Több mint kétezer ukrán gyermek beiskolázására nyújtottak be kérést Romániában
Eddig 2008 Ukrajnából menekült tanuló és óvodás gyermek beiskolázására nyújtottak be kérést Romániában - tájékoztatott csütörtökön a tanügyminiszter.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Eddig 2008 Ukrajnából menekült tanuló és óvodás gyermek beiskolázására nyújtottak be kérést Romániában - tájékoztatott csütörtökön a tanügyminiszter.
Megkezdődött hétfőn a beiratkozás az előkészítő osztályba minden olyan gyermeknek, aki augusztus 31-ig betölti a hatodik életévét.
Több mint 1700, az ukrajnai háború elől elmenekült gyermeket írattak be a szülei romániai óvodákba, iskolákba - közölte pénteken Sorin Cîmpeanu oktatási miniszter.
Az alkotmánybíróság helyt adott szerdán a kormány óvásának és alaptörvénybe ütközőnek ítélte azt a törvénytervezetet, amely lehetővé tette volna a diákok számára az iskolák szabadtéri ...
Az iskolákat is bevonják a jövő héten induló, Tiszta Romániát! elnevezésű országos takarítási kampányba, a következő tanévtől pedig úgynevezett Zöld hetet is tartanak a tanintézetekben...
A Kovászna Megyei Ügyvédi Kamara öt lelkes tagja a napokban önkéntes alapon előadásokat tartott iskolásoknak a jogtudományhoz kapcsolódó szakmákról, illetve olyan jogi fogalmakról mint...
Meghaladja az 1400-at a megyében azoknak a diákoknak a száma, akik azt kockáztatják, hogy lezáratlanul maradnak az első félévre – legtöbbjüknek a sok hiányzás miatt nincs elegendő oszt...
Az országba eddig érkezett közel 34 ezer ukrajnai kiskorú közül 1140 jövő héttől romániai iskolákban tanul - számolt be szombati sajtótájékoztatóján a tanügyminiszter.
Március 28-án kezdődik az iratkozás az előkészítő osztályba - jelentette be csütörtökön az oktatási miniszter.
A veszélyhelyzet lejártával az oktatási tevékenységet érintő járványügyi korlátozások is megszűnnek - közölte kedden az oktatási miniszter.
Példátlan helyzet állt elő Konstanca megyében. Egy cernavodăi középiskolát arra kötelez a bíróság, hogy fizessen kártérítést két diáknak, mert tévesen alkalmazott egy büntetést.
Naponta újabb osztályok – de szerencsére nem egész iskolák – vonulnak karanténba, mert legalább három diák koronavírusos megfertőződése igazolódik. Így kedden az addigi 13 online tanul...
Kovászna megyei történések, események pár mondatban.
Sorin Cîmpeanu tanügyminiszter rendelettel február 14-éig meghosszabbította az iskolai ösztöndíjak igénylésének benyújtási határidejét.
Kovászna megyei történések, események pár mondatban.
Meghosszabbítaná a tanévet Sorin Cîmpeanu oktatási miniszter, mivel, mint mondta, Romániában az egyik legrövidebb a tanítási időszak az európai országok között. A tárcavezető rövidebb ...
A tanügyminiszter szerint a járvány "ijesztően nagy mértékben" érintette az iskolákat, "az oktatási veszteségek nagyon nagyok", pótlásuk kitartást és elkötelezettséget igénylő, nehéz feladat lesz.
Kivizsgálás indult egy technológiát oktató tanárnő ellen Olt megyében, miután az intim képeket tett közzé online iskolai csoportokban.
Lejárt vasárnap a téli vakáció az óvodások és az elemisták számára is, hétfőtől ők is visszatérnek az óvodába, iskolába.
A középiskolások, szakiskolások, illetve az 5-8 osztályos diákok január 3-án, hétfőn visszatérnek az iskolapadba a járvány miatt az oktatási minisztérium által módosított tanévszerkezet értelmében.
A kormány kedden elfogadott határozata értelmében 150 állami oktatási intézményben folytatódik a Meleg étel az iskolában kísérleti program - közölte Dan Cărbunaru kormányszóvivő.
Csak négy iskolában tartanak órarend szerinti órákat 23-án – tájékoztat a Kovászna Megyei Tanfelügyelőség. A legtöbb tanintézmény otthoni, karácsonnyal kapcsolatos elfoglaltságot írt elő a diákoknak.
Kovászna megyében mindössze négy tanintézmény döntött úgy, hogy órarend szerint tart oktatást december 23-án, csütörtökön - közölte a tanfelügyelőség.
Döntő házként elfogadta kedden a képviselőház a törvénytervezetet, amelyik lehetővé teszi az iskolák szabadtéri sportpályáinak oktatási időn kívüli ingyenes használatát.
Közzétette a Kovászna Megyei Tanfelügyelőség az igazgatói versenyvizsga végleges eredményeit, ezúttal névvel, nemcsak azonosítókódokkal.
