Az AUR társelnöke az RMDSZ-szel szövetkezne az ukrajnai románok és magyarok jogainak védelmében
Magyarország "kivételes" politikát alkalmaz az országhatárokon kívül élő magyarok érdekében - nyilatkozta szerdán Claudiu Târziu, az AUR szenátora.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Magyarország "kivételes" politikát alkalmaz az országhatárokon kívül élő magyarok érdekében - nyilatkozta szerdán Claudiu Târziu, az AUR szenátora.
Törvényt módosítana az RMDSZ, hogy a kisgyermekes szülők a lehető leghamarabb megkaphassák az 1500 lejes támogatást - tájékoztat közleményében a szövetség.
Az Európai Unió Bíróságán indított eljárást a Minority SafePack (MSPI) kezdeményező bizottsága az Európai Bizottság (EB) elutasító döntése ellen – tudatta szerdán a Romániai Magyar Dem...
Az országos fejlesztési alap nyújtotta lehetőségekről, tervekről, projektekről egyeztetett Háromszéken Hegedüs Csilla, az európai alapok minisztériumának államtitkára, Tamás Sándor meg...
Civil szervezetek azzal vádolják a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget (RMDSZ), hogy ki szeretné vonni magát a közpénzek felhasználásának átláthatóságát biztosító törvény hatálya alól.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Szociáldemokrata Párt (PSD) közötti "politikai csatározás részét" képezték Klaus Iohannis államelnöknek a 2020 áprilisában az RMDSZ-re és Erdélyre v...
Az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) szerint erdélyi magyar képviselő a Fidesszel történt események után nem lehet többé tagja az Európai Néppárt frakciójának.
Szomorú és elkeserítő, ami a Néppárt európai parlamenti frakciójában történik – írta Facebook oldalára Kelemen Hunor.
RMDSZ-es prefektusokat is kinevezett a kormány szerda reggeli ülésén - tájékoztatott közleményében az alakulat.
Múlt csütörtökön az Ifjúsági és Sportminisztérium államtitkárává nevezték ki a háromszéki Olteán Csongort, a Magyar Ifjúsági értekezlet (MIÉRT) elnökét és az RMDSZ ifjúsági ügyekért felelős alelnökét.
A magyar közösség számára fontos beruházásokat, az egészségügyi intézmények fejlesztését, valamint az önkormányzatok megerősítését tartotta szem előtt a koalíciós kormányban részt vevő...
Frakcióvezetőit delegálta a román titkosszolgálatokat felügyelő parlamenti bizottságokba a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), amely - a rendszerváltás óta most először - nemc...
Az Európai Bizottság (EB) már tavaly októberben kötelezettségszegési eljárás keretében szólította fel Romániát a gyűlöletbeszéddel kapcsolatos uniós jog átültetésére - közölte keddi hí...
A kormánykoalíció vezetőivel egyeztet hétfő este Klaus Iohannis - értesült az Agerpres hírügynökség politikai forrásokból.
Február 10-én, szerdán 18 órától elérhető Az erdő felügyelője (Inspectorul Pădurii) nevű alkalmazás új verziója. Az applikáció lehetővé teszi, hogy az állampolgárok a SUMAL 2.0 adatbáz...
Gál Károly háromszéki képviselő veszi át az RMDSZ-ből kizárt Apjok Norbert helyét az alsóház oktatási szakbizottságában – döntöttek az RMDSZ frakciói hétfői együttes ülésükön.
Tudomásul vette hétfőn a képviselőház az RMDSZ arra vonatkozó tájékoztatását, hogy Apjok Norbert többé már nem tagja az RMDSZ alsóházi frakciójának, miután kizárták a szövetségből.
A fejlesztési, közigazgatási és közmunkálatokért felelős minisztérium 589.564.820,92 lejt utalt ki kedden, a Helyi Fejlesztések Országos Programjának (PNDL) első és második fejezetéhez...
Bár az eddigi információkból arra lehetett következtetni, hogy a kormánykoalícióban részt vevő RMDSZ „nem is igazán küzd” azért, hogy a többségében magyarok lakta megyékben prefektusi ...
A jobbközép kormánykoalíció vezetői megegyeztek hétfőn este a prefektusi és alprefektusi funkciók elosztásában. A döntés értelmében a Nemzeti Liberális Párt (PNL) 23, az USR-PLUS 14, a...
Az RMDSZ támogatja valamennyi különnyugdíj eltörlését - jelentette ki hétfőn Kelemen Hunor.
A bukaresti kormányfőtitkár-helyettesi, valamint az egészségügyi, illetve a mezőgazdasági és vidékfejlesztési minisztérium egy-egy államtitkári posztjára jelölt tisztségviselőket hétfő...
Kizárták a Romániai Magyar Demokrata Szövetségből (RMDSZ) Apjok Norbert Máramaros megyei képviselőt, aki a tavaly decemberi parlamenti választásokon úgy szerzett újabb mandátumot, hogy...
