Ötszáz diákot jutalmaz Kovászna Megye Tanácsa
Ötszáz diáknál is többet jutalmaz idén Kovászna Megye Tanácsa, olyanokat, akik az iskolai versenyek megyei szakaszain az első, második vagy harmadik helyezést értek el, valamint azokat...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Ötszáz diáknál is többet jutalmaz idén Kovászna Megye Tanácsa, olyanokat, akik az iskolai versenyek megyei szakaszain az első, második vagy harmadik helyezést értek el, valamint azokat...
A Nagy Mózes Főgimnázium ötvenkét éve működő rajztagozatának hagyományos, tanévzáró kiállítását nyitották meg pénteken délután a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeumban.
Április 24-e és 26-a között a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Főgimnázium lesz a házigazdája a Római Katolikus Országos Hittanolimpiának, melyen tizenkét megye képviselői vesznek részt.
Vádat emeltek a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Főgimnázium volt zenetanára ellen, akit azzal gyanúsítanak, hogy több rendben is szexuális kapcsolatot létesített kiskorú diákjaival, egyikük...
A 2023-24-es tanévben a Nagy Mózes Főgimnázium az Út a demokrácia felé című Erasmus+KA122 projektben vesz részt Norvégia, Spanyolország és Szlovákia tanintézményeei mellett.
Hétfőn a kézdivásárhelyi Nagy Mózes-iskola kettős esemény helyszínéül szolgált: a tanévnyitó keretében névadó ünnepséget rendeztek, a tanintézmény ugyanis 120 év után ismét felvette a ...