Aszály, árvíz, kánikula, mindezek már Székelyföldön is
Kovászna megye a krumpli egyik hazája, azonban a mezőgazdaságot rendkívül érzékenyen érinti az utóbbi időben egyre gyakoribbá váló aszály. Kézdivásárhelyre és annak környékére leginkáb...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Kovászna megye a krumpli egyik hazája, azonban a mezőgazdaságot rendkívül érzékenyen érinti az utóbbi időben egyre gyakoribbá váló aszály. Kézdivásárhelyre és annak környékére leginkáb...
Változtatnunk kell egyéni és közösségi szinten a vízhez való hozzáállásunkon, hiszen az erdők, a vadak, a mezőgazdaság, és sok település lakói is érzik a klímaváltozás, az utóbbi évek ...
A szárazság, a hőhullám és az árvíz hatásait fogják vizsgálni Kézdivásárhelyen egy nyertes pályázat pénzalapjából. Tudni fogják, hogy az éghajlatváltozás negatív hatásainak elkerüléséé...
Románia erdői sokkal jobb állapotban vannak, mint más európai országok erdői, ahol a rossz döntések és a klímaváltozás sanyarú helyzetet okoztak.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke szerint az ENSZ éghajlatváltozási keretegyezményének 27. éves ülése (COP27) nem hozta el a várt eredményt sem a világ legnagyobb kiboc...
Azt követően, hogy az idei nyárt a legmelegebb volt Európa történetében, a múlt hónap volt az eddigi legmelegebb október a kontinensen, a felszíni levegőhőmérséklet 1,92 Celsius-fokkal...
Románia teljes mértékben támogatja az Európai Unió vezető szerepét az éghajlatváltozás megfékezésében, valamint a tagállamok közös kötelezettségvállalását az üvegházhatású gázok kibocs...
Spanyolországban októberben a 30 Celsius-fokot is meghaladta a reggeli hőmérséklet, ami a turistákat örömmel, a környezetvédőket azonban aggodalommal töltötte el - derül ki az European...
Az ENSZ szerint a korábban az üvegházhatású gázok csökkentésére vállalt ígéretek kevésnek bizonyulnak a globális felmelegedés megállítására, továbbra is 2,8 fokkal emelkedhet az átlagh...
Tízezrek vonultak utcára Brüsszelben, a felvonulók a globális felmelegedés és annak "már most tapintható, katasztrofális" következményeit orvosló, szigorúbb intézkedéseket követeltek -...
Világszerte csökkent tavaly az aggodalom a klímaváltozással kapcsolatban, miközben a globális felmelegedés jelentette veszély egyre nő - közölte a The Guardian című brit napilap szerdá...
Néhány évtizeden belül teljes régiók válhatnak élhetetlenné el a hőség miatt – írta jelentésében az ENSZ és a Nemzetközi Vöröskereszt hétfőn.
Az idei nyárt volt a legmelegebb Európa történetében, a kontinensen minden eddigi rekordot megdöntő hőhullámok jelentkeztek, és az évszázadok óta nem tapasztalt szárazság miatt erdőtüz...
Nyári átlagnak fog számítani az idén is tapasztalt, korábbi csúcsértékeket megdöntő hőmérséklet, és általánossá válhatnak a hőhullámok 2035-ra Európában – közölte a Luxembourg Times cí...
Csaknem négyszer gyorsabban melegszik az Északi-sark vidéke a Föld más területeihez képest egy friss finn tanulmány szerint.
Mivel jeges élőhelyük a klímaváltozás miatt eltűnik, az éhes jegesmedvék a szeméttelepeken próbálnak táplálékhoz jutni. Ennek súlyos veszélyeire figyelmeztetett szerdán egy kanadai és ...
Az Európai Bizottság 2,4 milliárd eurós befektetési támogatást jelentett be a Modernizációs Alapból, hogy segítse a zöld gazdaságra való mielőbbi átállást hét országban, köztük Romániá...
Jóváhagyta a kormány csütörtöki ülésén a klímaváltozásokkal foglalkozó tárcaközi bizottság létrehozását, megszervezését és működését.
Az elkövetkező 30 évben akár annyival is megemelkedhet a világtengerek szintje, mint amennyivel az elmúlt 100 évben – jósolja az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) és az amerikai óceán...
Gyorsan olvad a világ legmagasabb hegycsúcsa, a Mount Everest legmagasabban fekvő gleccsere egy új tanulmány szerint.
A téli olimpiák eddigi 21 rendező városa közül jelenleg csupán egy alkalmas rá, hogy az időjárás szempontjából a jövőben is kedvező és biztonságos feltételek mellett adhasson otthont h...
Új kutatások szerint a terhesség alatt átélt hőség és a légszennyezettség koraszüléshez vezethet és életre szóló egészségkárosodást okozhat a születendő kisbabáknál.
A világ ötödik legmelegebb éve volt 2021, a légkörben lévő szén-dioxid és metán koncentrációja pedig rekordértékűre emelkedett - közölték az Európai Unió Copernicus Légkörmegfigyelő Sz...
Az oktatás az éghajlatváltozásra adott válaszlépések javításának egyik alappillére - jelentette ki kedden Klaus Iohannis.
