Két év telt el a Covid-19-elleni oltáskampány kezdete óta
A romániai lakosság Covid-19 elleni beoltása 2020. december 27-én kezdődött, miután a járvány miatt ugyannak az évnek a tavaszán szükségállapotot vezettek be a hatóságok.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
A romániai lakosság Covid-19 elleni beoltása 2020. december 27-én kezdődött, miután a járvány miatt ugyannak az évnek a tavaszán szükségállapotot vezettek be a hatóságok.
Románia a már leszállított koronavírus elleni oltások felét tudta csak a lakosság immunizálására felhasználni, és szeretne kihátrálni a közös európai uniós vakcinabeszerzési szerződésb...
Összesen 292 személyt oltottak be a Covid-19 elleni oltás negyedik dózisával hétfőn, az első napon, amikor erre lehetőség nyílt Romániában.
Július 1-jétől kizárólag a családorvosi rendelőkben lehet kérni a koronavírus elleni oltást - jelentette be kedden Andrei Baciu.
Az egészségügyi, a védelmi és a belügy-minisztérium hatáskörébe kerül át a lakosság koronavírus elleni oltásának menedzselése - jelentette ki csütörtökön Andrei Baciu egészségügyi államtitkár.
Március 14-től, hétfőtől új nyitvatartás szerint működnek a koronavírus elleni oltóközpontok Kovászna megyében. Érdeklődés hiányában, a továbbiakban egyik központban sem végeznek ingye...
Néhány héten belül véget ér a lakosság koronavírus elleni beoltását koordináló országos bizottság (CNCAV) küldetése, az oltási tevékenységet jórészt a családorvosi rendelők veszik át -...
Több mint egymillió román állampolgár kapott már koronavírus elleni védőoltást a háziorvosi kabinetekben - tájékoztatott csütörtökön Andrei Baciu, az oltáskampányt koordináló országos ...
A Covid-19 elleni oltáskampányt koordináló országos bizottság (CNCAV) a továbbiakban egészségügyi minisztériumnak a családorvosi rendelőkön keresztül lebonyolított országos oltási prog...
Leváltotta Nicolae Ciucă miniszterelnök az oltáskampányt koordináló országos bizottság (CNCAV) éléről Valeriu Gheorghiţă katonaorvost, és Andrei Baciu egészségügyi államtitkárt nevezte...
Országszerte 171 oltási központ fogja felfüggeszteni a tevékenységét a közeljövőben - jelentette be csütörtökön Valeriu Gheorghiţă, az oltáskampány koordinátora.
Országos szinten a városi lakosság 41,69%-a, a vidéki lakosság 29,69%-a van beoltva Covid-19 ellen - közölte hétfőn a RO Vaccinare portál.
Több szempontot figyelembe vevő elemzés alapján döntöttek a hatóságok a veszélyhelyzet meghosszabbításáról - mondta el csütörtöki sajtótájékoztatóján Raed Arafat.
Valeriu Gheorghiță, a koronavírus elleni oltáskampány koordinátora szerint ezentúl a hatóságok inkább a veszélyeztetett személyekre és a gyerekekre összpontosítanak.
Az 5-11 éves gyerekek szerdától kezdődően beolthatók koronavírus ellen az erre a célra fenntartott oltási központokban.
A koronavírus elleni oltás harmadik, úgynevezett booster dózisa 60 százalékra növeli a megfertőződéssel és 90 százalékra a Covid-19 kórházi kezelést igénylő súlyos formáival, illetve a...
Februártól koronavírus elleni oltási kötelezettséget vezetnek be Ausztriában a 18 éven felettiek számára, az erről szóló, kidolgozott törvénytervezetet vasárnap mutatta be az osztrák kormány.
Valeriu Gheorghiţă, a koronavírus elleni oltáskampányt koordináló országos bizottság (CNCAV) elnöke csütörtökön bejelentette, hogy a jelenleg Romániában engedélyezett valamennyi oltóan...
Január 26-tól kezdődően az 5-11 éves gyermekeket is be lehet oltani koronavírus ellen.
Az elmúlt 24 órában 25.905 személy kapta meg Romániában a Pfizer-BioNTech, a Moderna, az AstraZeneca vagy a Johnson&Johnson koronavírus elleni vakcináját - derül ki a koronavírus ellen...
A romániaiak nem akarják teszteltetni magukat, nem akarják beoltatni magukat, aztán nem értik, miért betegedtek meg - mondta Raed Arafat.
Románia az Európai Unió közvetítésével a koronavírus ellen beszerzett vakcinák alig több mint felét tudta csak felhasználni, a rendelkezésére álló oltóanyag jelentős részét értékesítet...
A 12 és 15 év közötti, illetve a 16 év fölötti diákok mintegy 40 százaléka be van oltva koronavírus ellen - jelentette ki Sorin Cîmpeanu tanügyminiszter.
Az 5 és 11 éves gyerekek Covid-19 elleni beoltása a szükséges adagok megérkezése után kezdődik meg Romániában, várhatóan már január második felében - közölte a RoVaccinare platform.
Románia felnőtt lakosságának közel 50 százaléka megkapta a Covid-19 elleni vakcinák valamelyikének legalább egy adagját - jelentette be szerdán Valeriu Gheorghiţă, az oltáskampányt koo...
