Székelyföldön is lehet és érdemes jövőt építeni
Megéri Székelyföldön is vállalkozni – ezt bizonyítja Kovászna Megye Tanácsának StartUp Now pályázata, amely részeként az üzleti tervek versenyének negyven nyertese egyenként 40 ezer eu...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Megéri Székelyföldön is vállalkozni – ezt bizonyítja Kovászna Megye Tanácsának StartUp Now pályázata, amely részeként az üzleti tervek versenyének negyven nyertese egyenként 40 ezer eu...
Éppen tíz évvel ezelőtt Grüman Róbert akkori HÁRIT-elnökként találta ki, hogy adjanak az ifjúsági szervezeteknek egy alkalmat a találkozásra, kapcsolatépítésre, és mintegy ötven résztv...
Az Erdélyi Református Püspökség, a magyar kormány és a megyei tanács támogatásával zajlik a zabolai vártemplom felújítása, ennek apropóján pedig a Székely Nemzeti Múzeum szakemberei vé...
Táplálkozzunk egészségesen! címmel hirdetett rajzversenyt Kovászna Megye Tanácsa és a Kovászna Megyei Tanfelügyelőség.
Történelmi ismeretforrásként és identitáserősítő céllal adományozta a magyar kormány Borovszky Samu: Magyarország vármegyéi és városai című monográfiasorozat reprint kiadását háromszék...
Június 6-án szimbolikus ülést tart Kovászna Megye Tanácsa az úzvölgyi katonai temetőben. Erre akkor is sort kell keríteni, ha éppen aznap a Hargita, Kovászna és Maros megyei románok po...
Sok munkát, erőfeszítést, plusz anyagi forrást igényel a többnyelvűség, nehéz megvalósítani, de érdemes – így lehetne összegezni az Európa-nap tiszteletére Új kihívások az európai több...
Új kihívások az európai többnyelvűség terén – ezzel a címmel szerveztek tegnap, Európa napján nemzetközi értekezletet Kovászna Megye Tanácsának nagytermében. A konferencián magyarorszá...
Idén nyolc kategóriában hirdet pályázatot Kovászna Megye Tanácsa. Civil szervezetek, egyházak, ifjúsági és diákszervezetek, sportolók és egyesületek igényelhetnek támogatást.
Minden nagy ügy egy álommal kezdődik – olvasta fel a 2012-ben a sorozat első kötetéhez írt előszavát Tamás Sándor. Kovászna Megye Tanácsának elnöke szerint a Székelyföld települései so...
Az intézményi kapacitás megerősítése, a hulladékgazdálkodási projektek működésének javítása volt a témája annak a munkalátogatásnak, amelyet április 2-a és 4-e között tartottak az Euró...
„Szokatlan” napirenddel hívták össze múlt péntekre Kovászna megye tanácsát. A megjelent 23 tanácsosnak az utóbbi időben példátlan feladata volt, több pénzről kellett döntenie, mint ame...
Zsúfolásig megtelt tegnap a kantai Szentháromság templom, ahol Böjte Csaba ferences testvér és ft. Varga Béla főesperes kocelebrálásában zajlott a nagymise. Kettős ünnep volt, hiszen m...
A székelyföldi románok jogaiért harcoló Méltóságért Európában Polgári Egyesület (ADEC) eredménytelenül kérte a bíróságtól, hogy tiltsa meg a Kovászna megyei Önkormányzatnak a román-mag...
Szokatlan vendég vett részt a Kovászna megyei tanács legutóbbi, rendes ülésén: Roxana Mânzat.
Huszonnégy tanácstag jelenlétében tartotta januári rendes ülését Kovászna Megye Tanácsa. A testület új tanácsossal bővült, letette az esküt Mike Gabriella, aki a lemondott Morar Cătăl...
Nemes Levente Jászai Mari-díjas színművész, a Tamási Áron Színház volt igazgatója alkotói és társulatépítői tevékenységéért, emberi tartásáért kapta idén a Háromszék Kultúrájáért-díjat...
Kilencven küldöttet delegál az RMDSZ háromszéki területi szervezete a szövetség kolozsvári kongresszusára. A testület azzal a mandátummal bízta meg a résztvevőket, hogy Kelemen Hunort ...
Két szociális témájú, európai uniós pályázat kapcsán hozott döntést legutóbbi ülésén Kovászna Megye Tanácsa. Az egyik a nevelőszülők bérének „lepályázását”, a másik a családon belüli e...
Mai napig kevesen tudják, hogy Románia címerét erdélyi magyar címerművész az erdővidéki Köpecen alkotta meg - ennek népszerűsítésére tartottak pénteken konferenciát a sepsiszentgyörgyi megyeházán.