Az RMDSZ nem ért egyet az Uber és a Taxify betiltásával
Az RMDSZ nem támogatja azt a sürgősségirendelet-tervezetet, amellyel a kormány gyakorlatilag betiltaná Ubert és a Taxifyt Romániában, jelentette ki hétfőn Kelemen Hunor szövetségi elnök.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Az RMDSZ nem támogatja azt a sürgősségirendelet-tervezetet, amellyel a kormány gyakorlatilag betiltaná Ubert és a Taxifyt Romániában, jelentette ki hétfőn Kelemen Hunor szövetségi elnök.
Gratulált a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) hétvégi kongresszusához és a szervezet elnökévé történt újraválasztásához Kelemen Hunornak Orbán Viktor miniszterelnök kettejük ...
A képviselőháznak mielőbb meg kell vitatnia az adóügyi intézkedésekről szóló, 2018/114-es sürgősségi kormányrendeletet és módosítania kell azt - véli Kelemen Hunor RMDSZ-elnök.
Újra Kelemen Hunort választotta elnökévé a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) szombaton kolozsvári kongresszusán.
A pragmatikus transzilvanista politika folytatását ígérte a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) kongresszusán szombaton elmondott beszámolójában Kelemen Hunor, a szövetség elnöke.
A költségvetés késéséért nem a parlament, hanem a kormány a felelős - szögezte le pénteken Kolozsváron Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke.
Az RMDSZ kész megszavazni a költségvetés-tervezetet a parlamentben, miután a szakbizottsági viták során a magyar érdekképviselet több módosító indítványát elfogadták - jelentette be cs...
Komoly gondok vannak jelenlegi formájában a 2019-es költségvetés-tervezettel - jelentette ki hétfőn Kelemen Hunor a parlamentben.
Ludovic Orban alapvető stratégiai hibát követ el és nem érti, hogy kivel áll versenyben az európai parlamenti választásokon - jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke válaszként a ...
Nem elfogadható a helyi önkormányzatoknál a források szétosztása a csütörtökön bemutatott költségvetés-tervezet szerint - nyilatkozta Kelemen Hunor a Mediafaxnak.
Magyarország kormányzati szinten is felléphet a marosvásárhelyi orvosi egyetem ügye rendezésének érdekében, ha ezt a helyi közösség igényli – mondta el csütörtökön Bukarestben Szijjárt...
Az Európai Néppártnak (EPP) az a célja, hogy a legerősebb frakció legyen az Európai Parlamentben a májusi választások után, hogy a változások motorja és iránymutatója lehessen Európában.
Kell készülni, és el kell menni vizsgázni - erre biztatta kedden a Marosvásárhelyi Orvosi, Gyógyszerészeti, Tudomány- és Technológiai Egyetem (MOGYTTE) diákjait Kelemen Hunor, az RMDSZ...
Darius Vâlcov miniszterelnöki tanácsos az Antena 3 televízióadón bejelentette: van költségvetés-tervezet, azt ma be is mutatják.
Kelemen Hunor szerint a Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek (RMDSZ) továbbra is szüksége van szövetségesekre a romániai országos vagy helyi politikában, akkor is, ha nincs értékazon...
Kelemen Hunor szerint az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét betöltő Románia legfontosabb célja az ország schengeni csatlakozása kell legyen.
Kilencven küldöttet delegál az RMDSZ háromszéki területi szervezete a szövetség kolozsvári kongresszusára. A testület azzal a mandátummal bízta meg a résztvevőket, hogy Kelemen Hunort ...
Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
Újabb négyéves szövetségi elnöki mandátumra pályázik Kelemen Hunor. A meghatározott határidőig, január 8-ig más nem iktatta jelöltségét - tájékoztat a szövetség keddi közleménye.
Klaus Johannis kapná a legtöbb szavazatot a lehetséges jelöltek közül, ha most tartanák az elnökválasztást Romániában – derül ki az IMAS legfrissebb felméréséből.
Az RMDSZ azzal, hogy nem szavazott a bizalmatlansági indítványon, tulajdonképpen a kormányt támogatta - jelentette ki csütörtökön késő este a B1 televízió műsorában Ludovic Orban.
Sem a bizalmatlansági indítvány ellen, sem mellette nem tudunk szavazni - hangoztatta csütörtökön, az ellenzék által benyújtott bizalmatlansági indítvány vitáján Kelem Hunor, az RMDSZ ...
Nem időszerű jelen pillanatban egy amnesztiáról és közkegyelemről szóló sürgősségi rendelet elfogadása - nyilatkozta szerdán Kelemen Hunor.
A bizalmatlansági indítvány vitáján részt vesz, de a szavazáson nem, döntött az RMDSZ szerda délutáni frakcióülésén.
Kelemen szerint matematikailag sem lehet sikeres a bizalmatlansági indítvány, amely mögül hiányzik a kidolgozott kormányprogram és a miniszterelnök, aki ezt életbe léptetné.
Kelemen Hunor újabb elnöki mandátumra pályázik a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) élén - tájékoztatott internetes oldalán a Krónika napilap.
A bizalmatlansági indítvány sem az RMDSZ szavazataival, sem azok nélkül nem fog célba érni - jelentette ki szerdán a parlament épületében Kelemen Hunor.
Az RMDSZ számára továbbra is az együttműködés a járható út a Magyar Polgári Párttal (MPP), hiszen a következő időszak is fontos kihívások elé állítja az erdélyi magyar közösséget.
Az RMDSZ elnöke a Mediafax hírügynökségnek nyilatkozva magyarázta azt a törvénytervezetet, amelyet a szövetség a száz évvel ezelőtt elfogadott gyulafehérvári nyilatkozat kisebbségekre ...
A PSD-ALDE koalíció a magyar érdekképviselet hétszázalékos parlamenti támogatása nélkül is kényelmes, 56 százalékos többséggel rendelkezik a törvényhozásban - mutatott rá Kelemen Hunor.
Támogatjuk a református egyházat abban az elhatározásában, hogy a strasbourgi emberjogi bírósághoz forduljon a Mikó ügyében, jelentette ki csütörtökön Kelemen Hunor.
Az RMDSZ elnöke úgy véli, hogy az MCV-jelentésben megfogalmazott bírálatokért nem az egész parlament, hanem "csak bizonyos parlamenti képviselők" tehetők felelőssé.
Szijjártó Péter pénteken Kolozsváron tárgyalt Kelemen Hunorral, az RMDSZ elnökével.
Az Európai Néppárt novemberben Helsinkiben tartandó kongresszusával kapcsolatos teendőkről tárgyalt egymással Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke és Kelemen Hunor, a Romániai ...
Az RMDSZ kialakította álláspontját az október 6-7-i népszavazás kapcsán – tájékoztat a szövetség pénteki közleménye. „Az RMDSZ azt kéri szavazóitól, éljenek demokratikus jo...
„Ami tegnap este történt, az megengedhetetlen erőszak Bukarest közterein. Az RMDSZ elítéli az itt tapasztalt szélsőséges megnyilvánulásokat és agressziót. Az erőszak minden egyes...