Fontos a helyi példakép
Iskolanévadó-ünnepséget tartanak augusztus 10-én, szombaton Kézdikőváron a falu templomának búcsúünnepével egybeesően. A község és a tanintézmény vezetőségének már rég terve, hogy az i...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Iskolanévadó-ünnepséget tartanak augusztus 10-én, szombaton Kézdikőváron a falu templomának búcsúünnepével egybeesően. A község és a tanintézmény vezetőségének már rég terve, hogy az i...
Még nem született végleges döntés arról, hogy mikor kezdődik az iskolai év - tájékoztat keddi közleményében az oktatási minisztérium (MEN).
Az óvások elbírálása nyomán 46,86%-ról 48,37%-ra nőtt a tanári versenyvizsgán a 7-es, vagy annál nagyobb osztályzatot elérők aránya.
Az 1-7. osztályosok tankönyveinek több mint háromnegyede biztosított már, ezeket eljuttatták a tanfelügyelőségekhez vagy iskolákhoz - tájékoztat az oktatási minisztérium.
„Helyit eszem, helyinél veszem, mert helyén az eszem” – tartja a székely reklámszlogen. Mi ezúttal az iskolákra próbálunk reflektálni, a tanügyminisztérium honlapja alapján megvizsgálv...
Egy spanyol iskola a házimunkát is felveszi a tantárgyak listájára, annak érdekében, hogy megmutassa diákjainak, különösen a fiúknak, a nemek közötti egyenlőség értékét és megszüntesse...
Baróton az utóbbi időkben igencsak figyelemközpontba került az iskolaépületek állapota, főleg azt követően, hogy a megye sajátos képzést és odafigyelést igénylő gyermekek számára akart...
Szabadnapot kérhetnek a 12 év alatti gyerekek szülei az olyan napokra, amelyeken valamilyen oknál fogva szünetel az oktatás a tanintézetekben - erről szóló javaslatot fogadott el szerd...
A Szociáldemokrata Párt (PSD) bejelentette a szándékát egy olyan törvénytervezet elkészítésére, majd parlamenti elfogadására, amely az elemistáknak 10 lej jutalmat kínálna.
A román nyelv és irodalom vizsgával elkezdődik kedden a nyolcadik osztályt végzett tanulók képességfelmérője.
Az iskolások és óvodások számára elkezdődik a 12 héten át tartó nyári vakáció. A 2019 - 2020-as tanév szeptember 9-én kezdődik és 35 hetes lesz.
A nemzeti összetartozás operatív programja keretében, amelyet Határtalanul néven ismernek Nagy-Magyarország területén, az egri Andrássy György Katolikus Közgazdasági Középiskola diákja...
Június 7-én nyolc tanuló vett búcsút a bodoki Henter Károly Általános Iskolától.
Új megközelítést alkalmaz egy észak-indiai iskola az országot elárasztó műanyaghulladék kezelésének problémájára, a diákok az otthonukban, környezetükben lévő műanyaghulladék begyűjtés...
A képességvizsga június 18-án kezdődik a román nyelv és irodalom próbával, 20-án a matematika írásbeli következik, majd 21-én a kisebbségekhez tartozó tanulók anyanyelvből vizsgáznak.
A Román Parlamentben iktattak egy olyan törvénytervezetet, amely kötelezővé tenné a közlekedési szabályok oktatását az elemi iskolákban.
Csütörtökön 110, pénteken pedig valamennyi oktatási intézmény tevékenysége szünetelni fog a pápa látogatása miatt Bukarestben - közölte a fővárosi tanfelügyelőség.
A kézdiszentkereszti Trefán Leonárd Általános Iskola focicsapata miután megnyerte a Buzánszky Jenő Erdélyi Gyerekfoci Kupát, indulási jogot szerzett a budapesti OTP-kupára.
Tanítási szünet lesz valamennyi oktatási intézményben május 31-én, Ferenc pápa látogatása napján Bukarestben, az azt megelőző napra pedig részleges oktatási szünetet rendeltek el.
Kisebb eséllyel lesz túlsúlyos vagy elhízott az a gyerek, aki rendszeresen gyalog, kerékpárral, esetleg rollerrel jár iskolába - állapította meg egy új kutatás.
Szerdán kezdődik a hatodik osztályosok országos felmérője a nyelv és kommunikáció teszttel.
Megfontolják, hogy az egyetemistákhoz hasonlóan a tanulók is ingyen utazhassanak a vasúton - jelentette be hétfői nagyszebeni sajtóértekezletén Marius Budăi munkaügyi miniszter.
A hétfőn tartott baróti lakossági fórum – melyen a meghívás ellenére sem a város, sem a megye vezetősége nem vett részt – egyik témája a baróti iskolák helyzete volt.
Idén 65 millió lejt különített el a szaktárca, hogy országszerte rendbe tegyék az iskolák vécéit - jelentette be csütörtökön Aradon Ecaterina Andronescu oktatási miniszter.
