Cîţu: az oltás kötelezővé tétele az utolsó megoldás
Florin Cîţu miniszterelnök úgy vélekedett csütörtök este a Digi24 műsorában, hogy az oltás kötelezővé tétele "a legutolsó módja" a járvány megfékezésének, mert nincs válasz arra a kérd...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Florin Cîţu miniszterelnök úgy vélekedett csütörtök este a Digi24 műsorában, hogy az oltás kötelezővé tétele "a legutolsó módja" a járvány megfékezésének, mert nincs válasz arra a kérd...
Jóváhagyta az egészségügyi minisztérium a kiskorú diákok beoltására vonatkozó szülői szándéknyilatkozat formanyomtatványát.
Cseke Attila ügyvivő miniszter szerint kizárólag törvénnyel lehet bevezetni az oltás esetleges kötelezővé tételét az alkalmazottak bizonyos kategóriái számára.
Az országos vészhelyzeti bizottság javaslatára határozatot készül elfogadni csütörtöki ülésén a kormány arról, hogy a 6 és 12 év közötti gyerekek tesztelés nélkül is részt vehessenek b...
Emelkedni kezdett a többségében még beoltatlan lakosság oltakozási hajlandósága: szerdán 13 748-cal nőtt a beoltottak száma, ami több mint 85 százalékkal haladja meg az utóbbi hét átlagát.
Szeptember 28-ától elkezdődik a koronavírus elleni oltás harmadik adagjának a beadása is - számolt be Florin Cîţu kormányfő a szerdán született döntésről.
Kötelezővé kell tenni a koronavírus elleni oltást a kulcsfontosságú ágazatok bizonyos szegmenseiben dolgozók számára, tekintettel arra, hogy rendkívül gyorsan terjed a járvány - véli K...
A hatóságok elsősorban az egészségügyileg sérülékeny, illetve a munkájuk miatt nagy fertőzésveszélynek kitett emberek esetében veszik fontolóra a harmadik adag oltás lehetőségét - mond...
Florin Cîţu miniszterelnök szerint a teljes lezárás nem segített a pandémia tavalyi időszakában, csak késleltette a folyamatokat, és a COVID-19 járvány leküzdésének egyetlen módja a lakosság beoltása.
Közel kétmillió lejt is lehet nyerni az október elsejétől év végéig tartó oltáslottón - derül ki az egészségügyi minisztérium és a gazdasági tárca közös rendeletéből, amelyet hétfőn ír...
Az egészségügyi minisztérium 91.480.000 lejt utalt ki az oltási folyamatban részt vevő egészségügyi személyzet elmaradt, májusi, júniusi és júliusi bérének kifizetésére - tájékoztatott...
A miniszterelnök tiszteletbeli tanácsadója, Nelu Tătaru kedden a Digi FM-nek nyilatkozva elmondta, tárgyalni fog Florin Cîțuval a kötelező védőoltás vagy heti tesztelés bevezetéséről a...
A koronavírus delta-változata nagyon könnyen terjed, így egyetlen pozitív eset több mint 390.000 fertőzöttet eredményezhet - figyelmeztetett kedden Valeriu Gheorghiţă, az országos oltá...
Valeriu Gheorghiță hétfő este a Digi24-nek beszélt a gyermekek beoltottságáról a tanévkezdés kapcsán. Az oltási kampány koordinátora szerint a gyermekeknek és fiataloknak mindössze 15%...
Aláírta pénteken Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter azt a rendeletet, amelynek értelmében 100 lej értékű élelmiszer-utalványt kapnak azok a személyek, akik megkapták SARS-CoV-...
Igazolással alátámasztott orvosi ajánlással lehetséges az első adag vakcinától eltérő oltóanyag beadása második dózisként - közölte pénteken az oltáskampányt koordináló országos bizottság (CNCAV).
Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter szigorúbb törvényi szankciókat vezetne be azok ellen, akik hamis oltási igazolványhoz juttatnak beoltatlan személyeket, és „hátráltatják a v...
Szlovákiában csütörtöktől már az 5 és 11 éves közti korosztály számára is lehetővé válik a koronavírus elleni oltás felvétele - jelentette be Vladimír Lengvarsky szlovák egészségügyi m...
Az egészségügyi minisztérium készen áll a COVID-19 elleni oltás harmadik adagjával történő immunizálásra - jelentette be szerdán Andrei Baciu.
A 12 éven felüli lakosság mintegy 31 százaléka kapta meg eddig a koronavírus elleni oltást Romániában - közölte kedden az oltással kapcsolatos tevékenységeket koordináló országos bizot...
Két hónapon át tartó koronavírus elleni oltási kampányt szerveznek a közoktatásban és az egyetemeken, az iskolákban szeptember 13-ától november 15-éig, a felsőfokú tanintézetekben októ...
A Sars-Cov-2 koronavírus okozta betegség, a Covid-19 elleni védőoltás kötelezővé tételéről beszélt Mario Draghi olasz miniszterelnök, aki az országba érkező migránsok vakcinázását is s...
Az oltáskampányt koordináló országos bizottság vezetője szerint "a lehető legszigorúbban" kell büntetni a fiktív immunizálást, azaz az oltásigazolvány kiállítását olyan személyeknek, a...
Elérte a 70 százalékot az Európai Unió felnőtt lakosságának körében az új típusú koronavírus okozta betegség (Covid-19) ellen teljesen beoltottak aránya, több mint 256 millió felnőtt m...
