Megmondja a telefonod, ha részeg vagy
A Pittsburghi Egyetem orvosi azzal kísérleteznek, hogy az okostelefonunk segítségével tudjuk monitorozni, ha kell, kontroll alatt tartani az alkoholfogyasztásunkat. Kinek mire van szüksége.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
A Pittsburghi Egyetem orvosi azzal kísérleteznek, hogy az okostelefonunk segítségével tudjuk monitorozni, ha kell, kontroll alatt tartani az alkoholfogyasztásunkat. Kinek mire van szüksége.
Holtrészégen filmezték le egy calafati líceum igazgatóját az intézmény udvarán. A tanárok szerint az igazgató rendszeresen többet iszik a kelleténél, volt, hogy csak a diákok segítségé...