Az eredetileg megszabott ütemterv szerint zajlik a 2019-es középiskolai felvételi - tájékoztatott kedden közleményében az oktatási minisztérium.
Kedden kezdődik a negyedik osztályos tanulók képességfelmérője a tanügyminisztérium ütemterve értelmében.
Ahogy a technológia egyre inkább részévé válik az életünk minden szegletének, úgy hagyatkozunk egyre inkább csak a digitális eszközökre.
Ismét elfogadta a képviselőház a tanórák csökkentésére vonatkozó, az államfő által újbóli megfontolásra visszaküldött törvényt, azzal a módosítással, hogy a jogszabály csak a 2020-2021...
Kedden kezdődik a második osztályosok országos felmérője az anyanyelvből írandó teszttel, míg május 8-án, szerdán olvasásból mérik fel a tudásukat.
Fennáll iskolák bezárásának a lehetősége, amennyiben az időjárás szélsőségesre fordul - nyilatkozta Ecaterina Andronescu tanügyminiszter vasárnap este a Digi24 hírtelevízióban.
A gimnáziumi osztályokban a keretszámok megegyeznek a tavalyi tanévben a líceumok 9. osztályaiban betöltött helyek számával, jelentette ki Ecaterina Andronescu oktatási miniszter.
A gyerekek tornatermi teljesítményének jegyben való értékelése helyett a minősítések (kitűnő, jó, elégséges, elégtelen) bevezetését javasolják minden iskolai ciklusban.
Az elindított pert Marius Pașcan marosvásárhelyi parlamenti képviselő, a PMP ügyvezető elnöke jelentette be személyes blogján.
Baróti Szabó Dávid költő és nyelvújító 280 évvel ezelőtt, 1739. április 10-én született Baróton. Nevét ma szülővárosának középiskolája viseli, melynek diákjai csütörtökön emlékeztek meg róla.
Évi legfeljebb négyezer eurós állami támogatásban részesülhetnek az országos és nemzetközi tantárgyversenyek díjazottjai - döntött szerdai ülésén a kormány.
A miniszter javaslata értelmében a következő érettségitípusokat kellene bevezetni a romániai közoktatási rendszerbe: T-érettségi (technológiai), V-érettségi (vokacionális), illetve A1-...
Az Európai Bizottság (EB) 10,815 millió eurót utalt ki Romániának az iskolai tejprogramra és további 6,866 millió eurót a gyümölcs- és zöldségfogyasztást bátorító programra, derül ki a...
A mozgalmas volt az elmúlt időszak a kézdikővári iskolában. A teljesség igénye nélkül az alábbiakban felsorolásra kerülnek azok az események, amelyek során betekintést nyerhetünk a tan...
Javaslatokat vár az oktatási miniszter annak kivitelezésére, hogy - a reggeli forgalmi dugók elkerülése érdekében - ne minden iskolában kezdődjön 8-kor a tanítás.
Kihirdette hétfőn Klaus Johannis államfő a törvényt, amelynek értelmében a megszabott minimális létszámnál kevesebb tanulóval is lehet kisebbségi tannyelvű osztályokat létrehozni azoko...
Kiss Imre matematikatanár negyedik éve vezeti a Kovászna Megyei Tanfelügyelőséget. Az idei és következő tanév céljairól, terveiről beszélgettünk az interjú második részében.
Lemaradhat a tananyagban az a gyermek, akit nem iskolaéretten írattak be az iskolába - közölte Szakács Adrienn szakpszichológus kedden az M1 aktuális csatornán.
Románia drámája, hogy drasztikusan csökken az iskoláskorú gyerekek száma - jelentette ki kedden Ecaterina Andronescu.
Nem mindennapi fűtésrendszere van egy galaci líceumnak, az oktatási intézményben 33 darab gázkazán van felszerelve, bár 12-nél többet még a legnagyobb hidegek idején sem használtak.
Alig három napja indult el a tej-kifli program Háromszéken, és máris kritikák özöne éri: kicsi és foltos az alma, ízetlen a keksz, illetve tengernyi mennyiségű szemét termelődik naponta.
A 2019/2020-as tanév szeptember 9-én kezdődik és június 12-én ér véget - közölte egy keddi sajtótájékoztatón Ecaterina Andronescu tanügyminiszter.
Nem tervez külön osztályokat létrehozni a tanügyminisztérium a sajátos nevelési igényű gyermekek számára - szögezte le a szaktárca, cáfolva az ezzel kapcsolatos korábbi híreket.
Kovásznai megyei történések, események pár mondatban.
Leopárd szabadult be egy iskolába, négy gyereket és egy tanárt sebesített meg Csádban - írta a The Guardian online kiadása pénteken.
Közzétette az oktatási minisztérium a 2019-2020-as tanév rendjéről szóló rendelettervezetet. Jelentősek a változások az idei tanévhez képest.