Moszkva ismét részt vesz a gabonaegyezmény végrehajtásában
Oroszország felújítja részvételét az isztambuli gabonamegállapodásban, mivel megfelelő biztonsági garanciát kapott - közölte szerdán az orosz védelmi minisztérium.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Oroszország felújítja részvételét az isztambuli gabonamegállapodásban, mivel megfelelő biztonsági garanciát kapott - közölte szerdán az orosz védelmi minisztérium.
Oroszország felfüggeszti a hajóforgalmat a "fekete-tengeri kezdeményezés" keretében gabona szállítására kijelölt biztonsági folyosón, amíg nem tisztázódik a Szevasztopolban orosz hadi-...
Felvetette szerdán a vlagyivosztoki Keleti Gazdasági Fórumon elmondott beszédében az ukrajnai gabonaexport korlátozását Vlagyimir Putyin orosz elnök arra hivatkozva, hogy a szállítmány...
Célba ért az első ukrajnai gabonaszállítmány hétfőn: a Polarnet nevű hajó megérkezett törökországi célállomására 12 ezer tonna kukoricával a fedélzetén – közölte a kijevi infrastruktur...
Péntek hajnalban újabb három gabonaszállító hajó indult el a Fekete-tenger parti Odessza és a szomszédos Csornomorszk kikötőjéből – jelentette be Olekszandr Kubrakov infrastruktúráért ...
Elhagyta Odessza kikötőjét az első gabonaszállító hajó hétfő reggel - jelentette be a török védelmi minisztérium.
Oroszország és Ukrajna péntek délután Isztambulban írja alá a megállapodást a gabonaexportról – közölte csütörtök este a török elnöki hivatal.
Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden Teheránban közölte, hogy előrehaladás történt a fekete-tengeri gabonaexportról folytatott tárgyalásokon, és megbeszélésükön köszönetet mondott a kér...
Románián 2,7 millió tonna ukrán gabona haladt át az elmúlt időszakban, ami a Kijev által exportált mennyiségnek a felét jelenti - jelentette ki Bogdan Aurescu külügyminiszter hétfőn az...
Valódi háborús bűnnek számít, ezért elszámoltathatóvá kell tenni Oroszországot azért is, ha továbbra is akadályozza az élelmezés szempontjából létfontosságú gabonakivitelt Ukrajnából -...
Az idén bőséges gabonatermésre számítanak Romániában, amelyből így exportra is jut Adrian Chesnoiu mezőgazdasági miniszter szerint.
Ukrajna idei tavaszi vetésterülete eddig mintegy 7 millió hektár, ami 25–30 százalékkal elmarad a tavaly tavaszitól – közölte Mikola Szolszkij ukrán mezőgazdasági miniszter, aki arról ...
Csaknem 4,5 millió tonna gabona rekedt ukrajnai kikötőkben és hajókon az orosz támadások miatt – mondta el Martin Frick, az ENSZ Világélelmezési Programjának (WFP) németországi igazgatója.
Több mint 11,33 millió tonna búza termett idén Romániában, ami az ország uniós csatlakozása óta eltelt időszak legjobb termésének számít - közölte szerdán a mezőgazdasági minisztérium.
Országos viszonylatban az elmúlt 10 év legjobb termésátlagát produkálja idén a búza, az árpa és a repce is, mindhárom haszonnövény termésátlaga kiemelkedő, a két gabonaféle esetében tö...
Múlt évhez képest idén csaknem felére csökkent a szemesgabona-termés Romániában, a szárazság miatt ebben az évben kevéssel több mint 17 millió tonna gabonát takarítottak be - derül ki ...
Vége felé közeledik az aratás Háromszéken. A Kovászna Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság szerint a gabonafélék több mint 90 százaléka már a hombárokban van, a termés „jó közepesnek” ígérkezik.
A miniszterelnök felszólította a polgárokat, hogy továbbra is szigorúan tartsák be a társadalmi távolságtartás szabályait.
A pénzügyminiszter a bukaresti gazdafórumon kifejtette: az állam "korrekt áron" megvehetné a termést, és így fedezhetné a tárolással kapcsolatos költségeket.
Több mint 12 millió tonna gabonát exportált Románia 2018-ban, egymillió tonnával többet, mint egy évvel korábban; a gabonakivitelből származó bevétel meghaladta a 2,2 milliárd eurót.