A Facebookon tett közzé üzenetet Valeriu Gheorghiţă, az országos oltáskampányt koordináló bizottság (CNCAV) vezetője abból az alkalomból, hogy kereken egy éve kezdődött el a lakosság C...
33 százalékos a koronavírus elleni átoltottsági arány a jogosult lakosság körében - tájékoztatott kedden Kovászna megyei prefektúra. Az adatok alapján Kovászna megye továbbra is az ors...
Lucian Bode belügyminiszter szerint Románia az első helyen áll Európában a fiktív oltások terén, és több mint 1300 személy ellen folyik nyomozás, valamint több mint 500 büntetőeljárás...
Romániában vélhetően januárban kezdődik el az 5 és 11 év közötti gyerekek koronavírus elleni oltása - jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján az országos oltási kampány koordinátora.
A legkevésbé városias területeken, a moldvai országrészben, illetve Kovászna és Hargita megyében a legalacsonyabb a lakosság koronavírus elleni átoltottsága - derült ki az oltási kampá...
A RO Vaccinare Facebook-oldalon közzétették a legfrissebb (december 5.) adatokat a koronavírus elleni átoltottságra vonatkozóan.
Magyarországon a legmagasabb azoknak az aránya, akik megkapták a harmadik oltást az Európai Unióban - derül ki a magyar kormány közösségi oldalára szerdán feltöltött táblázatból.
A tervezettnél egy héttel korábban, már december 13-án elkezdik kiszállítani az Európai Unióban a német BioNTech és az amerikai Pfizer együttműködésével az 5-11 éves korosztálynak az ú...
Kiültethető karácsonyfát adnak a Budapesti Szent Ferenc Kórházban azoknak, akik az oltási akcióhét során az első koronavírus elleni oltásért keresik fel az intézményt.
A zöldigazolvány életeket menthet, de a megfelelő pillanatban kell bevezetni - vélekedett az egészségügyi miniszteri tisztségre jelölt Alexandru Rafila, aki szerdai meghallgatása után ...
A hatóságok negyvenöt egészségügyi intézményt és 135, Pfizer-BioNTech vakcinát használó oltóközpontot azonosítottak, amelyek alkalmasak lehetnek az 5 és 11 év közötti gyerekek immunizá...
Hétfőn reggel megkezdődött az oltási akcióhét Magyarországon, az oltakozni vágyókat minden nap 7 és 19 óra között az ország 101 kórházában és szakrendelőkben is várják.
Romániában a járvány - július közepén kezdődött - negyedik hulláma máris több mint húszezer ember életét követelte, és ez több mint az első két hullám áldozatainak a száma együtt.
Az országos vészhelyzeti bizottság jelenleg nem fontolgatja az oltatlan személyek vesztegzár alá helyezését, sem pedig a koronavírus elleni oltás kötelezővé tételét - közölte Raed Araf...
Elérte a 7 milliót a mindkét dózissal beoltott személyek száma Romániában – ez azt jelenti, hogy a lakosság alig 36 százaléka van beoltva, amivel Románia továbbra is az uniós átoltotts...
A hamis oltási igazolványok Románia és az egészségügyi rendszer hitelét rontják - jelentette ki kedden a Covid-19 elleni oltáskampányt koordináló országos bizottság elnöke.
Továbbra is messze elmarad az országos átlagtól a koronavírus elleni átoltottság Kovászna megyében. Sepsiszentgyörgy az egyetlen település, ahol a beoltottak aránya meghaladja a harmin...
Az oltatlan személyeknél több mint húszszor nagyobb a Covid-19 okozta elhalálozás kockázata - tájékoztatott pénteken Florentina Furtunescu, az országos közegészségügyi intézet munkatársa.
Az oltatlanok 75-80 százaléka nem radikális oltásellenes, a beoltatlan lakosság 30-40 százalékát pedig viszonylag könnyen rá lehetne venni arra, hogy felvegye a koronavírus elleni oltást.
Az egészségügyi minisztérium járványügyi megfontolásokra hivatkozva elutasította az oktatási tárca javaslatát, hogy azokon a településeken, ahol az incidencia nem haladja meg a 3 ezrel...
A koronavírus okozta Covid-19 betegségben haldokló, illetve elhunyt személyek sokkoló fényképeivel próbálja ösztönözni az oltakozást a cseh egészségügyi minisztérium.
Ingyen tölthetnek el fél órát egy szexszaunában azok a kliensek, akik előtte beoltatják magukat – hirdeti a bécsi Fun Palast legújabb akcióját. Az oltakozó betérők a bordélyház tetszés...
Az oltáskampányt koordináló országos bizottság elnöke szerint az oktatás újrakezdése a koronavírusos fertőzések számának emelkedéséhez fog vezetni.
Hétfőtől kezdődően azok a személyek is kérhetik az emlékeztető oltást, akiket a Johnson & Johnson vakcinájával oltottak be, és az immunizálás óta eltelt legalább hat hónap.
Az embereknek be kellene oltatniuk magukat koronavírus ellen, ahelyett, hogy a COVID-19 elleni kezelésre várakoznak, amely toxikusabb, mint a vakcina - jelentette ki Raed Arafat, az or...