Közel, de nem eléggé
Első félidei remek játékával alaposan megizzasztotta a bajnokaspiráns Galaci United csapatát a KSE Futsal hétfőn este, a teremlabdarúgó I. liga kézdivásárhelyi teremtornájának záró mérkőzésén.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Első félidei remek játékával alaposan megizzasztotta a bajnokaspiráns Galaci United csapatát a KSE Futsal hétfőn este, a teremlabdarúgó I. liga kézdivásárhelyi teremtornájának záró mérkőzésén.
Kézdivásárhelyi teremtornával folytatódik az élvonalbeli teremlabdarúgó-bajnokság, a mezőny a Dunărea Călărași visszalépésével hét csapatosra fogyatkozott.
Az év utolsó tétmeccsére készülnek a háromszéki csapatok a labdarúgó III. ligában.
Elkészült a női kosárlabda Nemzeti Liga 2020–2021-es idényének menetrendje.
A KSE harmadosztályos labdarúgócsapata tegnap délután pótolta Ploieşti-en a 8. fordulóból elhalasztott, Astra 2 elleni mérkőzését.
Nem tudta kihasználni a hazai pálya előnyét a Kézdivásárhelyi SE, amely részrehajló bíráskodás mellett 3–1-es vereséget szenvedett Blejoitól a labdarúgó III. liga 9. játéknapján.
A jelenlegi járványügyi helyzet közepette óriási anyagi teher hárul a sportklubokra annak érdekében, hogy a különböző bajnokságokban hétről hétre pályára tudjanak lépni.
Mindkét háromszéki csapat ma lép pályára a harmadosztályos labdarúgó-bajnokságban, a Sepsi OSK II. hazai környezetben játszik a CSO Plopeni ellen, míg a Kézdivásárhelyi SE az Astra 2 o...
A KSE Futsal együttese elvesztette második mérkőzését is a székelyudvarhelyi tornán, miután hétfőn 3–2-re kikapott az éllovas Dévai Autobergamótól.
Idegenben, a Brassói Kids Tâmpa vendégeként hozta a kötelezőt a Kézdivásárhelyi SE, amely pénteken délután Becze és Popa góljaival nyert a III. liga 7. fordulójában.
A honi és külhoni sportvilág történései, eseményei pár mondatban.
A Román Kosárlabda-szövetség döntése értelmében az eddigi hét helyett kilenc csapattal kezdődik a női kosárlabda Román-kupa 2020–2021-es idénye.
Az Új-Zélandon és Norvégiában is dolgozó szakember, Molnár József, illetve Farkas Alpár vezetésével készül a Kézdivásárhelyi SE női kosárlabdacsapata a hónap végén startoló új idényre.
Héthónapos szünet után elkezdődött a teremlabdarúgó I. liga 2020–2021-es idénye, amelybe három szezon után visszatért a kézdivásárhelyi futsalcsapat is.
Zsinórban második, összességében harmadik győzelmét aratta a KSE labdarúgócsapata a harmadosztályos pontvadászat hétvégi, 5. játéknapján, a kék-fehérek a Prahova megyei Plopeniből távo...
Hazai környezetben hozta a kötelezőt a KSE labdarúgócsapata, a végig keményen küzdő kézdivásárhelyiek 2–1 arányban diadalmaskodtak a vendég Székelyudvarhelyi FC felett, a harmadosztály...
A harmadosztályú labdarúgó-bajnokság 4. fordulójában hazai környezetben játszik székely rangadót szombaton a Kézdivásárhelyi SE, míg a Sepsi OSK másodcsapata ma délután a Brassói Corona vendége lesz.
Két idegenlégiós érkezését jelentette be a Kézdivásárhelyi SE női kosárlabdacsapata, amely az előző szezonhoz hasonlóan idén is két tengerentúli játékossal vág neki az érdekesnek ígérk...
A magyarországi Molnár József irányításával vág neki harmadik élvonalbeli idényének a Kézdivásárhelyi SE kosárlabdacsapata, amely a 2020–2021-es bajnoki idényben a női kosárlabda Nemze...
Igazi focicsemegének ígérkezik a szombat délutáni háromszéki rangadó, a kézdivásárhelyi Sinkovits Stadionban méri össze erejét két harmadosztályú együttesünk, a KSE és a Sepsi OSK II.
Ha kis létszámban is, de megkezdte az alapozást a Nemzeti Liga 2020–2021-es idényére a Kézdivásárhelyi SE női kosárlabdacsapata.
Az élvonalbeli játékosokkal teletűzdelt Sepsi OSK II. győzelemmel mutatkozott be a harmadosztályú labdarúgó-bajnokságban.
A Román Labdarúgó-szövetség (FRF) csütörtökön közzétette az ősztől új rendszerben zajló III. liga csoportbeosztását.
A Román Labdarúgó-szövetség (FRF) székházában nemrég kisorsolták a labdarúgó Román-kupa első fordulójának párosításait. Ennek alapján a Kézdivásárhelyi SE a Brassói SR ellen mérkőzik a továbbjutásért.
Korábban arról írtunk, hogy mindössze hét csapat nevezett a női kosárlabda Nemzeti Liga következő idényére, azonban a határidő lejárta után több, korábban élvonalban érdekelt klub jele...
Úgy tűnik, a következő idényben már csak egy háromszéki csapatnak – a négyszeres bajnok és ötszörös kupagyőztes Sepsi–SIC-nek – szurkolhatunk a női kosárlabda Nemzeti Ligában, miután a...
