Meleg ebéd hidegen: kevés étkezdével és magas egészségügyi kockázattal számolnak
Noha Kovászna Megye Tanácsa idén is meghirdette az önkormányzatok számára indított, ebédlők felszerelését támogató pályázatát, alig akad rá jelentkező.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Noha Kovászna Megye Tanácsa idén is meghirdette az önkormányzatok számára indított, ebédlők felszerelését támogató pályázatát, alig akad rá jelentkező.
Nem várhattak tovább a szentivánlaborfalvi iskola rendbetételével. És mivel uniós finanszírozást nem szerezhetett erre a munkálatra Uzon község, ezért saját erőforrásból fogtak neki a munkának.
A diákstatútum kimondja: a szeptemberben kezdődő tanévtől a diákoknak tilos telefonozni az órákon.
A román oktatásügyi minisztérium a Corneliu-Mugurel Cozmanciuc moldvai liberális parlamenti képviselőnek címzett válaszlevelében közöl részletes számadatokat a 2023–2024-es tanévről.
A Kovászna megyei rendőrség tevékenységének jelentős részét teszik ki az iskolások, fiatalkorúak védelmét szolgáló megelőző, felvilágosító tevékenységek, ugyanis egyre inkább veszélyez...
A tanév második felében járunk, de továbbra sem sikerül útjára indítani a tej és kifli programot Kovászna megyében a kormány időhúzása és a megnehezített közbeszerzési folyamata miatt.
Teljesen megújult az elemi iskolának és az óvodának helyet adó épület a Torja községhez tartozó, alig 250 lelket számláló Futásfalván.
Az erőszak megelőzését célzó tájékoztató kampányba kezdett a rendőrség Hargita megye iskoláiban. Az október folyamán, heti egy alkalommal megszervezett foglalkozások a Kézdivásárhelyi ...
Minden lehetőséget megragadnak a kézdivásárhelyiek ahhoz, hogy négy éven belül a város összes oktatási intézménye átessen a legszükségesebb felújításokon.
A nyujtódi elemisták megújúlt épületben kezdhetik az új tanévet, nyár végére az ifiház is elkészül és a kézdivásárhelyi Bod Péter Tanítóképző udvarán is felépült az óvoda.
Szerdán avatták fel a zeneiskolaként is ismert kézdivásárhelyi Molnár Józsiás Általános Iskola udvarán a magyar kormány támogatásával épített többfunkciós tornatermet. Az átadón Potápi...
Dálnok polgármestere nemrég Bukarestben egy, az Országos Helyreállítási Alaphoz (PNRR) benyújtott és kedvező elbírálásban részesült pályázat megvalósítására írt alá támogatási szerződé...
A közvitára bocsátott formában hagyta jóvá a társadalmi egyeztető tanács a 2023-2024-es tanév rendjének tervezetét – közölte kedden az oktatási minisztérium.
101 új beruházás kapott zöld utat, 68 településen finanszíroz befektetéseket a helyreállítási alapból a fejlesztési minisztérium – közölte szerdán az RMDSZ sajtóosztálya. „Az odaítélt ...
Véget ért a téli vakáció, a tanulók ma visszatértek az iskolába. Ezzel nyilvánvalóan megnő a légúti fertőzések veszélye, ezúttal inkább az influenzától kell tartani, az óvatosság az el...
A tanév rendje szerint a csütörtöki tanórák után kezdődik a tanulók január 8-áig tartó téli vakációja.
Döntő házként elfogadta szerdán a képviselőház azt a tervezetet, amely bárki számára lehetővé teszi, hogy a tanítási időn kívül ingyen vagy térítés ellenében használhassa az iskolai sportpályákat.
Ingyenes pszichológiai szaktanácsadásban részesülhetnek és pszichoterápián vehetnek részt azok a diákok, akiknek tanáraik, tanítóik, szüleik, családorvosuk, az iskolapszichológus vagy ...
Szétosztotta a megyék között a kormány az iskolások és óvodások élelmiszer-ellátására elkülönített mintegy 147 millió lejes összeget.
Csaknem 10 ezer erőszakos esetet jegyeztek a romániai iskolákban a 2021-2022-es tanévben - derül ki az oktatási minisztérium egy jelentéséből.
A jelenlegi 350-ről 450-re nő a Meleg ebéd programban részt vevő tanintézetek száma. Erről sürgősségi rendeletet fogadott el pénteki ülésén a kormány.
A romániai Mentsétek meg a Gyermekeket szervezet kedden közzétett felmérése szerint a tanulók közel felét érte már iskolai zaklatás, ugyanakkor 27 százalékuk beismerte, hogy ő maga vis...
Amint a Kiss Imre Kovászna megyei főtanfelügyelővel készített, október 13-án megjelent interjúnkban is megírtuk: változott a szabályozás, és a tanintézmények nem meneszthetik a tanulók...
Iskolai bántalmazás miatt vettek őrizetbe egy tanárt Kovászna megyében – tájékoztat a Kovászna Megyei Rendőrség. Az ügyben kivizsgálás indult, a férfit őrizetbe vették.
