Synopsis 2 címmel nyílik ünnepi tárlat az EMŰK-ben
A Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala égisze alatt működő Erdélyi Művészeti Központ 2014 őszétől működik az Olt utca 2. szám alatt található épületben. A Synopsis 2 az elmúlt tíz é...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
A Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala égisze alatt működő Erdélyi Művészeti Központ 2014 őszétől működik az Olt utca 2. szám alatt található épületben. A Synopsis 2 az elmúlt tíz é...
A Székely Nemzeti Múzeumban az alapító, Csereyné Zathurecky Emilia tiszteletére nyílt kiállítás Újjászületünk! – Csereyné 200 címmel hétfőn.
Rangos képzőművészeti esemény helyszíne lesz a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Központ, a város két nagynevű alkotója: Vetró András és Sárosi Csaba közös kiállítására várják az érdeklődőket.
A székely közösség olyan a magyarság testében, mintha mindig a jó részünkre világítana rá, mintha a nemzet nemesebb valóját mutatná meg – fogalmazott Sulyok Tamás, Magyarország elnöke.
A Székely Mikó Kollégium ad otthont a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum tárgyaiból, valamint a Kolozsvári Történeti Múzeum tárgyfotóiból a Liszt Intézet Sepsiszentgyörgy közreműködésével ö...
Szeptember 19-én, csütörtökön 18 órakor nyílik meg Elekes Gyula székelyudvarhelyi tűzzománc-művész kiállítása a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Központ emeleti dísztermében.
Kós András életmű-kiállítást hoz tető alá a Székely Nemzeti Múzeum a sepsiszentgyörgyi Liszt Intézettel közösen a művész születésének 110. évfordulója alkalmából.
Székely Géza képzőművész Intermezzo című grafikai tárlatát nyitják meg augusztus 30-án, pénteken 18 órától a sepsiszentgyörgyi Lábasházban.
A sepsiszentgyörgyi székhelyű Erdélyi Művészeti Központ harmadik emeleti kiállítóterében július 19-én nyílik meg Szabó András grafikus kiállítása, július 23-án, kedden 15 órakor, a föl...
A Székelyföldi Hírközlési Egyesület szervezésében harmadik alkalommal is megtartják a Magyar Feltalálók napját a volt sepsiszentgyörgyi cigarettagyár épületében.
Május 25-én, szombaton 11 órától nyílik a csernátoni Haszmann Pál Múzeumban Jakabos István mérnök-tanár faragászati kiállítása, születése 100. évfordulójának tiszteletére.
A Nagy Mózes Főgimnázium ötvenkét éve működő rajztagozatának hagyományos, tanévzáró kiállítását nyitották meg pénteken délután a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeumban.
Április 24-én, szerdán 18 órakor a Vadon Egyesület a sepsiszentgyörgyi Erzsébet park felső sétányára várja a természetfotók iránt érdeklődőket.
Április 24-én, szerdán 11 órakor A szabadságharc mécsesei – Női honvédek – 200 éve született Bányai Júlia, az 1848-as forradalom és szabadságharc honvédszázadosa címmel nyílik kiállítá...
Április 19-én, pénteken 18 órától az Erdélyi Művészeti Központ földszinti és harmadik emeleti kiállítótereit egyaránt megnyitja közönségének Tóth Szűcs Ilona (1930–1990) és Tóth László...
A kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeumban lesz látható a Koloratúra. A Napsugár és Szivárvány illusztrátorai 2000–2023 című kiállítás teljes anyaga.
Hagyományőrzéssel és közösségépítéssel ünnepelte fennállásának 10. évfordulóját az Erdélyi Múzeum Egyesület sepsiszentgyörgyi fiókegyesülete, mely a hét elején tojásíró kalákát, majd a...
Március 28-án, csütörtökön 18 órától Balázs István Éghez szóló szavak című képzőművészeti kiállításának megnyitójára kerül sor a sepsiszentgyörgyi Lábasházban.
Magyar, osztrák-magyar és román papírpénzek tekinthetők meg a kézdivásárhelyi Gyűjtemények Háza legújabb időszakos kiállítása részeként.
A Liszt Intézet Sepsiszentgyörgy és az Árkosi Kulturális Központ kamarakiállítást rendez Orlowski Balogh Edit képzőművész szobrászati alkotásaiból.
Február 27-én 18 órától a Vigadó Művelődési Központ dísztermében nyílik meg Sárosi Mátyás Zsolt kézdivásárhelyi képzőművész tárlata.
Rendhagyó, néprajzi témájú kiállítást nyit meg a sepsiszentgyörgyi Lábasház emeleti termeiben Szőcsné Gazda Enikő néprajzkutató pénteken.
A TransNatura Természetfotó Klub meghívást kapott egy kivételes fotókiállításra Zágráb városában.
Az Erdélyi Művészeti Központ harmadik emeleti kiállítóterében, február 9-én 18 órakor nyílik meg Boros Lajos (1928–2011) festőművész életműkiállítása.
