusos fertőzöttek számának újbóli emelkedése Európában.
Ha lankad a figyelem, és az emberek, illetve a hatóságok nem tartják be a szigorú járványellenes intézkedéseket, akkor a fertőzések újra és újra fel fognak lángolni.
A vakcinafejlesztéssel kapcsolatos nagy remények ellenére nem biztos, hogy valaha megtalálják a tökéletesen hatékony megoldást a koronavírus ellen – jelentette ki hétfőn Genfben Tedros...
A nemzetközi közlekedést gátló határzárak nem tarthatók fenn bizonytalan ideig, az országoknak határaikon belül kell többet tenniük a koronavírus-járvány terjedésének megfékezéséért – ...
A következő év közepére elképzelhető, hogy széles körben elérhető oltóanyag áll majd rendelkezésre az új típusú koronavírus ellen – fogalmazott Szumija Szvaminatan, az Egészségügyi Vil...
Belátható időn belül nem lesz visszatérés a járvány előtti életvitelhez az Egészségügyi Világszervezet szerint. A WHO jelezte: sok ország rossz irányba halad, fegyelmezetlen hozzáállás...
Bizonyítékokat találtak nemrégiben arra, hogy a koronavírus a levegőben is terjed – ismerte be kedden az Egészségügyi Világszervezet (WHO), amely ismét figyelmeztetett arra is, hogy a ...
Az Egyesült Államok hivatalosan értesítette az ENSZ-főtitkárt, hogy kilép az ENSZ Egészségügyi Világszervezetéből, a WHO-ból – jelentette kedden amerikai kormányzati forrásokra hivatko...
Nem jelent magas kockázatot a bubópestis megjelenése Kínában, és a hatóságok jól kezelik a helyzetet – mondta Margaret Harris, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szóvivője kedden Genfben.
A Covid–19-világjárvány még egyáltalán nincs közel a végéhez, és a legrosszabb még hátravan – közölte hétfőn Genfben Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója.
Bár Európában javulóban van a helyzet, globálisan továbbra is súlyosbodik a koronavírus-járvány, az igazolt fertőzöttek száma a jövő héten várhatóan átlépi a tízmilliót, a halálos áldo...
A közvetkező két évtizedben csaknem a kétszeresére nőhet a rákos esetek száma a világ szegényebb régióiban, ám a tehetősebb országokban is jelentős növekedésre lehet számítani
Rekordmértékben nőtt a koronavírussal fertőzöttek száma a világon az elmúlt 24 órában - közölte az Egészségügyi Világszervezet (WHO) hétfőre virradóra.
A koronavírus-pandémia egyre gyorsabban terjed a világban – figyelmeztetett Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója pénteken arra utalva, hogy a...
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója hétfőn arra figyelmeztette a világ országait, hogy ne lazítsanak a koronavírus-járvány terjedése ellen hozott intézkedéseiken, mert a ...
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) pénteken módosította a szájmaszkviselésre vonatkozó ajánlását azzal, hogy a védőeszközök használatát különösen olyan helyeken javasolja, ahol magas...
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szakértői és számos más tudós szerint nincs bizonyíték arra, hogy legyengült a koronavírus, amint azt egy tekintélyes olasz orvos vasárnap állította.
Az Egyesült Államok megszüntet minden kapcsolatot az Egészségügyi Világszervezettel (WHO) – jelentette be pénteken Donald Trump amerikai elnök.
Maria Neira, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) közegészségügyi igazgatója hétfőn jelentette be, hogy a modellek, amelyekkel dolgoznak egyre inkább kiküszöbölik a koronavírus második...
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint Dél-Amerika a koronavírus-járvány új gócpontja.
„A koronavírus elleni minden új oltást és kezelést globális prioritásként” olcsón elérhetővé kell tenni a világ számára – állapodtak meg az Egészségügyi Világszervezet (WHO) tagállamai kedden.
Az Egészségügyi Világszervezet kedden bemutatott jelentése szerint a 11 és 15 év közötti gyerekek közül egyre többen küzdenek valamilyen mentális problémával.
A koronavírus okozta Covid-19 betegség a HIV-vírushoz – az immunhiányt előidéző vírushoz – hasonlóan endémiás jelleget ölthet, vagyis meghatározott területen folyamatosan fellelhető já...
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) sürgeti az országokat, hogy vizsgálják ki a koronavírus megjelenése előtti gyanús eseteket is. A WHO azután tette közzé felhívását, hogy egy párizs...
Adományozók 7,4 milliárd eurót gyűjtöttek össze a koronavírus-járvány elleni küzdelemre, mindenekelőtt oltóanyag, továbbá egyéb gyógyszerek kifejlesztésére és a tesztelésre – jelentett...
Koránt sincs még vége a járványnak – figyelmeztetett az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója hétfőn Genfben.
Az Egészségügyi Világszervezet szerint jelenleg nincs bizonyíték arra, hogy nem fertőződhetnek meg újra a Covid-19-betegségből felgyógyult betegek, akiknek vérében antitestek képződtek.
Az új típusú koronavírus-járvány európai halálos áldozatainak körülbelül a felét idősotthonokban regisztrálták - közölte az Egészségügyi Világszervezet (WHO) regionális igazgatója csütörtökön.
Az új koronavírus járványában a legrosszabb még hátravan - figyelmeztetett hétfőn az Egészségügyi Világszervezet főigazgatója Genfben, miközben több ország megkezdte a szigorítások lazítását.
A következő néhány hét meghatározó lesz Európa számára az új koronavírus-járvány elleni küzdelemben – jelentette ki csütörtöki internetes sajtótájékoztatóján Hans Kluge, az Egészségügy...
Donald Trump amerikai elnök bejelentette kedden Washingtonban, hogy leállítja az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének (WHO) nyújtott amerikai pénzügyi hozzájárulást, mert szerinte a sz...
Óva intette szerdán az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a kormányokat attól, hogy túl hamar oldják fel a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozásokat.