Pályázati felhívás fotósoknak
A Kovászna Megyei Művelődési Központ és a révkomáromi Helios Fotóklub nyílt pályázatot hirdet háromszéki fényképészeknek, illetve amatőr fotósoknak.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
A Kovászna Megyei Művelődési Központ és a révkomáromi Helios Fotóklub nyílt pályázatot hirdet háromszéki fényképészeknek, illetve amatőr fotósoknak.
A kézdi-orbaiszéki polgármesterek Gelencén megtartott találkozóján Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke arra hívta fel a településvezetők figyelmét, hogy több helyen van és l...
A sepsiszentgyörgyi Magyar Kulturális Intézet és a Vadon Közhasznú Egyesület közösen kreatív pályázatot hirdet 3–14 éves gyerekek számára Hová tűntek a Hóemberek? címmel.
Kovásznai megyei történések, események pár mondatban.
Hosszú és rögös folyamat volt a sikerig elvezetni a StartUp Now uniós pályázati program jelentkezőit, de a Kovászna megyei nagy sikerráta elégtételt jelent a programot lebonyolító megyei tanácsnak.
Négy évvel ezelőtt alakult meg Kovásznán a Tündérvár Székely Nagycsaládosok Egyesülete, amely többek között anyagi támogatást nyújt a nagycsaládosok számára a gyerekeik oktatása érdeké...
A Rákóczi Szövetség pályázatot hirdet Kárpát-medencei, valamint a diaszpórában élő középiskolások és egyetemisták részére a karácsonyi, újévi és farsangi ünnepkörök színes bemutatására.
Az Emberi Erőforrás Minisztériuma, a Hagyományok Háza és a Népművészeti Egyesületek Szövetsége a XVII. Országos Népművészeti Kiállításon való részvételre hirdetett meg januárban pályázatot.
Kovásznai megyei történések, események pár mondatban.
Amint azt Babós Zoltántól, a budapesti Valor Hungariae Zrt. romániai képviselőjétől megtudtuk, a Magyar Innovációs Szövetség (MISZ) immár 30. alkalommal szervezi meg az Ifjúsági Tudomá...
A kezdeti bizonytalankodás után mégiscsak érdeklődést mutattak a kézdivásárhelyiek a részvételi költségvetés iránt. A polgári kezdeményezéseket támogató projektre 13 pályázat érkezett ...
Ösztöndíj, verseny, pályázat
A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége meseíró pályázatot hirdet a magyar népmese napjához kapcsolódva Kárpát-medencei diákok és pedagógusok számára. A pályázat címe: A láthatatlanná...
A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége meseíró-pályázatot hirdet a magyar népmese napjához kapcsolódva Kárpát-medencei diákok és pedagógusok számára.
Jelentős változást hozhat Háromszék életének minden területén az a jogszabálybeli változás, amelyet kiaknázva a korábbiaknál lényegesen jelentősebb pályázati erőforrásokat lehet majd lehívni.
Az év elején tanácsülésen született döntés arról, hogy Kézdi is felsorakozik az „intelligens” városok közé, és a költségvetésben keretet különít el az állampolgári kezdeményezéseknek.
A nem megfelelően megoldott trágyatárolás sok pályázati lehetőségét torpedózza meg a gazdáknak, ennek okán a Hargita Megye Fejlesztési Ügynökség online konzultációt szervezett, melyen ...
Amióta Románia tagja az Európai Uniónak, még nem sikerült teljes mértékben lehívnia és elköltenie az ország rendelkezésére álló uniós pénzeket.
Az alábbi kulturális jellegű háromszéki eseményeket ajánljuk olvasóink figyelmébe.
A hiányzó, külföldön dolgozó szülők által megvont figyelmet pótolná a Szociális Támogatási Igazgatóság, a Diakónia Alapítvány és a Máltai Szeretetszolgálat, melyek partnerségben pályáz...
Nehéz dolga volt a zsűrinek, mikor a Civilek Háromszékért Szövetség (CIVEK) pályázatára beküldött szervezetek programjait, illetve az év önkénteseit kellett értékelni, illetve közülük ...
Az idei évben, sajnos, a koronavírus-járvány mindnyájunkat új helyzet, új kihívások elé állított. A személyes találkozások és beszélgetések helyét átvették az online felületek, a nagy ...
Kézdivásárhely Városi Tanácsa tegnap online tartotta meg rendkívüli ülését, amelyen négy határozatot fogadtak el. A legfontosabb egy pályázat kiegészítését látta elő.
Mivel a szokásos riporttáborok szervezésére néhány hónapig még nincs lehetőségünk, a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete riportpályázatot hirdet a koronavírus járvánnyal kapcsolatok r...
Közérdekű közlemények, álláspontok, fontos tudnivalók, pályázati felhívások.
