Ambulanciaközpontok nyíltak a megyében is
A lezárások, az online oktatás, illetve a maszkviselés miatt a kisgyerekek egyfajta burokban éltek az elmúlt három évben, nem találkozott az immunrendszerük az évente rendszeresen előf...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
A lezárások, az online oktatás, illetve a maszkviselés miatt a kisgyerekek egyfajta burokban éltek az elmúlt három évben, nem találkozott az immunrendszerük az évente rendszeresen előf...
Az enyhe időjárás kedvez a vírusok terjedésének, egyre több gyerek kerül kórházba légúti fertőzés miatt. A lapunknak nyilatkozó szakemberek szerint az évtized legagresszívebb gyerekkor...
Fertőzéses megbetegedés miatt szorul kórházi kezelésre Fülöp edinburghi herceg, II. Erzsébet királynő férje - közölte kedden a Buckingham-palota.
Már a második iskolai napon, szeptember 15-én online oktatásra kényszerült a Mikes Kelemen Elméleti Líceum egy hatodik és egy végzős osztálya, de elkülönült koronavírusos esetek vagy k...
Sikerült megállítani a koronavírus-fertőzések számának növekedését - jelentette be hétfőn, a Digi24 késő esti műsorában Ludovic Orban miniszterelnök.
Hétvégén egy erdővidéki gazda elpusztult malaca, pontosabban a tetemen lévő, sertéspestis-fertőzésre utaló elváltozások okoztak riadalmat a háromszéki hatóságok körében. A tetemből min...
A honi és külhoni sportvilág történései, eseményei pár mondatban.
A korábbi hetekhez képest nőtt a koronavírus-fertőzéssel vagy annak gyanújával kórházba utalt személyek száma – közölte heti sajtóértekezleten a megyei kórház vezetősége. Az intenzív o...
Nagyon úgy tűnik, hogy más településről „sikerült” Kézdivásárhelyre importálni a vírust: a tegnapi helyzetállása szerint három orvos és három asszisztens COVID–19-tesztje bizonyult pozitívnak.
Fodor Imrét, Illyefalva polgármesterét kérdeztük az általa vezetett településeken uralkodó általános hangulatról, házi őrizetben lévő személyekről, gondokról.
Kovásznai megyei történések, események pár mondatban.
Kovásznai megyei történések, események pár mondatban.
Csütörtökön este igazolódott, hogy egy bölöni gazdaságban levágott disznó afrikai sertéspestissel fertőzött.
Az elmúlt napokban felröppent a hír, miszerint Kézdivásárhely lakosságát a vezetékes víz miatt hepatitis-veszély fenyegeti. Az ügyben az illetékesektől érdeklődtünk.
Ritka fertőzésbe halt bele az a 63 éves férfi, akinek az esete egy belgyógyászati tanulmány tárgya lett, írja a CNN.
Számtalan rendellenesség miatt 6,4 ezer lejes bírsággal, elpusztult, leölt 45 darab jószággal, és kártérítés nélkül is maradt az a Nagyajta környékén lévő gazdaság tulajdonosa, akinél ...
Összesen 37 mangalica sertés kényszerlevágását rendelte el a Kovászna Megyei Állategészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Igazgatóság, miután egy erdővidéki (Barót környéki) gazdaságnál 7...
Biztonságosnak bizonyult a teszteken a leggyakoribb nemi úton terjedő fertőzés okozója, a chlamydia elleni védőoltás - számolt be róla a BBC híroldala.
Tegnap dr. Sikó-Barabási Sándor háromszéki főállatorvos többek között arról is tájékoztatta a Kovászna megyei prefektust, hogy bár vidékünkön egyelőre nincsenek gondok, ám a környező m...
Az ország 69 kórházából több mint ezer, az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzést jelentettek 2019 első négy hónapjában, azaz csaknem kétszer annyi esetet, mint tavaly ugyanebben az időszakban.
Az első alkalommal 2009-ben kimutatott candida auris gombafajtára semmilyen gombaölő szer nincs hatással.
Stagnál a légúti fertőzések száma, ha az elmúlt két hetet vesszük alapul, illetve az előző év ugyanezen a periódusához viszonyítva csökkent a betegek száma a megyében – derült ki tegna...
Listeria baktériumot találtak az Auchan márkájú füstölt lazacban, ezért az üzletlánc visszahívja a fertőzésgyanús termékeket - tájékoztat az Országos Állategészségügyi és Élelmiszer-bi...
Sertéspestissel fertőzött vaddisznókat azonosítottak Beszterce, illetve Szilágy megyékben: a háromszéki illetékeseket is aggasztja a vadonban terjedő fertőzés .
A december 31-e és január 6-a közötti héten országszerte 52.991 heveny légúti fertőzésről érkezett jelentés.
Országszerte ellenőrizni fogják a szülészeteken a higiéniai követelmények betartását, miután felmerült a gyanú, hogy több kisbaba Staphylococcus aureus baktériummal fertőződött meg a b...