A tanév elején formanyomtatványokat fognak szétosztani a szülők között, amely révén jelezhetik: beleegyeznek-e vagy sem, hogy gyermeküket iskolai keretek között beoltsák - nyilatkozta ...
A tanulók iskolai keretek közötti beoltására három lehetséges módozatot dolgoztak ki - mondta Ioana Mihăilă egészségügyi miniszter a Digi24 hétfő esti műsorában.
A kormány élelmiszerjeggyel és az oltottak körében szervezett úgynevezett lottóval próbálja serkenteni az oltakozási hajlandóságot, amely az egyik legalacsonyabb az Európai Unióban.
Ez idáig 34.709 tizenkét és tizenöt év közötti, illetve 153.000 tizenhat és tizenkilenc év közötti tanuló kapta meg a koronavírus elleni oltást, számolt be hétfőn Sorin Cîmpeanu.
Több mint 25 ezer román állampolgárnak adták be eddig külföldön a koronavírus elleni oltás egyik dózisát - számolt be vasárnap a Facebook-oldalán Andrei Baciu.
Ha súlyosbodik a járványhelyzet, és a hatóságok kénytelenek lesznek újabb korlátozásokat bevezetni, például az üzletekre vonatkozó szabályokat szigorítani, ezek nem fogják érinteni a k...
Románia felkészült a koronavírus-járvány negyedik hullámára - jelentette ki szombaton Botoşani-ban Florin Cîţu kormányfő.
Elfogadta szerdai ülésén a kormány az otthoni, illetve a járóbeteg-szakrendelőkben történő oltási tevékenységet szabályozó rendeletet.
Az országos oltáskampány vezetőjének becslései szerint Romániában októberben kezdődhet el a koronavírus elleni oltás harmadik dózisával történő immunizálás.
Az egészségügyi miniszter szerint országos szinten az orvosok 70 százaléka van beoltva koronavírus ellen, az asszisztensek, ápolók körében kisebb az immunizáltak aránya.
Ismét megkongatták a vészharangot a járványügyi szakemberek, akik szerint a hónap végére már 900-ra emelkedik a napi esetszám, szeptember második felében pedig 24 óra alatt akár 1600 k...
A koronavírus elleni oltás felvételére buzdító felhívást tett közzé szerdán Ferenc pápa, kiemelve, hogy csak így lehet véget vetni a világjárványnak.
Koronavírus elleni oltásra biztat Kovászna megye prefektusa. Dr. Ráduly István azt mondja: nem bölcs dolog a véletlenre bízni, hogy elkapjuk-e a betegséget vagy nem.
Tizennégyszer kisebb eséllyel halnak meg COVID-betegségben a teljesen immunizált személyek azoknál, akiket nem oltottak be koronavírus ellen - közölte keddi sajtótájékoztatóján Valeriu Gheorghiţă.
Helyi oltáskampánnyal próbálja növelni a lakosság átoltottságát a Kovászna Megyei Közegészségügyi Hivatal, de a lakosság oltakozási kedvét nem igazán sikerül felcsiholni.
Az elmúlt 24 órában 11.863 személy kapta meg Romániában a Pfizer-BioNTech, a Moderna, az AstraZeneca vagy a Johnson&Johnson koronavírus elleni vakcináját - derül ki a koronavírus ellen...
A romániai állami kórházakban dolgozó 36.312 orvos 70 százaléka be van oltva koronavírus ellen, 69 százalékuk a vakcina mindkét dózisát megkapta - tájékoztatott kedden az egészségügyi minisztérium.
Megállapodás született a koalícióban arról, hogy kapjanak étkezési utalványt azok, akik beoltatják magukat koronavírus ellen - jelentette be az egészségügyi miniszter.
Az elmúlt hetekben lassan, de folyamatosan növekedett a koronavírusos fertőzéses esetek száma - közölte kedden az oltással kapcsolatos tevékenységeket koordináló bizottság elnöke, Valeriu Gheorghiţă.
A romániai oltáskampány hivatalos Facebook-oldalán hétfőn közzétették az augusztus 5-re érvényes, településekre lebontott, az ország minden megyéjére külön-külön érvényes, oltási lefed...
Indokolatlannak tartja egészségügyi dolgozók koronavírus elleni oltásának kötelezővé tételét és a saját költségükön történő rendszeres tesztelésüket a Sanitas.
Az egészségügyi dolgozók több mint 60 százaléka vagy megkapta a koronavírus elleni oltást, vagy átesett a betegségen, így szerezve védettséget - állítja a Sanitas szakszervezeti szövetség.
Sorin Cîmpeanu oktatási miniszter szerint az oltás az "egyetlen eszköz" a koronavírus-járvány megfékezésére, és minden egyes személy immunizálása növeli az esélyt arra, hogy jelenléti ...
A teljes beoltottság kulcsfontosságú a koronavírus és változatai, köztük a delta variáns elleni védelemhez, az Európai Unió által jóváhagyott valamennyi vakcina magas szintű védelmet n...
Két hónappal az eredetileg kitűzött céldátum után, szombaton meghaladta az ötmilliót a koronavírus ellen beoltottak száma Romániában. A kormány szombaton közösségi oldalán jelentette b...
Augusztus elsejétől lehet időpontot kérni az oltási előjegyzések internetes platformján a tizenévesek immunizálására a Moderna vakcinájával, a Spikevax-szal - közölte pénteken a lakoss...