A harmadosztály berekesztése után a teremlabdarúgó-idényt sem folytathatja a Kézdivásárhelyi SE.
A Román Labdarúgó-szövetség csütörtökön befagyasztotta a III. liga küzdelmeit, ami azt jelenti, hogy az egyedüliként érintett háromszéki klub, a Kézdivásárhelyi SE számára hivatalos mé...
Sokáig úgy tűnt, hogy szurkolók nélkül ugyan, de folytatódhat a női kosárlabda-bajnokság, majd csütörtökön a szakági szövetség minden általa szervezett bajnokságot azonnali hatállyal f...
Javában zajlik a helyi bajnokság a kézdivásárhelyi tekepályán, de a KSE tekézői országos kiírásokon is hallattak magukról. Az eredmények azt jelzik, hogy kinőtte már a kétsávos tekepál...
A csoportelsőség szempontjából létfontosságú győzelmet aratott szerdán Marosvásárhelyen a KSE.
Hétközi játéknapot rendeznek a női kosárlabda Nemzeti Liga középszakaszában, mindkét háromszéki együttes idegenben száll harcba a két pontot érő győzelemért, a címvédő Sepsi–SIC Aradon...
Múlt szombaton lejátszotta a bajnoki rajt előtti utolsó formaellenőrző mérkőzését a Kézdivásárhelyi SE harmadosztályos labdarúgócsapata, amely Barcarozsnyótól szenvedett kétgólos vereséget.
Az egyaránt 25 pontot termelő Jade Vega és Kayla Mobley vezényletével tízpontos győzelmet aratott szombaton a KSE kosárlabdacsapata a vendég Agronomia Bukarest felett.
Mindkét háromszéki kosárcsapatunk hazai környezetben játszik bajnokit szombaton a női kosárlabda Nemzeti Liga középszakaszában. A hétközi fiaskó után szépíthetnek együtteseink, a KSE a...
A fővárosi Rapid otthonában szenvedett 13 pontos vereséget a KSE női kosárlabdacsapata tegnap, a Nemzeti Liga középszakaszának hétközi, 11. fordulójában.
Nem tudta megismételni odavágóbeli sikerét és alulmaradt a vendég Alexandriával szembeni szerda esti visszavágón a Kézdivásárhelyi SE női kosárcsapata, amely két alapjátékosát nélkülöz...
A harmadosztályban érdekelt Kézdivásárhelyi SE a negyedosztályban szereplő Sepsi OSK II-vel játszott 2–2-es döntetlent a szombati felkészülési mérkőzésen, a sepsiszentgyörgyi sportbázison.
Egy ponttal tért haza karácsonkői kiszállásáról a KSE Futsal együttese, ahol 4–4-es döntetlent játszott a helyi Futsal Ceahlăul csapatával a másodosztályos teremlabdarúgó-bajnokság rájátszásában.
Megvédte címét és itthon tartotta a trófeát a Sepsi–SIC csapata, a női kosárlabda Román-kupában.
Kettős győzelmet aratott szombaton a KSE labdarúgócsapata, amely a IV. ligás Brassói Corona és Sepsi OSK II. ellen játszott felkészülési körmérkőzést. A kék-fehérek február 14-én vonulnak edzőtáborba.
A csoportelsőség volt a tétje a szerdai székely rangadónak, tudniillik a kézdivásárhelyi Kicsid Gábor Sportcsarnokban a női kosárlabda-bajnokság alsóházának két hibátlan együttese csap...
Az öt forduló után hibátlan Kézdivásárhelyi SE ma 18 órától a szintén százszázalékos mérleggel bíró Marosvásárhelyi Sirius ellen rangadózik a Kicsid Gábor Sportcsarnokban, a női kosárl...
Február 1-én a KSE ifjúsági tekecsapata megkísérelte megismételni tavaly ősszel elért bravúrját, ám ezúttal nem bírt a Jászvásári CFR-rel a korosztályos élvonalbeli bajnokságban.
Magabiztos győzelemmel kezdte az U19-es teremlabdarúgó-bajnokság második szakaszát a KSE Futsal, Gazda József együttese hazai pályán vert rá négy gólt a Viitorul Verneşti együttesére.
Őrzi veretlenségét a női kosárlabda Nemzeti Liga középszakaszában a KSE, amely szombaton a Bukaresti Agronomia otthonából távozott győztesen. Szerdán itthon játszanak a lányok. Villámg...
Lejátszotta idei első felkészülési mérkőzését a KSE III. ligás futballcsapata, amely szombaton délben a IV. ligás Brassói Coronától szenvedett 4–0-s vereséget. Február 15-én visszavágh...
Huszonöt pontos győzelemmel folytatta a KSE a női kosárlabda Nemzeti Liga középszakaszát, a kézdivásárhelyiek szerdán 75–50-re diadalmaskodtak Nagyváradon, a B-értékcsoport 3. fordulójában.
Jóformán ki sem heverte az Alexandria felett aratott vasárnapi, 65–51 arányú győzelem fáradtságait a Kézdivásárhelyi SE női kosárlabdacsapata, ma újra pályára lép, ugyanis nagyon sűrű ...
Győzelemmel debütált a női kosárlabda Nemzeti Liga középszakaszában a Kézdivásárhelyi SE, Farkas Alpár tanítványai vasárnap este 65–51 arányban diadalmaskodtak a CSM Alexandria otthonában.