Igazi ízek a Kovács-kamrából
A Kézdiszászfaluban élő Kovács család tervei szerint idéntől bárki beszerezheti tőlük a házi receptek alapján készülő szörpöket, gyümölcsízeket, kompótokat és savanyúságokat.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
A Kézdiszászfaluban élő Kovács család tervei szerint idéntől bárki beszerezheti tőlük a házi receptek alapján készülő szörpöket, gyümölcsízeket, kompótokat és savanyúságokat.
Gazdasági hírek pár mondatban.
Sepsiszentgyörgy önkormányzata a Regionális Operatív Program keretében pályázik az Állomás negyedi tó felújítására. Nyertes pályázat esetén a munkálatok befejezése 2023-ra tehető.
Sepsibükszád a község önkéntes tűzoltó-alakulatának korszerű felszerelésére pályázott, az európai uniós projektet az Alutus Régió Egyesületen keresztül a LEADER-program támogatta.
A Regionális Operatív-programban 64 ponttal nyert a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Kórház sürgősségi osztályának bővítésére és felszerelésére benyújtott pályázata a megyei tanácsnak.
Második helyen végzett a Baróti Szabó Dávid Technológiai Líceum csapata a Mátyás király kamerája című vetélkedőn.
A Közösségért Alapítvány a MOL Romania támogatásával Jogosítvány a jövőhöz! címmel újabb pályázatot írt ki, mely jövő év január 25-éig nyújtható be.
A Háromszéki Közösségi Alapítvány Nem térkép e táj nevet viselő pályázata Háromszék szépségeinek és értékeinek a felfedezésére buzdítja a megye iskoláinak osztályközösségeit.
Templomjavítási pályázatot nyert a középajtai református egyházközség, amelyet a magyar kormány és az Erdélyi Református Egyházkerület segítsége által valósítanak meg az elkövetkező időben.
Legkedvesebb magyar népmesém címmel hirdetnek rajzpályázatot 5–12 éves, diaszpórában és szórványban élő magyar gyermekek számára.
Hétmillió eurót pályázott meg a Sepsi GAL Egyesület. Az akciócsoport a LEADER-programok mintájára alakult, és azt tűzte ki célul, hogy a társadalom peremére sodródott közösségeket felzárkóztassa.