A Vasgárda és az erdélyi magyarok
A Vasgárda mint fogalom az utóbbi időben sűrűn előfordul a közbeszédben, miután az egyik versenyben maradt államelnökjelölt nyíltan a szellemi örökösének tartja magát. Lássuk, mit is j...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
A Vasgárda mint fogalom az utóbbi időben sűrűn előfordul a közbeszédben, miután az egyik versenyben maradt államelnökjelölt nyíltan a szellemi örökösének tartja magát. Lássuk, mit is j...
Románia 1918. május 8-án, a központi hatalmaktól elszenvedett vereségét elismerve aláírta ugyan a bukaresti békét, de gyakorlatilag már szeptember második felében megszegte azt.
Öt erdélyi városban vendégszerepel november 10-16. között a Magyar Állami Nép Együttes. A Hajnali hold című darabot Sepsiszentgyörgyön, Csíkszeredában, Székelyudvarhelyen, Marosvásárhe...
Folytatjuk az írók, költők kedvenc ételeit taglaló összeállításunkat. Tegnap Jókai Mórékról esett szó, ma partiumiak, erdélyiek kerülnek terítékre. A kedves olvasó gondolta volna példá...
Elkezdődött a Tündérkert című magyar történelmi-politikai thriller forgatása. A 8 részes sorozat Móricz Zsigmond háromkötetes Erdély-trilógiájának első, Tündérkert című regényét dolgoz...
Erdélybe látogat a hétvégén Novák Katalin. Magyarország szombaton beiktatott köztársasági elnöke Gyulafehérváron vesz részt a Magyar Református Egység Napján.
Második alkalommal indul útnak az Irodalmi Karaván Erdélybe, melynek során május 11-15. között öt napon keresztül három városban és egy kiemelt könyves rendezvényen mutatkoznak be az í...
A magyar Országgyűlés határozata „a történelmi Magyarország területét szétdaraboló és a magyar nemzet harmadát idegen államok fennhatósága alá szorító, 1920. június 4-én aláírt békedik...
Idén a megszokottnál hamarabb indítja el erdélyi casting turnéját Magyarország egyik legsikeresebb tehetségkutatója. Március 17. és április 10. között minden eddiginél több, összesen 1...
A magyar állampolgárság határon túli kiterjesztéséről tartott 2004. december 5-i népszavazásra hivatkozva utasította el tavaly októberben Márki-Zay Péter fogadását nyolc erdélyi magyar...
A négy erdélyi magyar történelmi egyház támogatja a magyarországi egyházak december 9-én közzétett közös nyilatkozatát a házasság, a család és az emberi méltóság védelmében - közölte a...
Mindennapi életünk egyik legfontosabb hasznos ásványa az elmaradhatatlan só, ez a mindenhol jelenlévő monokőzet! Az emberi szervezetnek nagyon kevés sóra van szüksége, napi 5-7 grammra...
2026. december 31-éről 2030. december 31-ére hosszabbította meg a képviselőház a Marosvásárhelyt Iaşi-sal összekötő Egyesülés-autópálya átadásának határidejét.
Magyarország masszív beruházásokat végez Erdélyben, ezáltal "de facto uralma alá vonva" az ország egy jelentős részét, a román állam pedig mindezt tétlenül szemléli - jelentette ki szo...
Nem tudjuk pontosan, mikortól állt Szármizegetuza, a dákok régi fővárosának vára, de Burebiszta előtt már biztosan igen. Erre utal az európai megalitépítkezésekkel való hasonlósága. Fo...
Erdélyben is elindul a magyarországi Digitális Jólét Program egyik intézkedése - jelentette be csütörtökön Marosvásárhelyen Jobbágy László, a programot lebonyolító Digitális Jólét Nonp...
A magyar állam 3,332 milliárd forintos támogatásával újulhat meg 262 erdélyi, partiumi és bánsági templom - nyilatkozta az MTI-nek Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzet...
Egy friss közvélemény-kutatás szerint a románok túlnyomó többsége úgy érzi: másodrangú állampolgárnak tekintik Európában, csaknem ötven százalékuk szerint pedig Magyarország Erdéllyel ...
Száz éve elfeledett dinoszaurusz-lelőhelyeket fedezett fel újra a Magyar Természettudományi Múzeum és az ELTE-TTK Őslénytani Tanszékének munkatársa által vezetett nemzetközi kutatócsop...
Olay Ferenc az 1930. évi Budapesti Szemle 216. kötetében számvetést készített az elszakított területeken addig elpusztított emlékművekről, ebből idézünk részleteket.
A kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet (NKI) a European Values Study (EVS) keretében az erdélyi magyarok értékrendjét európai összehasonlításban vizsgálta.
Olay Ferenc az 1930. évi Budapesti Szemle 216. kötetében számvetést készített az elszakított területeken addig elpusztított emlékművekről, ebből idézünk részleteket. A szerkesztői megj...
Erdély számtalan történelmi épületének és épületegyüttesének a makettjeiből nyitnak állandó szabadtéri kiállítást szombaton a Székelyudvarhellyel szomszédos Szelykefürdőn.
