Kelemen Hunor szerint jövő évtől eltörlik a közalkalmazotti pótlékok nagy részét
Jövő év elejétől megszűnik a közalkalmazottak pótlékainak nagy része - nyilatkozta kedd este Kelemen Hunor.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Jövő év elejétől megszűnik a közalkalmazottak pótlékainak nagy része - nyilatkozta kedd este Kelemen Hunor.
Nem fogják csökkenteni a bónuszokat ebben az évben sürgősségi rendelettel, és a fizetések is a tavalyi szinten maradnak- jelentette be tegnap Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettes.
Az RMDSZ támogatja valamennyi különnyugdíj eltörlését - jelentette ki hétfőn Kelemen Hunor.
Szerdán tárgyalja a kormány a prefektusok jogállásának módosításáról szóló sürgősségi rendeletet - jelentette be hétfőn Kelemen Hunor. Az RMDSZ szövetségi elnöke hozzátette: a pártok a...
Beoltatta magát szerda reggel COVID-19 ellen a két miniszterelnök-helyettes, Kelemen Hunor és Dan Barna, valamint Lucian Bode belügyminiszter, Alexandru Nazare pénzügyminiszter, Nicola...
Florin Cîţu kormányfő elfogadta hétfőn a két miniszterelnök-helyettes, Dan Barna és Kelemen Hunor, feladatkörét és felelősségi területét meghatározó döntéseket, amelyek meg is jelentek...
Megbízik az orvoslásban és a tudományban, ugyanakkor tudja, hogy ez az új típusú vakcina nem jelent veszélyt, ezért beoltatja magát a COVID-19 ellen Kelemen Hunor, miniszterelnök-helye...
A politikai instabilitás az erdélyi magyarság számára is kockázatokat jelent – mondta Kelemen Hunor, az új bukaresti kormány miniszterelnök-helyettese, aki szerint a koalíción belüli b...
Az RMDSZ továbbra is azt az álláspontot képviseli, hogy február 8-ától nyissák ki az oktatási intézményeket - jelentette ki szerdán Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke.
Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke szombat délután a Karmelita kolostorban fogadta Kelemen Hunort, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökét.
Folytatja a koalíciós tárgyalásokat a PNL, az USR-PLUS és az RMDSZ - jelentette be csütörtökön Ludovic Orban liberális pártelnök, miután találkozott a másik két alakulat vezetőivel.
Tanácskozásra ülnek össze kedden a Nemzeti Liberális Párt, a Mentsétek meg Romániát Szövetségből és Szabadság, Egység és Szolidaritás Pártjából álló USR-PLUS szövetség, valamint a Romá...
A Mentsétek meg Romániát Szövetség - Szabadság, Egység és Szolidaritás Pártja Szövetség (USR-PLUS) Cătălin Drulát (USR) javasolja az alsóház elnöki tisztségére - közölte kedden Dan Bar...
A PNL és a PSD közötti politikai háború része volt Klaus Iohannis államfő áprilisi kijelentése a Székelyföld autonómiájáról, amelyben magyarul üdvözölte a PSD-t - jelentette ki hétfői ...
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) az arányosság és biztonság elvét akarja érvényesíteni a Nemzeti Liberális Párttal (PNL) és az USR-PLUS szövetséggel folytatandó, szombaton...
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) - a magyar összefogásnak is köszönhetően - megerősítette pozícióit parlamenti szinten is - értékelte a hétvégén tartott romániai parlament...
Levélben gratulált Orbán Viktor miniszterelnök Kelemen Hunornak, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökének ahhoz, hogy a vasárnapi választáson elért eredménynek köszönhet...
A Krónika napilap pénteki számában közölt interjúban Kelemen Hunor arról beszélt, hogy érzékelik a választók dühét a kormány elhibázott járványellenes intézkedései miatt, de otthon mar...
Az RMDSZ azt szeretné, ha a választások után politikai kormány alakulna, mert egy "katasztrofális" szakértői kormányunk már volt - jelentette ki csütörtökön Kelemen Hunor, az RMDSZ szö...
Szijjártó Péter szerint jót tenne a magyar-román viszonynak, ha az RMDSZ nagyobb erőt képviselne a román parlamentben. Magyarország külgazdasági és külügyminisztere Marosvásárhelyen be...
– Az erdélyi magyar politikai szervezetek félretették a vitákat, összefogtak a közös cél érdekében. Mit üzen ez az összefogás a magyar embereknek? – 2020-ban az összefogásnak minden sz...
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) az önkormányzatokra bízná, hogy a helyi viszonyoknak megfelelő intézkedésekkel fékezzék meg az új koronavírus-járvány terjedését - derült ...
Vannak dolgok, amelyek tőlünk függnek, és vannak, amelyek nem. Ami tőlünk függ, azt tegyük meg, és akkor, a megvalósult összefogással, egy erős, megkerülhetetlen parlamenti képviseletü...
