Óvodásként még jól tanultunk, de aztán jön a suli…
Hatékony tanulási módszerek címmel tartott előadást a kézdivásárhelyi Kanta Szakképző Központban Lantos Mihály tanulásmódszertan-szakértő, egyetemi oktató és szakíró.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Hatékony tanulási módszerek címmel tartott előadást a kézdivásárhelyi Kanta Szakképző Központban Lantos Mihály tanulásmódszertan-szakértő, egyetemi oktató és szakíró.
Hivatalosan is elkezdődött a 2024/2025-ös tanév a kézdivásárhelyi Kanta Szakképző Központban pénteken.
Négy szakma 59 hallgatójának oktatása ért véget június kezdetével, a turizmus-vendéglátás szak végzősei ünnepélyes diplomaosztón vették át bizonyítványaikat hétfőn délben.
Ősztől megkezdi a „diákok” képzését a kézdivásárhelyi Kanta Szakképző Központ, mostanáig a duális képzésben oktatóként résztvevők módszertani-szakmai képzése folyt.
Mi és Ők – helyünk a világban címmel tartott interaktív előadást Kézdivásárhelyen Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke.
Ingyenes pék-cukrász szakmai képzést hirdet a kézdivásárhelyi Kanta Szakképző Központ, legújabb duális partnerével, a Diószegi Pékséggel együttműködésben. A tanfolyamot sikeres teljesí...
Hét évvel ezelőtt még csak nézegettük a Nagy Mózes iskolaalapító által létesített kantai romos épületet, mától szakképző központ működik benne – hangzott el a hétfői, kézdivásárhelyi h...