Börtönnaplót írt a kommunisták lágerében
Nem minden olvasónknak adatott meg kommunista diktatúrában élni, de annak rémtetteiről nem szabad megfeledkeznünk. Az emlékezetfrissítéshez jó alkalmat kínál Puskás Lajos Szamosújvári ...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Nem minden olvasónknak adatott meg kommunista diktatúrában élni, de annak rémtetteiről nem szabad megfeledkeznünk. Az emlékezetfrissítéshez jó alkalmat kínál Puskás Lajos Szamosújvári ...
A sárkány a székely mese- és mondavilágnak is gyakran felbukkanó szereplője, hiszen ki ne halott volna például a hétfejű változatáról! Most egy ilyen témájú könyvet mutatnak be Erdély ...
Székely Árpád székelyudvarhelyi földrajztanár már nem érhette meg utolsó könyvének megjelenését. A Kárpátok virágoskertjét eredetileg november 21-én tervezték bemutatni Sepsiszentgyörg...
A toplászat mint népi mesterség mintegy másfél évszázaddal ezelőtt honosodott meg Udvarhelyszéken, azon belül főként Korondon. Zsigmond Győző témába vágó könyvét kedden mutatják be a S...
Mit neked, utókor emlékül átadok. Értékőrző barangolás szülőföldemen címmel jelent meg a jelenleg Torján élő Salamon Ferenc legújabb kötete.
Nem csak a hadtörténészek számára élvezhető Szalay-Berzeviczy Attila első világháborúról készült két kötete: tudományos leírás helyett a szerző közérthetően, fotókkal illusztrálva hozz...
Mi történt az úzvölgyi temetőben? – erre a kérdésre adja meg a választ Székely Szabó Zoltán legújabb könyve.
Szeptember 28-án Salamon Ferenc: El van bütülve című, háromszéki szólásokat és kifejezéseket tartalmazó gyűjteményének harmadik kiadása került bemutatásra Kézdiszentléleken a nemrég al...
A Mathias Corvinus Collegium (MCC) és Kovászna Megye Tanácsának szervezésében Sepsiszentgyörgyön is bemutatják Szalay-Berzeviczy Attila A nagy háború százéves nyomában: Szarajevótól Tr...
Garda Dezső tanár, szociográfus, történész, politikus A tutajozó székelyek című, idén megjelent könyvét pénteken 18 órától mutatják be a Székely Nemzeti Múzeum Bartók Béla-termében.
Vass Szabolcs délvidéki szerző Rokon Ilonka evangéliuma című könyvét mutatják be a sepsiszentgyörgyi Bábel kiskultúrban (Csíki utca 21. szám), a Bod Péter Megyei Könyvtár és a házigazd...
Tudja ma még valaki az éticsigából, fenyőszurokból főzött háziszappan receptjét? Dagad-e sok háromszéki melle a büszkeségtől, hogy a zalánpataki üvegcsűrben évi 3,5 millió üvegtárgy ké...
Május 30-án, csütörtökön 18 órától a Székely Nemzeti Múzeum Bartók Béla-termében mutatják be Gál Vilmos Latrok ideje. Erdély 1848–1849 című kötetét.
A Teleki László Alapítvány május 28-án, kedden 16.30-tól könyvbemutatóval egybekötött konferenciát rendez a sepsikilyéni unitárius templomban.
Gazda József művészeti író, etnográfus és szociográfus Mindennek mestere. A falusi tudás könyve című kötetét mutatják be május 22-én, szerdán 18 órától, a kovásznai Városi Művelődési H...
Május 21-én, kedden 19 órától, a Baróti Művelődési Ház Bodosi Dániel termében, az évadzáró találkozó keretében Az üvegfúvók unokái – Zalánpataki ősök albuma címmel könyvbemutatóra kerül sor.
Április 30-án, kedden 18 órától a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtárban mutatják be a közönségnek B. Kovács András közíró, a Székely Hírmondó korábbi munkatársa tavaly megjele...
Dragomán György és Szabó T. Anna lesz a Vigadó Művelődési Központ vendége április 21-én 18 órától, az irodalmi est moderátora Nánia Hanna.
Az április 18-án, csütörtökön 18 órától bemutatásra kerülő Az üvegfúvók unokái - Zalánpataki ősök albuma című kötetében közel 300 fotón és 78 újsácikk segítségével eleveníti meg Zalánpatak történetét.
Sárkány Tímea elsőkötetes szerző Boszorkányok nyara című, frissen megjelent verseskötetét mutatták be a magyar költészet napja alkalmából a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Központban.
Április 11-én 18 órától a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Központban könyvbemutatóra várják az irodalomkedvelőket: Sárkány Tímea Boszorkányok nyara című kötetéről beszélget Borcsa Imolával.
A kézdiszentléleki Perkő Nyugdíjasklub áprilisi összejövetelének meghívottja dr. Borcsa János magyartanár és kritikus, akit szerdán, április 10-én látnak vendégül.
Máig is önállóságra és csapatmunkára tanít, szellemi és fizikai feltöltődést nyújt a fiatalság számára az ifjúságnevelő mozgalom, amely alapításának idén 110. évfordulóját ünnepli.