Az erdélyi magyar nemzeti közösség jogaiért folytatott harchoz szükség van a parlamenti jelenlétre, az etnikai képviseletnek ma sincs alternatívája - hangoztatta Kelemen Hunor szövetsé...
Két befutónak számító helyet enged át az ellenzékének a parlamenti választásokra összeállított jelöltlistáin a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) - jelentette be pénteken a Sz...
Pozitív volt a Minority SafePack fogadtatása az Európai Parlament nyilvános meghallgatásán - jelentette ki csütörtökön Brüsszelben Vincze Lóránt, tájékoztat az RMDSZ közleménye.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) a 2016-os parlamenti választáson is megteremtette a magyar összefogást, ez most sem rajta fog múlni - jelentette ki Kelemen Hunor szerdán Bukarestben.
Az RMDSZ határozottan ellenezi a parlamenti választások elhalasztását - jelentette ki kedden Aradon Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke.
Jól szerepeltek a magyar jelöltek, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) fontos pozíciókat szerzett a hétvégi romániai önkormányzati választásokon - közölte Potápi Árpád János,...
Növelte polgármesterei számát a vasárnap tartott önkormányzati választásokon a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) - jelentette be hétfő délutáni kolozsvári sajtótájékoztatóján...
Kelemen Hunor szerint az erdélyi magyarok részvétele enyhén elmaradt az országos átlagtól a vasárnap tartott romániai önkormányzati választásokon.
Az RMDSZ elnöke vasárnap reggel szülőfalujában, Csíkkarcfalván a folytonosságra, az építkezésre és a fejlődésre szavazott.
Az RMDSZ mintegy kétszáz polgármesteri tisztség elnyerésére számít a vasárnap tartandó romániai önkormányzati választásokon.
A választáson való részvétel nem jelent nagyobb kockázatot, mint egy kenyérvásárlás, vagy mint meginni egy sört - hangoztatta szombaton egy Szatmárnémetiben tartott sajtóértekezleten K...
Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke úgy véli, hogy sem a választásokat, sem a tanévkezdést nem kell elhalasztani a jelenlegi járványhelyzetben, leszögez...
Az idei választások megnyerésére és közös kormányzásra készülnek az Európai Néppárt (EPP) tagpártjai, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ).
Jazzben az improvizáció az alap, a politikában ez viszont egyenlő a halállal – állapította meg tegnap Sepsiszentgyörgyön Kelemen Hunor.
Az RMDSZ törvényhozói nem vesznek részt a bizalmatlansági indítványról szóló szavazáson - jelentette be hétfőn Kelemen Hunor.
Kelemen Hunor elégedetlen az Orban-kormány tevékenységével mind az egészségügyi, mind a gazdasági válság kezelését illetően. Erről az Adevărul Live-nak adott interjúban beszélt az RMDSZ elnöke.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) jelenleg nem fog aláírni bizalmatlansági indítványt, mivel úgy véli, hogy az nem időszerű azokban az időszakokban, amikor más problémák va...
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke az egyik közösségi portálon románul is feliratozott üzenetben mondta el gondolatait a nemzeti összetartozás napja alkalmából.
Szeretnénk, ha Magyarország nem lenne téma a közelgő romániai önkormányzati és parlamenti választások kampányában - fejtette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Keleme...
Ma már nem lehet egy egész országot becsapni azzal az olcsó trükkel, hogy lopják a magyarok Erdélyt - nyilatkozta szerda este Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke.
Elvetette a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) kisebbségi anyanyelvhasználatról is szóló, Klaus Iohannis államfő által nyilvánosan bírált közigazgatási törvénytervezetét a kép...
Jelenleg három kérdés érdekli az embereket Romániában: a közegészségügy, a gazdaság- és az oktatás újraindítása. Ezeket jártuk körül az RMDSZ elnökével, Kelemen Hunorral, aki interjúnk...
A szolidaritás a tettekben mutatkozik meg, s a magyar kormány bebizonyította, hogy lehet rá számítani - mondta Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke szerdán a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyar...
Az RMDSZ törvényhozói valószínűleg meg fogják szavazni a szükségállapot harmincnapos meghosszabbításáról szóló elnöki rendeletet - nyilatkozta kedden Kelemen Hunor.
Ludovic Orban kormányfőt újabb tanácskozásra fogják hívni a parlamenti pártok vezetői, ugyanis kedden nem vett részt azon a megbeszélésen, amelyen a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos ...
A szükségállapot egy hónappal való meghosszabbítása előre látható volt, nyilatkozta az Agerpres hírügynökségnek Kelemen Hunor RMDSZ-elnök.
Március 15. legszeretettebb ünnepünk. Talán nem véletlenül, hiszen legértékesebb kincsünk a szabadság. A mai napon a szabadságharc hőseit, Petőfit, továbbá merész és nagyot álmodó társ...