Kávéműhelybe várják a sepsiszentgyörgyieket
Izgalmas és ínycsiklandó kávékóstolásra csalogat a sepsiszentgyörgyi Com’ON Sepsi csapata november 11-én, szombaton délután 4 órától. Dóci Lóránt barista előadásában az érdeklődők felf...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Izgalmas és ínycsiklandó kávékóstolásra csalogat a sepsiszentgyörgyi Com’ON Sepsi csapata november 11-én, szombaton délután 4 órától. Dóci Lóránt barista előadásában az érdeklődők felf...
Egy új tanulmány szerint a kávéivók körében alacsonyabb a korai halálozás kockázata, mint azoknál, akik nem kávéznak.
Napi fél és 3 csésze közötti kávé elfogyasztása kedvező hatással van a szív- és érrendszerre, sőt a vizsgálati csoportban csökkentette az összhalálozás és a stroke kialakulásának kocká...
A mérsékelt kávé- és teafogyasztás összefügghet az agyvérzés és a demencia kockázatának csökkenésével - állapította meg egy új tanulmány, amelyet a The Guradian ismertetett.
Becslések szerint a világon naponta több mint 2 milliárd csésze kávét isznak az emberek, a legtöbbet a skandinávok, miközben Afrikában és Közép-Amerikában alig fogyasztják; a magyarok ...
Az alkoholfogyasztás nagyobb eséllyel vezethet a rák kialakulásához, mint eddig vélték – írta meg a Guardian egy tanulmányra hivatkozva, amely 860 korábbi kutatás eredményeit összegezv...
A túlzott kávéfogyasztást az agytérfogat csökkenésével és az időskori elbutulás (demencia) kockázatának növekedésével hozta összefüggésbe a témában készített eddigi legnagyobb tanulmány.
A kávé fogyasztása csökkenti a krónikus májbetegségek kialakulásának kockázatát - állapították meg brit kutatók, akik a BMC Public Health orvosi folyóiratban publikálták tanulmányukat.
Egy védelmező genetikai mechanizmus óvhatja meg az embert a túlzott kávéfogyasztástól - állapították meg a Dél-Ausztráliai Egyetem kutatói, akik szerint a kávéfogyasztási szokások a sz...
Május 1-je és december 31-e között országszerte negyven OMV-üzemanyagtöltő állomáson gyűjtik a konyhai használt olajat - két liter olajért egy kávét vagy egy kávéjegyet adnak - tájékoz...
A természetes koffeinnek hosszabban tartó és egyenletesebb hatása van a gondolkodási folyamatra és a hangulatra, mint a mesterséges koffeinnek - állapították meg a New York állambeli C...
A kávé elkészítésének legegészségesebb módját kutatták fel a tudósok: a különböző módszerek és a szívroham, valamint halálozás közti kapcsolat vizsgálata során megállapították, hogy a ...
A világ szellemi kulturális örökségének részévé akarja nyilvánítani az eszpresszó kávét Olaszország, amely szerint „az eszpresszó az olasz gasztronómiai kultúra kifejeződése, amely védelmet élvez”.
Különleges napszemüveget készítenek fiatal vállalkozók Ukrajnában. A keret alapanyaga ugyanis újrahasznosított kávézacc. A gyártók azt remélik, hogy ez nem csak ökobarát, hanem egyben ...
A rendszeresen kávézók bél mikrobiomja egészségesebb, mint azoké, aki alig vagy egyáltalán nem isznak kávét - állapította meg egy új amerikai tanulmány.
A Nottinghami Egyetem tudósai felfedezték, hogy a kávé képes stimulálni az energiaégetésben szerepet játszó barna zsírszövetet, ami kulcsfontosságú lehet az elhízás és a cukorbetegség elleni harcban.
Az eddig véltnél kevésbé ártalmas a szívre és az érrendszerre, nem teszi rugalmatlanná az artériákat a kávézás, akár napi 25 kávé elfogyasztása sem brit kutatók szerint.
Amerikai tudósok kutatása alapján nem az ízhez van köze, hogy egyesek miért rajonganak a kávéért vagy egyéb italokért. Az okokat mélyebben, a DNS-ben kell keresnünk.
A napi három-négy csésze fekete nem csak kitűnően élénkíti a testet és a szellemet, hanem csökkenti a májbetegségek lehetőségét is.
A rakétatechnológiát akarja segítségül hívni a kávé tökéletes pörköléséhez egy amerikai és egy egyesült arab emírségekbeli vállalkozó, akik jövőre tervezik a világűrbe juttatni kávépör...
A vadon termő kávéfajták több mint 60 százalékát fenyegeti a kipusztulás az erdőirtás, a klímaváltozás és a rovarkártevők egyre súlyosbodó problémája miatt – figyelmeztetnek a kutatók.
Egy jó ebéd, majd egy finom kávé, és garantált a remek délutáni szunyókálás. A látszólagos ellentmondás mögött fiziológiai tények állnak.
Egy kanadai kutatás szerint a kávéfogyasztás bizonyos fokú védelmet nyújthat az Alzheimer- és a Parkinson-kór ellen