Romániában tíz éve magasabb az éves átlaghőmérséklet az 1981-2020 közötti időszak átlagánál, és egyre gyakrabban kell veszélyes, szélsőséges időjárási jelenségekre figyelmeztető vörös ...
Klaus Iohannis államfő döntése értelmében munkacsoport jön létre az elnöki hivatalon belül "Az éghajlatváltozás elleni küzdelem: integrált megközelítés" néven.
Negyven százalékkal több klímakárosító gáz kibocsátását okozza a férfiak húsban gazdag étrendje, mint a nőké egy brit kutatás szerint.
Elfogadták szombat este az új globális klímaegyezményt az ENSZ Éghajlat-változási Keretegyezményének Glasgowban rendezett 26. ülésén (COP26) résztvevő 197 ország küldöttei.
A globális felmelegedés nem egyformán érinti a világ minden részét, Európa már 2,2 Celsius-fokkal melegebb az iparosodás előtti időszakhoz képest, ami jóval meghaladja a hőmérséklet-em...
Egymilliárd embert fog érinteni az extrém hőség okozta stressz, ha a klímakrízis hatására a globális hőmérséklet 2 Celsius-fokkal emelkedik – állapította meg a brit meteorológiai szolg...
A romániaiak fele (53 százaléka) úgy véli, hogy a klímaváltozás természetes jelenség, nem emberi tevékenység okozta - derül ki egy felmérés szerdán közzétett adataiból.
A harmadik legmelegebb október volt az idei a mérések kezdete, 1979 óta – jelentette be hétfőn az Európai Unió Copernicus Légkörfigyelő Szolgálata (C3S).
Románia elkötelezett az erdővédelmi rendszer javítása és új erdők ültetése mellett - szögezte le Klaus Iohannis államfő Glasgow-ban, ahol az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezményének 2...
A szakadék szélére sodorja az emberiséget a függés a fosszilis üzemanyagoktól – mondta António Guterres, az ENSZ főtitkára hétfőn a skóciai Glasgowban, az ENSZ Éghajlat-változási Keret...
Csaknem kétszáz ország részvételével kezdődött meg vasárnap a skóciai Glasgowban az ENSZ Éghajlat-változási Keretegyezményének 26. ülése (Conference of the Parties, COP26).
A klímaváltozást a tudósok 99,9 százaléka szerint az emberi tevékenység okozta - számolt be erről egy új tanulmány alapján a The Guardian.
A világ korallzátonyainak 14 százaléka eltűnt egy évtized alatt - derül ki a korallzátonyok egészségét vizsgáló eddigi legnagyobb, átfogó kutatásból.
Egymilliárd dollárt adományoz a klímaváltozás elleni harcra, fajmegőrzési programokra Jeff Bezos, az Amazon alapítója. Felajánlásához nyolc további magánalapítvány csatlakozott.
Csaknem megduplázódott a szélsőségesen meleg, 50 Celsius-fokot is elérő napok száma az 1980-as évek óta - állapította meg a BBC globális elemzése.
Mintegy 216 millió ember vándorolhat el lakhelyéről hazáján belül 2050-ig a világ hat nagy régiójában a klímaváltozás miatt – derül ki a Világbank hétfőn közzétett jelentéséből.
A klímaváltozásra reagálva "alakot változtatnak" egyes állatok, hogy hűvösen tartsák testüket: bizonyos melegvérű fajok csőre, lába vagy füle nagyobb lett, hogy jobban tudják szabályoz...
Európa a legmelegebb nyara volt az idei – közölték kedden uniós szakértők a Reuters híre szerint.
Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
Vasárnap eső esett Grönland jégmezejének legmagasabb pontján, a tengerszint felett bő 3000 méteres magasságban, ami a legelső feljegyzett alkalom, hogy nem hó esik csapadék gyanánt az ...
A Közép-afrikai Köztársaságban, Csádban, Nigériában, Guineában és Bissau-Guineában élő fiatalok vannak a legnagyobb veszélynek kitéve a klímaváltozás negatív hatásai miatt - derül ki a...
Az idei július volt a valaha feljegyzett legmelegebb hónap a Földön - közölte pénteken az amerikai Nemzeti Óceán- és Légkörkutató Hivatal (NOAA), amely szerint az új rekord megszületés...
Az emberiség a tevékenységével minden korábbinál erőteljesebben idézi elő a klímaváltozást, amely immár visszafordíthatatlanná vált, a globális felmelegedés már a Föld minden lakott ré...
Egy friss kutatás szerint az Európa enyhe klímáját is biztosító, a földi éghajlatrendszert meghatározó Golf-áramlat szinte teljesen elvesztette stabilitását az elmúlt évszázadban, és e...
A tavalyival karöltve az idei volt a harmadik legmelegebb július a világban a mérések kezdete óta – jelentette be csütörtökön az Európai Unió Copernicus Légkörmegfigyelő Szolgálata (C3...
Klaus Iohannis államelnök az éghajlatváltozás elleni fellépés fontosságát és a környezetvédelem szükségességét hangsúlyozta szerdán, a Comana Nemzeti Parkban tett látogatásán.