Eckstein-Kovács Pétert javasolják nép ügyvédjének az ellenzéki pártok
Eckstein-Kovács Péter volt RMDSZ-szenátort, egykori államelnöki tanácsost javasolja az ombudsmani tisztségre a jobbközép ellenzék, a kinevezését az RMDSZ is támogatja.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Eckstein-Kovács Péter volt RMDSZ-szenátort, egykori államelnöki tanácsost javasolja az ombudsmani tisztségre a jobbközép ellenzék, a kinevezését az RMDSZ is támogatja.
Az RMDSZ szövetségi elnöke elmondta, természetesen vannak javaslataik, amiket bele kellene írni az indítványba ahhoz, hogy támogassák, már ha egyáltalán megkeresik ez ügyben.
Raluca Turcan személyében közös jelöltje lesz a Nemzeti Liberális Pártnak (PNL), a Mentsétek meg Romániát Szövetségnek (USR) és a Népi Mozgalom Pártnak (PMP) az alsóházi elnöki tisztségre.
Az RMDSZ köszönetet mondhat a bölcs népnek, köztük nagyon sok EMNP-szimpatizánsnak, amely megmentette a magyar képviseletet, ahelyett hogy ostobaságokkal vagdalkozna – állapította meg Bálint József.
Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
Az RMDSZ évtizedek óta nem látott számú szavazatot kapott Kovászna megyében a hétvégi európai parlamenti választásokon.
Az Úz-völgyi katonai temető körül kitört botrány miatt az RMDSZ felmondta a parlamenti együttműködést a Szociáldemokrata Párt (PSD) – Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) koalícióval.
Az erdélyi magyar pártok összefogásának a szükségességét hangsúlyozta a vasárnapi európai parlamenti választások eredményeit elemezve nagyváradi sajtótájékoztatóján Csomortányi István,...
Nincs kiemelt esélyese az alsóházi elnöki tisztségnek - jelentette ki hétfői sajtóértekezletén Korodi Attila, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője.
A hétvégi európai parlamenti választásokon a romániai magyarok azt üzenték Bukarestnek, hogy ennek az országnak nem lehet jövőt tervezni úgy, hogy figyelmen kívül hagyják az 1,3 millió...
Az exit poll eredmények azt jelzik, hogy a romániai magyarságnak erős hangja lesz az Európai Parlamentben - jelentette ki Kelemen Hunor szövetségi elnök a vasárnapi urnazárást követően.
Álhírnek minősítette pénteken Ludovic Orban, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke azt a hírt, amely szerint az RMDSZ nem támogatja tovább a Szociáldemokrata Párt (PSD) - Nemzeti Liber...
Felmondaná a 2016-os decemberi választások után megkötött parlamenti együttműködését a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) a szociálliberális kormánykoalíció pártjaival - közöl...
Képviselet nélkül maradhat a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) a vasárnapi európai parlamenti (EP-) választáson az IMAS közvélemény-kutató intézet legfrissebb, szerdán közzét...
A szövetségi elnök kifejtette: erős mozgósításra lesz szükség most vasárnap, ezért az embereket arra kérik, hogy vasárnap az RMDSZ-re, a referendumon pedig két igennel szavazzanak.
Ne áltassuk magunkat azzal, hogy a román pártok, az újak vagy a régiek a magyar embereket akarják képviselni. Ők csak a magyar szavazatokat kérik, de ha megnézzük a programjukat, látha...
Fontos szerepe van az uniós forrásoknak a magyar műemlékek felújításában, a pályázással járó bürokrácia azonban sok problémát felvet, derült ki azon a csütörtöki, sepsiszentgyörgyi saj...
Az erdélyi, romániai magyaroknak nem szabad kimaradniuk az Európai Parlamentből - hangsúlyozta Kelemen Hunor, aki Erős Európa. Ez az otthonunk! címmel tartott előadást a Bukaresti Magyar Napokon.
Az egységes, összehangolt és eredményes cselekvés érdekében, Csíkszentmárton Önkormányzata, Hargita Megye Tanácsa és az árkosi Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület az Úzvölgye Kezdem...
Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke három napos erdélyi látogatásának első napján, Kolozsváron a közelgő európai parlamenti választások tétjéről, az erős és közös magyar képvise...
Az európai parlamenti választásokon való részvételre buzdít, a romániai magyarokat a Romániai Magyarok Demokratikus Szövetségének (RMDSZ) támogatására kéri, és a román-magyar kapcsolat...
A miniszterelnök arra biztatta szerdán a romániai magyarokat, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) listájára szavazzanak a közelgő európai parlamenti (EP-) választáson.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) kezdeményezésére politikai egyeztetésre került sor kedden Bukarestben az úzvölgyi katonatemető illetéktelen átalakítása ügyében Călin Pope...
Az erdélyi magyar pártok bejelentették kedden, hogy összefognak a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által elindított, nemzeti régiókról szóló polgári kezdeményezés sikere érdekében.
A Kovászna megyében működő, európai uniós pénzből épített lécfalvi Integrált Hulladékkezelő Központ nemcsak működésében számít egyedinek az országban, hanem tudatosító kampányai tekintetében is.