Az oktatási minisztérium lehetőséget biztosít az iskoláknak arra, hogy az ünnepekhez igazítsák a tevékenységüket december 23-án, a téli szünidő előtti utolsó napon - jelentette be pént...
A megye összes iskolása és óvodása fizikai jelenléttel tanulhat az idei év utolsó tanítási hetén - közölte pénteken a Kovászna megyei tanfelügyelőség.
Sorin Cîmpeanu tanügyminiszter kedden bejelentette: az egészségügyi miniszterrel egyeztetve úgy döntöttek, hogy rugalmasabbá teszik az óvodások és a tanulók koronavírus-szűrésének időp...
A Tanügyi Szabad Szakszervezetek Szövetsége (FSLI) és a Spiru Haret Szakszervezeti Szövetség felkérte Sorin Cîmpeanu oktatási minisztert, tegyen meg minden szükséges lépést annak érdek...
A diákok koronavírus elleni tesztelését nem függesztették fel, ez a lehetőség szóba sem került - jelentette be vasárnap este Sorin Cîmpeanu oktatási miniszter.
A megyei tanfelügyelőségek a diákok hétfői szűréséhez szükséges nyálteszteknek csak a felével rendelkeznek - jelentette ki csütörtökön az oktatási miniszter.
Háromszéken egyetlenegy nyálteszt lett pozitív a hétfői első tesztelésen, Kovásznán, a Kőrösi Csoma Sándor Líceum egyik diákja fertőződött meg, és miután a Közegészségügyi Igazgatóság ...
Az oktatási minisztérium tájékoztatása szerint hétfő este 19 óráig 86 nyálteszt eredménye lett pozitív.
Háromszéken is elkezdődött a diákok gyorstesztelése, és ezzel együtt több szülő szembesült az első teszt elvégzése után, hogy nincs külön hulladékgyűjtő edénye, ahová – az útmutató sze...
Az egyik bukaresti iskolából jelentették az első olyan lehetséges koronavírusos megbetegedést, amelyre a hétfőn elkezdett nyáltesztes szűréssel derül fény - közölte az oktatási miniszter.
Kovászna megyének már csak hat településén van hármasnál nagyobb fertőzési mutató, ezen helységek tanintézményeiben még mindig az alkalmazottak (minimum 60%-os) átoltottsági arányának ...
Kovászna megyei történések, események pár mondatban.
Sorin Cîmpeanu ügyvivő tanügyminiszter szerdán bejelentette, hogy ezentúl naponta közzéteszik a minisztérium honlapján az egyes településeken mért fertőzöttségi arányt, hogy az iskolák...
Kovászna megyei történések, események pár mondatban.
A Kovászna megyei tanfelügyelőség frissítette az iskolák és óvodák működési forgatókönyveit a november 22-27. közötti tanítási hétre vonatkozóan.
Vakok és gyengén látók számára létesül magyar iskola Székelyudvarhelyen. A leendő intézmény számára a magyar állam támogatásával vásárolt ingatlant az Erdélyi Református Egyházkerület (EREK).
Pontosítást kért az oktatási minisztérium az egészségügyi tárcától a tanulók nyálból történő gyorstesztelésének módszertanát illetően.
A hét első és negyedik munkanapján lesz nyáltesztes szűrés az iskolákban; a tanulók tesztelését az osztályteremben végzi majd az egészségügyi szakszemélyzet vagy a tanintézeten belül e...
A Kovászna megyei tanfelügyelőség pénteken frissítette az iskolák és óvodák személyzetének átoltottság szintjét, ami alapján eldől, hogy jövő héten jelenléti- vagy online oktatás lesz ...
Megosztó és diszkriminatív jellege miatt eddig is rendkívül sok kritika érte azt a miniszteri rendeletet, amely a tanügyi személyzet 60%-os átoltottságától tette függővé az e héten meg...
Az oktatási minisztérium által közzétett adatok szerint hétfőn a romániai iskolák közel 68%-a nyitotta újra kapuit fizikai jelenléttel, a személyzet 60%-os oltottsági küszöbértékének b...
Sorin Cîmpeanu ügyvivő tanügyminiszter vasárnap bejelentette, hogy hétfőn az ország oktatási intézményeinek (beleértve a magánintézményeket is) a 67,79 százalékában folytatódik fizikai...
Valeriu Gheorghiţă, a koronavírus elleni oltáskampány (CNCAV) elnöke szombaton kijelentette, hogy bár a jelenléti oktatás újraindítása az esetszámok növekedésének kockázatával jár, a g...
A tanügyi szakszervezetek szerint az adott település járványügyi helyzete alapján kellene dönteniük a tanintézeteknek arról, hogy milyen formában folytatják az oktatást, nem a személyz...
A Kovászna megyei tanfelügyelőség közzétette az iskolák és óvodák személyzetének átoltottság szintjét, ami alapján eldől, hogy hétfőtől megkezdődhet-e a jelenléti oktatás. A pénteken ö...