Árvízkárokról számolt be a prefektus
Mind gyakoribbak az olyan felhőszakadások, amelyek alig néhány percig tartanak, de nyomukban súlyos károkat okozó árvizek keletkeznek, ez szerinte a klímaváltozás egyik biztos jele – m...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Mind gyakoribbak az olyan felhőszakadások, amelyek alig néhány percig tartanak, de nyomukban súlyos károkat okozó árvizek keletkeznek, ez szerinte a klímaváltozás egyik biztos jele – m...
Romlott a gyakorlati sofőrvizsgán átmenő jelentkezők aránya a 2022-es esztendőben 2021-hez képest – állapította meg keddi sajtóértekezletén dr. Ráduly István. Ugyanitt Illés Andrea, a ...
A turisztikai adottságok többre érdemesítenék a megyét – hangsúlyozta szeptemberi sajtóértekezletén Kovászna megye prefektusa. Dr. Ráduly István a turizmus nemzetközi napja alkalmából ...
Nagyszerű dolog látni, hogy milyen erős egy közösség, amikor összefog – mondta el keddi sajtóértekezletén Kovászna megye prefektusa. Dr. Ráduly István Magyarhermányra utalt, ahol a tav...
A népszámlálás még mindig időszerű témája mai valóságunknak – hosszú távú következményeit érezzük meg a jövő években. Az „év legfontosabb eseményére” kiemelt figyelmet fordított dr. Rá...
A kormány Hargita megye prefektusává nevezte ki szerdai ülésén a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) által jelölt Petres Sándor korábbi alprefektust. A megye alprefektusi tiszt...
Kovászna megyei történések, események pár mondatban.
A járványügyi problémákon, az oltások szükségességén túl Ráduly István prefektus keddi sajtótájékoztatóján kitért a napi ügymenet különböző problémáira is.
„Durva negyedik hullámmal szembesülünk, mely minden oltatlan személyre tényleges halálos veszélyt jelent” – jelentette ki dr. Ráduly István prefektus szeptember 28-i havi sajtótájékozt...
Polgármesterekkel, vállalkozókkal tartott dr. Ráduly István prefektus több találkozót az utóbbi hónapokban, hogy tudomást szerezzen az őket foglalkoztató legnagyobb gondokról, s amenny...
Ahogy azt a címben is jeleztük, két téma követelt magának nagyobb figyelmet a Kovászna megyei prefektus, Ráduly István keddi sajtótájékoztatóján: az elmúlt időszak árvizei, árvízkárai,...
Enyhén szólva szokatlan megoldást talált a Kovászna megyei prefektus arra a feljelentésre, amit az előpataki magyar feliratok ügyében tettek. Ráduly István nem azt mondta, hogy amit a ...
„Atipikus” sajtóértekezletet tartott tegnap dr. Ráduly István prefektus és a két alprefektus, Dulányi-Balogh Szilárd és Cosmin Boricean.
A Bibliára és az alkotmányra tett kézzel tette le tegnap az esküt dr. Ráduly István, akit szerdán neveztek ki Kovászna megye prefektusának. Uzon korábbi polgármestere – Hargita megyei ...
Kovászna megyei történések, események pár mondatban.
A kormány tegnapi gyűlésén visszavonta a Kovászna megyei prefektúra teljes vezetőségének megbízását, leváltva Iulian Constantin Todor prefektust és két helyettesét Cosmin Boriceanut és Sergiu Mitroit.
Antal Árpád olyan országban szeretne élni, ahol nem számít az, hogy ki a prefektus. Erre egyelőre nem lát esélyt, de addig is arra lenne igény, hogy „normális” kapcsolat legyen az önko...
Ráduly Istvánt, Uzon község polgármesterét jelöli Kovászna megye prefektusának a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) háromszéki szervezete.
Bár az eddigi információkból arra lehetett következtetni, hogy a kormánykoalícióban részt vevő RMDSZ „nem is igazán küzd” azért, hogy a többségében magyarok lakta megyékben prefektusi ...
Az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezete támogatja Cosmin Boricean jelenlegi alprefektus kinevezését a prefektusi tisztségbe - nyilatkozta csütörtökön Tamás Sándor.
Csütörtökön leváltják tisztségéből Gheorghe Cojanu bukaresti prefektust - jelentette be szerdán Ludovic Orban kormányfő.
A kulcsszó a zsúfolt környezet – ezt kell szem előtt tartani, mert zsúfolt környezetben nagyobb az új koronavírussal történő fertőzés veszélye – mondta el Todor Iulian-Constantin.
Telefonon utasítja a prefektus a polgármestereket, hogy fizessék ki a településükről karanténba szállított személyek szállását és ellátását. A sepsikőröspataki polgármester, Kisgyörgy ...
Csak az ember cserélődött, a szokások nem változtak: a Kovászna megyei prefektus nem hagyta ki az alkalmat, hogy a koronavírus-válság kellős közepén (vagy annak részeként?), megbírságo...
Magas rangú tisztek, rendőrök, titkosszolgálati vezetők, az állami intézmények Kovászna megyei kirendeltségei igazgatóinak jelenlétében beiktatták tegnap Kovászna megye új prefektusát,...
Nem képez prioritást a háromszéki RMDSZ-nek, hogy megszerezze a prefektusi tisztséget – jelentette ki Tamás Sándor.
Leváltotta a kormány a prefektusokat több mint húsz megyében - jelentette be a kabinet keddi döntését a miniszterelnöki kancellária vezetője.
Lemondott tisztségéről Mircea Duşa Maros megyei prefektus. Duşa keddi sajtótájékoztatóján jelentette be lemondását, hangsúlyozva, hogy számára a méltóság és a tisztesség minden tisztsé...
Jóváhagyta csütörtökön a kormány Románia New York-i főkonzulja, Cătălin Dancu visszahívását - jelentette be Ionel Dancă, a miniszterelnöki kancellária vezetője.
A kormány le fogja váltani a prefektusokat és prefektus-helyetteseket, mivel minden kormánynak jogában áll kiválasztani megbízottjait a megyékben, jelentette be Ludovic Orban miniszterelnök.
A háromszéki intézmények felkészültek a választásokra, az előkészületek sínen vannak – mondta el tegnapi sajtóértekezletén Sebastian Cucu. A Kovászna megyei prefektus szerint ez fontos...