Az RMDSZ meghívására kétnapos erdélyi körútra érkezik Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke, a Fidesz elnöke.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) vezető tisztségeket betöltő politikusai közös levélben kérték a román hatóságokat, hogy a jogi helyzet tisztázásáig állítsák le az úzvölgy...
Szeretlek Székelyföld! mottóval tartották meg csütörtökön Kézdivásárhelyen az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezetének megyei tisztújító küldöttgyűlését, amely a Szövetség európai parla...
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elítéli és jogfosztásnak tartja az ukrán parlament által csütörtökön elfogadott nyelvtörvényt - tudatta a szövetség hírlevelében.
Csökkenteni kell a bürokráciát és folytatni a decentralizációt, az RMDSZ számára ezek fontos célkitűzések, ismertette sajtótájékoztatóján Winkler Gyula EP-képviselő, az RMDSZ Hunyad megyei elnöke.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség egyetért Klaus Iohannis népszavazásra megfogalmazott kérdéseivel, és arra fogja biztatni szavazótáborát, hogy mindkét kérdésre igennel szavazzanak.
A kézdivásárhelyi Profi rádió vendége lesz ma 16 órától Vincze Loránt, az RMDSZ európai parlamenti képviselőjelöltje, a FUEN elnöke, aki a Háromszéki Megyei Küldöttek Tanácsának ülésér...
Az uniós pénzek hatékonyabb felhasználását szorgalmazza a Szövetség, amely a kiaknázatlan lehetőségekről és megoldási javaslatáról levélben tájékoztatta Viorica Dăncilă miniszterelnököt.
Ha kormányátszervezésre kerül a sor, megvan a többségünk ahhoz, hogy ezt az RMDSZ szavazatai nélkül is meg tudjuk oldani - nyilatkozta pénteken Botoşni-ban Liviu Dragnea, a Szociáldemo...
Amennyiben a parlamentben kerül majd sor a kormányátszervezéssel kapcsolatos bizalmi szavazásra, az RMDSZ hagyni fogja, hogy a PSD-ALDE koalíció "bebizonyítsa, hogy többségben van", je...
Több magyar EP-képviselő levélben fordult Joseph Daulhoz, az Európai Néppárt (EPP) elnökéhez, hogy ítélje el Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökének Ukra...
Az erdélyi Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke, Mezei János megegyezést írt alá szerdán Vincze Loránttal, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) európai parlamenti képviselőjelöltj...
Az RMDSZ minden tőle telhetőt meg fog tenni, hogy szavazótábora minél nagyobb számban vegyen részt úgy az európai parlamenti választáson, mint a referendumon - jelentette ki Kelemen Hu...
A romániai magyar választók 10-15 százaléka hajlamos román pártra szavazni informális adatok szerint - mondta Rostás-Péter István Románia-szakértő az M1 aktuális csatorna tudósítójának szerdán.
Az RMDSZ a szenátusban is megszavazza az igazságügyi miniszter ellen benyújtott egyszerű indítványt, ahogyan a képviselőházban is tette - nyilatkozta hétfőn Kelemen Hunor.
Kelemen Hunor szerint a kisebbségi jogokkal kapcsolatos állásfoglalásai állhatnak Ukrajnából történt kitiltása hátterében, de erről hétfő délutánig semmilyen hivatalos indoklást nem kapott.
Ukrajna bukaresti nagykövete szerint Kelemen Hunort már 2017-ben kitiltották Ukrajnából és beutazását az országba nem először akadályozták meg szombaton. Az RMDSZ elnöke szerint Oleksa...
Másfél évre kitiltották Ukrajnából Kelemen Hunort, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökét. A hírt maga Kelemen Hunor közölte egy közösségi portálon annak nyomán, hogy sz...
Kilenc párt és egy független jelölt indulását hagyta jóvá a május 26-i romániai európai parlamenti választáson a Központi Választási Iroda (BEC) pénteken, közöttük a Romániai Magyar De...
Csütörtökön Kolozsváron mutatta be Erős Európát, fejlődő Erdélyt! című választási programját az európai parlamenti választásokra az RMDSZ.
Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke hétfőn a Karmelita kolostorban fogadta az Európai Néppárt magyar tagszervezeteinek elnökeit, köztük Kelemen Hunort is.
Az Európai Uniónak változna kell, az erdélyi magyarság pedig nem elszenvedője, hanem alakítója kell legyen az EU reformjának - hangsúlyozta Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Az államfőnek alkotmányos joga referendumot kiírni - nyilatkozta szerdán Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, hangsúlyozva, hogy a szövetség a népszavazáson való részvételre fogja buzdítani szavazótáborát.
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke szerint a román pártok sok elégedetlen erdélyi magyar szavazatait gyűjthetik majd be a májusi európai parlamenti választásokon.
Elutasította a képviselőház szerdán azt a tervezetet, amely az Erdély Romániával való egyesülését egyoldalúan kimondó 1918-as Gyulafehérvári Nyilatkozat nemzeti kisebbségekre vonatkozó...