A Kultúrák közti kommunikáció a Kárpát-medencében nevet viselő nemzetközi projektben részt vevő nyolc iskola diákjai és tanárai találkoztak Sepsiszentgyörgyön az elmúlt napokban, csütö...
Törvénymódosítással vezettetné be a kötelező iskolai egyenruha-viselést a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) két képviselője.
Első házként jóváhagyta a szenátus azt a tervezetet, amely lehetővé tenné a gyerekeknek és iskolás vagy szakiskolás fiataloknak, hogy tanórák után ingyen használják az iskolák sportpályáit.
A "Fel a szívvel" (Sus inima) Egyesület csütörtökön bejelentette, hogy Romániában elsőként, kizárólag ukrán menekült gyermekeket oktató iskolát nyit Nagyszebenben.
Átköltözött a református egyház által ingyen felajánlott, a magyar állam támogatásával vásárolt és felújított épületbe a nagyváradi Nicolae Bălcescu Általános Iskola magyar tagozata és...
Az oktatási minisztérium közzétette azon oktatási intézmények listáját, amelyek úgy döntöttek, hogy a 2022-2023-as tanévtől kezdve felhagynak a hagyományos, papíralapú osztálynapló has...
A Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) elfogadta, hogy a nagyváradi Nicolae Bălcescu Általános Iskola kilenc magyar tannyelvű osztálya mellett két román tannyelvű osztályt...
A World Vision Románia felmérése szerint a tanárok 65 százaléka úgy véli, több pénzt kellene fordítani az iskolák informatikai és más szaklaborjaira, 34 százalékuk pedig a mosdókra szánna több pénzt.
Sikert és jó jegyeket kívánt a tanévkezdés alkalmából az iskolásoknak Nicolae Ciucă miniszterelnök.
A koronavírus-járványra és az influenzaszezonra való tekintettel az iskolákban alkalmazandó higiéniai ajánlásokat tett közzé az egészségügyi minisztérium.
Több mint 17.800 tanintézetben csaknem 3 millió óvodás és iskolás kezdi el a 2022/2023-as tanévet hétfőn.
Bár csak a cikluskezdők esetében kell bemutatni orvosi igazolást az iskolakezdés előtt, az orvosok, pedagógusok és pszichológusok egyaránt úgy vélik, nem árt, ha kivizsgálják a gyereke...
A Kovászna Megyei Tanfelügyelőség ismertette az új tanévre vonatkozó változásokat, amelyeket az oktatási tárca vezetett be ősztől. A gyerekek szeptember 5-én kezdik az iskolát, a tanév...
Mintegy 563 millió lejes költségvetést hagyott jóvá szerdán a kormány a következő tanévre az iskolai zöldség-, gyümölcs- és tej-kifli-programokra - közölte a Ciucă-kabinet ülése után D...
A hétvégén hatvannál is több felsőrákosi férfi állt neki kalákában, hogy megjavítsa a helyi iskola épületét, amelyen – a mindenkori baróti önkormányzat ígéretei ellenére – immár évek ó...
Ez iskola? Egy jövőbeli elképzelt iskola óriási ablakokkal van felépítve, a teteje tele napelemekkel, hogy a tanuláshoz használt kütyük, az elektronikai dolgok ezek segítségével működj...
Végéhez közeledik, 90%-ban elkészült az újraépítése a kommandói Horn Dávid-iskolának, amelyet 2017-ben hatalmas tűz károsított.
Döntő házként fogadta el kedden a képviselőház azt a törvénytervezetet, amely szerint nyolcadik osztálytól szülői hozzájárulással rendszeresen tartani kell az iskolában egészségügyi ne...
Közel 3,5 millió óvodás, tanuló és egyetemista volt a 2021-2022-es tanévben Romániában; az oktatók száma 237.900 - derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) hétfőn közzétett adataiból.
Bombariadó miatt ürítettek ki egy iskolát Bukarest második kerületében - közölte a fővárosi rendőrség hétfőn.
Az Egészséges étel az iskolákban program országos szinten való bevezetését javasolja a 2022-2023-as tanévtől Sorin Cîmpeanu oktatási miniszter. Az elképzelés szerint a 2022 és 2027 köz...
Legalább 18 diák és egy tanár is meghalt egy iskolai lövöldözés során a Texas állambeli Uvalde városában helyi idő szerint kedden 12 óra előtt - jelentette az amerikai sajtó a Texas ál...
Sorin Cîmpeanu oktatási miniszter közölte hétfőn, hogy 329 iskola fog részt venni a tanulók kísérleti jellegű egységes felmérésében.
Kovászna megyei történések, események pár mondatban.
A következő tanévtől megszűnnek a kötelező félévi dolgozatok, és a diákoknak tanév végén egyetlen tanulmányi átlagot fognak számolni - közölte az Edupedu.ro oktatási portál tanügyminis...
Az 1989-es forradalom és rendszerváltás nevet viselő tantárgynak a líceumi kerettantervbe való felvételéről szóló törvényjavaslatot fogadott el szerdán a képviselőház.