Kőrösi Sándor Zoltán, Bihar megyei születésű, jelenleg Csíkszeredában élő festőművész kiállítását nyitották meg vasárnap délben az Incze László Céhtörténeti Múzeum időszakos kiállítótermében.
November 17-én, pénteken 18 órakor nyílik a Lábasház emeleti kiállítótereiben Fülöp József egyéni kiállítása.
A sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központ (EMŰK) november 3-án, pénteken este 18 órától várja az érdeklődőket kettős tárlatmegynitóra. Az a 2021-es Ösztön – I. Erdélyi Képzőművésze...
Orth István nagyszebeni grafikus Madách Imre: Az ember tragédiája című kiállítását nyitották meg kedd este a Vigadó Művelődési Központ dísztermében.
Kettős eseménynek adott otthont csütörtökön a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeum időszakos kiállítóterme.
Képzőművészeti eseményre hívja az érdeklődőket a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Központ: október 17-én 18 órától a díszteremben Orth István Madách Imre: Az ember tragédiája című kiá...
Utolsó állomására, Sepsiszentgyörgyre érkezik a 30 éves határkőnél című cserkészettörténeti kiállítás. A Romániai Magyar Cserkészszövetség és a Maros Megyei Múzeum együttműködése révén...
A sepsiszentgyörgyi Székelyföldi Hírközlési Örökség Egyesület a magyar feltalálók napja alkalmából második alkalommal szervez kiállítást, amelyet június 13-a és 16-a között tekinthetne...
Pénteken a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeumban nyitották meg a helyi Nagy Mózes Elméleti Líceum ötvenegy éve működő rajztagozatának hagyományos évzáró kiállítását.
Pénteken 17 órától a kézdivásárhelyi InczeLászló Múzeum időszakos kiállítótermében nyitják meg a Nagy Mózes Elméleti Líceum rajztagozatának kiállítását.
Május 18-a 1977 óta a közgyűjtemények ünnepe, a múzeumok világnapja, mely alkalomból a Székely Nemzeti Múzeum különleges meglepetéssel készül. Kós Károly monumentális, eredetileg is mú...
Május 4-én, csütörtökön 17 órától nyílik a Székely Nemzeti Múzeum ideiglenes kiállítóhelyén, a Lábasház Pincegalériájában Hugyecsek Balázs szentendrei képzőművész, restaurátor Gyufával...
A Liszt Intézet Sepsiszentgyörgy, a Kónya Ádám Művelődési Ház és az Árkosi Kulturális Központ szervezésében a 30. Szent György Napok keretében április 24-én, 17 órától Székely Mikó Ko...
Műemlékvédelmi vándortárlat nyílik vasárnap délután a csernátoni Haszmann Pál Múzeumban. Az „Ideje az építésnek” – Megújuló műemlékek a Kárpát-medencében című kiállítás a Teleki László...
Március 23-án, csütörtökön 17 órától, a Székely Nemzeti Múzeum ideiglenes kiállítóhelyén, a Lábasház Pincegalériájában nyílik Nemes András Csaba szobrász és Vajna K. László festőművész...
A sepsiszentgyörgyi Kónya Ádám Művelődési Házban március 17 -én, pénteken 17:30-tól dr. Péter Sándor magyarnyelv és irodalom tanár megnyitja Balog Klaudina és Zólya Katona Józsref, a G...
Az alábbi kulturális eseményeket ajánljuk figyelmükbe erről a hétről.
Összegyűjtöttük egy csokorba, hogy az elkövetkező három napban milyen műsorokat ajánlanak a kulturális intézmények.
A Székely Nemzeti Múzeum „Ez sör! A sernevelőtől sörgyárig” című vándorkiállítása hamarosan tovább utazik Sepsiszentgyörgyről. A tárlat záróeseményeként február 28-án, kedden 17 órától...
Február 23-ára a következő kulturális eseményeket ajánljuk olvasóink figyelmébe.
Az Árkosi Kulturális Központ sepsiszentgyörgyi kiállítótermében (Zene ház, Olt utca 6. sz.) 2023. február 23-án, 18 órától megnyitják Sárosi Csaba kiállítását, illetve bemutatják a műv...
Február 24-én, pénteken 17 órakor a kovásznai Kádár László Képtárban rendezik CĂLUGĂRU ANA festőművész ÁRNYALATOK című egyéni tárlatának megnyitóját.
Pénteken nyitották meg a kézdivásárhelyi Vigadó dísztermében Darvas Rezső, Borviz Attila, Pataki Hajnal és Csóti Béla közös, Fotósnégyes című közös kiállítását.
A feketehalomi pulykafarmon azonosított madárinfluenza-gócpont miatt elhalasztják a hétvégére tervezett sepsiszentgyörgyi kisállat-kiállítást.
Január 17-én, kedden 17 órakor a kovásznai Kádár László Képtárban Berde Mária írónő és Berde Amál festőművész pályaképe címmel nyílik kiállítás.
Ha kultúrára szomjaznak, és még nem döntötték el, hogy mit csinálnának az elkövetkező két szabad napban, nézzék meg az általunk összegyűjtött ajánlatokat: színházi előadás, kabaré, báb...