A Mathias Corvinus Collegium (MCC) könyvbemutatót és beszélgetést rendez Sepsiszentgyörgyön, ahol az Egy jobb világért – 110 éves a magyar cserkészet című kötetről és a cserkészettel k...
Kopriva Nikolett kárpátaljai származású, sepsiszentgyörgyi költő frissen megjelent, Kővé zsugorodott ország című verskötetének mutatják be március 20-án, szerdán 18 órától a sepsiszent...
Szereti a székelyeket, magát is annak tartja, ugyanakkor nem kedveli a "melldöngető" székelykedést - mondja a szerző, Zsidó Ferenc legújabb regényével kapcsolatban.
Március 19-én, kedden 19 órától, a Baróti Művelődési Ház Bodosi Dániel termében, Sepsiszéki Nagy Balázs néprajzkutató és Nagy Erika tanítónő (Csinód) bemutatják az Újjászületés villámc...
Borcsa János irodalomkritikus és -történész Az idő kihívásai című kötetét mutatták be csütörtök este a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Központban.
Február 15-én, csütörtökön 18 órakor a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Központ szervezésében mutatják be Borcsa János Az idő kihívásai című, a Kriterion Könyvkiadónál megjelent kötetét.
A Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület szervezésében február 19-én, hétfőn, 17 órától kerül sor Sepsiszéki Nagy Balázs és Nagy Erika Újjászületés villámcsapás által című kötetén...
Tamás Dénes sepsiszentgyörgyi próza- és esszéíró A tó című kisregényének bemutatójának lesz a helyszíne 2024. február 13-án, kedden 17 órától a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron terme.
Salamon Ferenc El van bütülve – Háromszéki szólások, kifejezések című könyvét mutatják be február 7-én, szerdán 18 órától a kézdivásárhelyi Báró Wesselényi Miklós Városi Könyvtárban.
Február 6-án, kedden 19 órától, a Baróti Művelődési Ház Bodosi Dániel termében, Mihály János történész, helytörténész (Lövéte), a Székely Címer-, Pecsét és Zászlótörténeti Munkacsoport...
Péter Sándor nyugalmazott tanár, újságíró Táncöröm című kötetét mutatták be szerda délután a kézdivásárhelyi Maassluis Nyugdíjasklubban.
A Mathias Corvinus Collegium (MCC) szervezésében Erdélyben is bemutatta legújabb könyvét Orbán Balázs jogász, politológus, Orbán Viktor miniszterelnök politikai igazgatója, a Mathias C...
Január 13-án, szombaton két esemény is várja a közélet iránt érdeklődő sepsiszentgyörgyi könyvbarátokat.
December 15-én, pénteken 17 órától a Holnaptól tegnapig. Benedek Tibor háborús naplója című könyvet mutatják be a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron termében.
Kárpát-medencei étteremkalauz című kötetét mutatta be szerdán este a kézdivásárhelyi Borudvar Pajtájában Borbély Zsolt Attila közíró, politológus.
December 14-én, csütörtökön 18 órától Krecht Aranka A vándordiák című posztumusz meséskönyvének bemutatójára kerül sor a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron termében.
December 14-én, csütörtökön 18 órától Krecht Aranka A vándordiák című posztumusz meséskönyvének bemutatójára kerül sor a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron termében.
Petőfi Sándor Az apostol című művének sok-sok évtized után érkező, kortárs román újrafordítását mutatják be december 6-án a Bod Péter Megyei Könyvtárban.
Szerdán 18 órától a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron-termében vetített képes könyvbemutatóra várják a nagyérdeműt. Korniss Péter világhírű fotográfus a csíkszered...
Nyáry Krisztián anyaországi író, irodalomtörténész Így ettek ők – magyar írók és ételeik című könyvét mutatták be szerdán este a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Központ dísztermében.
Egy nap alatt két alkalommal is találkozhatnak az érdeklődők Kézdivásárhelyen Nyáry Krisztián anyaországi irodalomtörténésszel, íróval, aki főként Így szerettek ők című, magyar írók, k...
Szőcs Anna Édesanyám rózsafája című kötetét mutatják be csütörtök délután Sepsiszentgyörgyön, a Liszt Intézet szervezeésében. A nem mindennapi kiadvány az író személyes élettörténetén ...
Október 17-én, kedden 17 órától Elek Tibor és Farkas Wellmann Éva kettős könyvbemutatójára kerül sor Kovásznán, a Városi Művelődési Ház Ignácz Rózsa termében.
Kettős eseménynek adott otthont csütörtökön a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeum időszakos kiállítóterme.
Szerdán 18 órától a rétyi református egyház imatermében mutatjáj be az Édes ízek Székelyföldről című kötetet.
Újabb, közönségtalálkozóval egybekötött könyvbemutatóra várják az érdeklődőket a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár dísztermébe.
Csütörtökön a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Központ díszterme hármas esemény helyszíne volt: Iochom István Katonasors című kötetének bemutatója mellett hatodik, egyben utolsó alkal...