Új iskola Háromszéken
Hét évvel ezelőtt még csak nézegettük a Nagy Mózes iskolaalapító által létesített kantai romos épületet, mától szakképző központ működik benne – hangzott el a hétfői, kézdivásárhelyi h...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Hét évvel ezelőtt még csak nézegettük a Nagy Mózes iskolaalapító által létesített kantai romos épületet, mától szakképző központ működik benne – hangzott el a hétfői, kézdivásárhelyi h...
Megkezdi elnöki munkáját Mágori István az RMDSZ Csernáton Községi Szervezetének élén, miután a jelenlévők bizalmat szavaztak neki a szeptember 13-án tartott tisztújító közgyűlésen.
Folytatja elnöki munkáját Dávid Sándor az RMDSZ kézdivásárhelyi szervezete élén, a küldöttek újra bizalmat szavaztak neki a június 15-én tartott tisztújító közgyűlésen.
Egyhangúlag Páll Endre polgármestert választotta az RMDSZ Kézdiszentkereszti Községi Szervezete élére a május 25-i tisztújító közgyűlésen jelen lévő 21 küldött. Az elöjáró munkáját a k...
A helyi gasztronómiai pontokat vidéken hozzák létre azért, hogy azokban a helyi termékeket értékesítsék. Ezekben a saját gazdaságból származó alapanyagokból és italokból készített gasz...
A tavaly decemberében tartott oktatási fórum folytatásaként újabb szakmai találkozót szervez az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezete április 19-én, szerdán 17 órától a sepsiszentgyörgy...
Több mint négyszáz gazda vett részt pénteken, február 17-én a Startoljunk rá! – EU-s mezőgazdasági pályázatok tájékoztató körút két háromszéki rendezvényén.
Egyhangúan Ilyés Botond János polgármestert választotta vissza az RMDSZ Gelence Községi Szervezete élére a február 9-i tisztújító közgyűlésen jelen levő 206 küldött.
Fejér László Ödön székelyföldi szenátor és id. Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke üdvözli a székely politikai foglyok szabadon bocsátását kimondó jogerős bírósági döntést.
Megfertőződött koronavírussal Fejér László Ödön RMDSZ-szenátor. A hírt ő maga közölte szombat este Facebook-oldalán.
A jelöltbemutató interjúban megvalósításai mellett merész tervekről is beszámolt Fejér László Ödön, az RMDSZ Kovászna megyei szenátorjelöltje.
Fejér László Ödön nem szorul bemutatásra, hiszen már 8 éve a politikában, a közéletben és a közösségért dolgozik a háromszéki emberekért, 2012-től parlamenti képviselőként, majd 2016-tól szenátorként.
Újabb 15 bázisponttal, 0,75-ről 0,6 százalékra csökkentette a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa az alapkamatot – mindeközben a Román Nemzeti Bank (BNR) változatlanul az Európ...
Egyre nő a medvék száma vidékünkön, emberéletek és javak kerülnek veszélybe minden nap. Fejér László Ödön szenátor megoldásért fordult a környezetvédelmi minisztériumhoz, de nem kapott...
„Ha az emberek jövedelmével nem foglalkozunk, akkor a megteremtett piacot ki fogja felvásárolni?” – vetette fel a kérdést tegnapi sajtótájékoztatóján Fejér László Ödön szenátor az orsz...
Csak magukra számíthatnak ebben a nehéz helyzetben a vállalkozások, mert a kormány intézkedései nem ébresztenek bizalmat az emberekben.
Szorosabbra fűzik a kapcsolatot a székelyföldi és dél-tiroli mezőgazdasági és turisztikai szakemberek. Hargita és Kovászna megye küldöttsége tartalmas és eredményes látogatáson vett ré...
Tegnap este a kézdiszentléleki Petőfi Sándor Művelődési Otthonban tartotta tisztújító közgyűlését az RMDSZ kézdiszéki szervezete. A jelenlevők a tisztségben levő Fejér László Ödönt erő...
A védelem megalapozott jogi érvei ellenére a Legfelső Semmítő és Ítélőszék elutasította a terrorizmussal vádolt és ennek következtében öt-öt év börtönbüntetéssel sújtott Beke István, v...
Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy a hatályos törvények értelmében pénzügyi szempontból hátrányos helyzetbe kerülnek azok a szülők, akik két vagy több gyermeket vállalnak – hívta fel a f...
Levélben fordul az Európa Tanács főtitkárához és az Európai Parlament elnökéhez Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsa elnöke és Fejér László Ödön, háromszéki szenátor a terrorvád ...
Közel 53 millió lejes európai uniós finanszírozásokra szándékszik pályázni Kézdivásárhely önkormányzata, ezért a céhes város számára is létfontosságú a májusi EP-választás – emelte ki ...
Február 21-én keltezte válaszlevelét az Államelnöki Hivatal, amelyben arról tájékoztattak, hogy az általam és id. dr. Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke áltat kért ál...
Az idei országos költségvetésről, az infrastrukturális beruházásokról, a Beke-ügyről és az aktuálpolitikai helyzetről tartott sajtótájékoztatót tegnap délelőtt Fejér László Ödön RMDSZ-es szenátor.
Amint arról már korábban beszámoltunk, Magyarország kormányának támogatásával újulhat meg Kézdivásárhely egyik legrégebbi épülete, a kantai Szentháromság-templom melletti minorita rendház.
Amint azt a tegnapi lapszámunkban jeleztük, Klaus Johannis államfőnek január 5-ig kellett volna választ adnia a Fejér László Ödön szenátor és Kulcsár-Terza József képviselő kezdeményez...