A jurnalul.ro hírportál felfedezte (igaz, nem elsőként), hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) sokkal nagyobb összegű állami támogatást kap nemzeti kisebbségvédelmi, érdek...
Tőkés László szerint a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) nem használta ki eléggé, hogy nélküle nem lehetett volna kormányt alakítani. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) ...
Az RMDSZ Szövetségi Állandó Tanácsa (SZÁT) csütörtöki ülésén két minisztériumba államtitkárt, egy minisztériumba pedig államtitkár-helyettest nevesített - adta hírül csütörtökön a szövetség hírlevele.
Az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezete támogatja Cosmin Boricean jelenlegi alprefektus kinevezését a prefektusi tisztségbe - nyilatkozta csütörtökön Tamás Sándor.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) szövetségi állandó tanácsa (SZÁT) hat minisztériumba nevezett meg államtitkárt keddi ülésén.
Balázs Attila látja el ideiglenesen az RMDSZ ügyvezető elnöki teendőit - tájékoztat az RMDSZ péntek esti közleménye.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) várja, hogy Apjok Norbert, a Máramaros megyei parlamenti képviselője benyújtsa lemondását a parlamentből.
Az RMDSZ továbbra is azt az álláspontot képviseli, hogy február 8-ától nyissák ki az oktatási intézményeket - jelentette ki szerdán Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke.
Kovásznai megyei történések, események pár mondatban.
Jóváhagyta kedd este miniszterjelöltjeinek listáját a Nemzeti Liberális Párt (PNL), illetve az USR-PLUS Szövetség. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) már hétfőn este meghozta a döntést.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) tájékoztatása szerint a csíkszeredai Novák Károly Eduárdot jelölik sportminiszternek az alakuló, új román kormányba.
A kézdiszentléleki RMDSZ nőszervezetének felhívására szép számú adomány érkezett a helyi P. Bartók Albert Szeretetotthon részére.
A kormánykoalíció tagjai készen állnak arra, hogy elindítsák a kormány beiktatását célzó eljárásokat - jelentette ki a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke hétfőn, miután a koalíciót al...
A kormánykoalíciót alkotó pártok képviselői közös delegácival mennek kedden a Klaus Iohannis államfő által kezdeményezett konzultációra - jelentette be a Mentsétek meg Romániát Szövets...
Aláírták hétfőn a Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Mentsétek meg Romániát Szövetség - Szabadság, Egység és Szolidaritás Pártja alkotta szövetség (USR-PLUS), valamint a Romániai Magyar D...
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Kelemen Hunort, Cseke Attilát, Tánczos Barnát és Novák Károly Eduárdot jelöli az alakuló Citu-kormányba.
Aláírták hétfő este a koalíciós megállapodást a Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Mentsétek meg Romániát Szövetség és a Szabadság, Egység, Szolidaritás Pártja alkotta USR-PLUS, illetve a...
A Szövetségi Képviselők Tanácsa vasárnap esti online gyűlésén döntött az RMDSZ által miniszteri funkcióba nevesített személyekről - értesült a G4Media.ro.
A jövő évi költségvetést az új kormány véglegesíti és nyújtja be a parlamentnek - közölte vasárnap Florin Cîţu pénzügyminiszter, a jobboldali koalíció kormányfőjelöltje.
Vasárnap, legkésőbb hétfőn elkészül a Nemzeti Liberális Párt (PNL)- Mentsétek meg Romániát Szövetség - Szabadság, Egység és Szolidaritás Pártja Szövetség (USR-PLUS) - RMDSZ koalíció ko...
Megállapodásra jutott pénteken a Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Mentsétek meg Romániát Szövetség és a Szabadság, Egység, Szolidaritás Pártja alkotta szövetség (USR-PLUS), valamint a R...
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) a Nemzeti Liberális Párttal (PNL) lépett koalícióra a marosvásárhelyi városi és a Maros megyei önkormányzati testületben.
Az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) helyesnek tartja, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) részt kíván vállalni Románia kormányzásában a következő négy évben.
Megerősítette a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke, Ludovic Orban, hogy alakulata két miniszterelnök-jelölti javaslattal áll az USR-PLUS és a RMDSZ elé a csütörtöki koalíciós tárgyalásokon.
Konzultációt tart hétfőn Klaus Iohannis államfő a parlamenti pártok képviselőivel a leendő miniszterelnök-jelölt személyéről.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Mentsétek meg Romániát Szövetség-Szabadság, Egység és Szolidaritás Pártja (USR-PLUS) és az RMDSZ, mivel nem sikerült megegyezni a miniszterelnök szemé...
Szombat reggel Bukarestben megkezdődtek a kormányalakítási tárgyalások a Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Mentsétek meg Romániát Szövetség - Szabadság, Egység és Szolidaritás Pártja (US...