Virágozta anno… címmel hirdetett rajz- és alkotópályázatot a bútorfestésről a Hagyományok Háza Nyitott Műhelye óvodai és iskolai vagy egyéni gyerekcsoportok, szakkörök és egyéni pályázók számára.
Hiszünk abban, hogy a néptánc, a népzene, a népi kézművesség megtartó erő mindannyiunk számára, és bár ezekben a művészeti ágakban különösen fontos a személyes kapcsolat, napjaink digi...
Brassó város önkormányzata 2020. április 3-ig várja a jelentkező cégeket, szakvállalatokat egy ultramodern diákbentlakás felépítésére.
A magyar kormány székelyföldi mezőgazdasági támogatásait pályázatok révén lebonyolító Pro Economica Alapítvány nagyjából tavaly ilyenkor népszerűsítette Erdővidéken is a gazdák számára...
Közérdekű közlemények, álláspontok, fontos tudnivalók, pályázati felhívások.
Január végéig lehet pályázni Ösztöndíjat hirdet a Tündérvár Székely Nagycsaládosok Egyesülete nagycsaládban élő középiskolások és egyetemi hallgatók részére. Az igényléshez szükséges d...
A málnásfürdői új óvoda átadása után a málnási községvezetés az Alutus Regio Egyesületnél egy pályázatot nyújtott be, a remélt 50 ezer eurós támogatásból egy traktort, hozzávaló pótkoc...
Gazdasági események, történések pár mondatban.
Csaknem ötezer székelyföldi gazda majdnem húszmilliárd forint (kb. 60 millió euró) támogatást kaphat a Pro Economica Alapítványtól, miután lejár a fellebbezési időszak.
Több mint egy hónapja annak, hogy a Környezetvédelmi Alap (AFM) a pályázati rendszer hiányosságaival való visszaélés gyanúja miatt felfüggesztette a napelemrendszerek telepítését támog...
Bölönben lassan beérnek egy 2018-ban elindított pályázatnak az eredményei, melynek köszönhetően számos helybéli részesülhetett szakmai képzésben, ugyanakkor több tucatnyi vállalkozó sz...
Közérdekű közlemények, álláspontok, fontos tudnivalók, pályázati felhívások.
Lezajlott a pulzArt7 kortárs összművészeti fesztivál köztéri installációs pályázatának elbírálása.
Hetek óta hirdetik a fotovoltaikus rendszerek szerelésére szakosodott cégek, hogy náluk lehet iratkozni és igényelni azt a 20 ezer lej értékű támogatást, amelyet a Környezetvédelmi Ala...
Kovásznai megyei történések, események pár mondatban.
RMDSZ-közlemény adta hírül, hogy a Pro Economica Alapítványhoz mezőgazdasági nagyberuházásokra benyújtott 72 székelyföldi pályázatot elbírálták, és abból 66-ot nyertesnek kiáltottak ki...
Megéri Székelyföldön is vállalkozni – ezt bizonyítja Kovászna Megye Tanácsának StartUp Now pályázata, amely részeként az üzleti tervek versenyének negyven nyertese egyenként 40 ezer eu...
Mint köztudott, február 3-án leégett a sepsibükszádi katolikus plébánia, több mint százéves épület ment teljesen tönkre, a katolikus egyház az önkormányzattal közösen kért és kapott an...
Közérdekű közlemények, álláspontok, fontos tudnivalók, pályázati felhívások.
A Székelyföldi Magyar Újságírók Egyesülete (SZMÚE) a 2018-ban kiírt Magyarok a román nemzetállamban című, sikeres riportpályázata után, idén ismét pályázatot hirdet ugyanabban a témakö...
Április 30-ig lehet pályázni Sepsiszentgyörgy önkormányzatának többéves zöldövezet-szépítési programjára, melynek keretében különböző csemeték, cserjék, virágok, élő sövény, fűmag, ter...
Március 29-e a határideje annak a nem versenyalapú kiírásnak, amely révén a municípiumoknak tartalékolt alapból Sepsiszentgyörgy 22 millió lejt kíván lehívni a Regionális Operatív Prog...
Helyi tejtermelői lánc létrehozására irányuló pályázatot nyert a LAM Alapítvány a Vidéki Beruházásokat Kifizető Ügynökségtől (AFIR), a Helyi termékpiac létrehozása a Kovászna megyei Il...
A budapesti Pro Progressione kulturális szervezet és a Meetlab pályázatot hirdet a channeling » Art&Tech szakmai workshopra és előadássorozaton való részvételre fiatal, 14-36 év között...
A vártnál sokkal többen nyújtottak be mezőgazdasági és élelmiszeripari nagyberuházásokra pályázatot a magyar kormány által finanszírozott székelyföldi gazdaságfejlesztési program keretében.