Háromszéken, Sepsiszentgyörgytől kb. 15 kilométerre, az Ojtozi-szoros felé haladó műút mellett magasodik egy szelíd, zöld füvel borított, lefelé hajló hegyláb.
A kazahsztáni madjarok sokat archaikus formában őriztek meg szokásaikból, nyelvük is hasonlít a miénkhez. A torgáji madjaroknál még mindig fontos szerepet játszik a családi és törzsi k...
A kazahsztáni madjarok sokat archaikus formában őriztek meg szokásaikból, nyelvük is hasonlít a miénkhez.
Elindult az erdélyi lótenyésztést segítő program, amelynek keretében a magyar agrárminiszter négy mént adott át csütörtökön a hortobágyi mátai majorban. A méneket erdélyi gazdákhoz szá...
Erdély-szerte megkondultak a harangok csütörtök délután, romániai idő szerint 17:30-kor a trianoni békeszerződés száz évvel ezelőtti aláírásának időpontjában.
Sok régi és új keletű mese, mendemonda létezik a törcsvári kastélyról. Zsigmond Enikő geológus, földrajzi, turisztikai szakíró azt vizsgálja, mi az igazság, és mi a mese a történetében.
Egy április elején készített felmérés szerint az erdélyi magyar diákok kevesebb mint fele számára elérhetők az interaktív digitális tanítási módszerek. A felmérés még abban az időszakb...
Egy friss felmérés szerint az erdélyi magyarok az új típusú koronavírus-járvány pénzügyi és lélektani hatásait viselik a legnehezebben.
Sok régi és új keletű mese, mendemonda létezik a Törcsvári-kastélyról. Zsigmond Enikő erdélyi magyar geológus, földrajzi, turisztikai szakíró írásában azt vizsgálja, mi az igazság és m...
Sok régi és új keletű mese, mendemonda létezik a Törcsvári-kastélyról. Zsigmond Enikő erdélyi magyar geológus, földrajzi, turisztikai szakíró írásában azt vizsgálja, mi az igazság és m...
Sok régi és új keletű mese, mendemonda létezik a Törcsvári-kastélyról. Zsigmond Enikő erdélyi magyar geológus, földrajzi, turisztikai szakíró írásában azt vizsgálja, mi az igazság és m...
Sok régi és új keletű mese, mendemonda létezik a törcsvári kastélyról. Zsigmond Enikő geológus, földrajzi, turisztikai szakíró írásában azt vizsgálja, mi az igazság, és mi a mese a történetben.
A Szent Anna-tó algásodik, fokozatosan szaporodnak el körülötte a kártékony szúnyogok. A fenyvesek nem bírják a savas esőt, Temesvár környéke pedig nagy valószínűséggel elsivatagosodik.
Egy házaspárnak sikerült úgymond tudományosan is bebizonyítania, hogy az erdélyi és romániai méz világelső a fertőtlenítő hatás tekintetben.
Tiltott kastélyok címmel nyílt kiállítás november 18-án nyílik hódmezővásárhelyi Emlékpontban.
Miközben az elmúlt években országos szinten folyamatosan nőtt a külföldi működőtőke-állomány, addig ez Székelyföldön egyenesen csökkent.
Csütörtökön a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeumban mutatták be Koszta István Trianon árnyékában – Erdély követei Párizsban című könyvét.
A közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR) szerdán felbontotta a szerződést a dél-erdélyi A1-es autópálya elkészült, de át nem vett Marosillye és Holgya közötti 21 kilom...
Ötödik alkalommal hirdette meg az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Ifjúsági Szervezete a Legszebb Erdélyi Magyar Dal elnevezésű zenei pályázatát erdélyi zenészek és zenekarok, am...
Az erdélyi autópálya nyomvonalának módosítását kéri a Limes Országos Bizottság, azzal érvelve, hogy a jelenlegi tervek szerint a sztráda áthaladna a Szilágy megyei Zutor (Zimbor) telep...
A románok többsége úgy értékeli, hogy Magyarország elfogadhatatlan mértékben beavatkozik Románia belügyeibe, és azon ügyködik, hogy "így vagy úgy" ellenőrzése alá vonja Erdélyt.
Szombaton a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron-termében tartották a III. Jancsó Benedek történelmi emlékverseny döntőjét.
Az RMDSZ meghívására kétnapos erdélyi körútra érkezik Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke, a Fidesz elnöke.
Erdélybe látogat Orbán Viktor magyar miniszterelnök az európai parlamenti választásokat megelőző időszakban. Erről Kelemen Hunor RMDSZ-elnök számolt be a HVG-nek, az Európai Néppárt ma...
Az idén első alkalommal megnyitja kapuit az erdélyi települések előtt is a 26. Virágos Magyarország környezetszépítő verseny, amelyre a szervezőbizottság és a Magyar Turisztikai Ügynök...
Ez év végéig készen lesz a Szászsebes és Torda közötti autópálya 1-es jelzésű szakasza, nyilatkozta Răzvan Cuc szállítási miniszter csütörtökön Gyulafehérváron.
Elsőfokú árvízriasztást adott ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) több erdélyi megyére.