Távozik az RMDSZ ügyvezető elnöki tisztségéből Porcsalmi Bálint
Porcsalmi Bálint közölte: távozik a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) ügyvezető elnöki tisztségéből. A politikus az RMDSZ közösségi oldalán jelentette be elhatározását.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Porcsalmi Bálint közölte: távozik a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) ügyvezető elnöki tisztségéből. A politikus az RMDSZ közösségi oldalán jelentette be elhatározását.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) az arányosság és biztonság elvét akarja érvényesíteni a Nemzeti Liberális Párttal (PNL) és az USR-PLUS szövetséggel folytatandó, szombaton...
Florin Cîțu miniszterelnök-jelölttel és a jövendőbeli kormánykoalíciót alkotó pártok vezetőivel találkozott csütörtök reggel Klaus Iohannis államfő.
Az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) vezetői, tagjai és támogatói kivették a részüket a kampányból és a mozgósításból, és ezzel hozzájárultak a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ...
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) - a magyar összefogásnak is köszönhetően - megerősítette pozícióit parlamenti szinten is - értékelte a hétvégén tartott romániai parlament...
Claudiu Năsui, az USR–PLUS bukaresti képviselője Facebook-oldalán osztotta meg pártja mandátum-becslését, pártok és megyék szerinti lebontásban.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) jelöltje kaphatja meg a második szenátori helyet Kovászna megyében, az USR PLUS Szövetség számításai szerint.
Tiszteletre méltó és felelősségteljes gesztusként minősítette Ludovic Orban miniszterelnök lemondását Csoma Botond RMDSZ-es képviselő az Agerpres hírügynökségnek adott nyilatkozatában.
„Nehezített terepen” kellett kampányolni, de az összefogás meghozta az eredményt: az RMDSZ továbbra is lehetőséget kapott arra, hogy a parlamentben „védekezzen és építsen” – mondta teg...
Levélben gratulált Orbán Viktor miniszterelnök Kelemen Hunornak, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökének ahhoz, hogy a vasárnapi választáson elért eredménynek köszönhet...
Dacian Cioloş, az USR PLUS társelnöke úgy nyilatkozott hétfőn: fontosnak tartja, hogy hiteles jelöltet támogasson az általa képviselt politikai szövetség a kormányfői tisztségre. Ciolo...
Jó, de nem kiemelkedő eredményt ért el a vasárnap tartott parlamenti választásokon a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) - vélte az MTI-nek adott nyilatkozatában Székely István...
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) ellenzi az etnikai alapú pártszerveződést, és úgy véli, az RMDSZ-nek nincs helye a parlamentben.
A parlamenti választások exit poll eredményeinek közzétételét követőn a főbb pártok vezetői nyilatkoztak a sajtónak. Mind a Szociáldemokrata Párt (PSD), mind a Nemzeti Liberális Párt (...
Belpolitikai botrányhoz vezetett, hogy Szijjártó Péter magyar külügyminiszter rögzített telefonos üzenetben kampányol az RMDSZ mellett a vasárnapi választáson.
A vasárnapi romániai parlamenti választáson való részvételre és az RMDSZ támogatására kéri a nem Románia területén élő erdélyi magyarokat Semjén Zsolt, nemzetpolitikáért felelős minisz...
„Arra kérek minden erdélyi magyart, hogy most vasárnap menjen el szavazni, és támogassa a magyar összefogást, támogassa az RMDSZ jelöltjeinek listáját” – mondta Orbán Viktor magyar min...
Sepsiszentgyörgy–Csíkszereda–Gyergyószentmiklós közötti gyorsforgalmi út megépítését szorgalmazza az RMDSZ. Háromszéki és Hargita megyei elöljárók, a Szövetség vezetői egyeztettek a sz...
Az erdélyi magyarságot ért jogsérelmek listája, sajnos, igen hosszú, de a diszkriminációnak csak úgy lehet elejét venni, ha a megfelelő fórumokon nagyon határozottan felszólalunk ellen...
A magyar közösség ellen irányuló aggasztó politikai gyűlöletkeltésről beszélt a hét végén az ENSZ Kisebbségügyi Fórumán Benkő Erika.
Oltean Csongor közgazdásszal korábbi interjúnkban többek között az ifjúsági szervezetekben végzett munkájáról beszélgettünk, most arról kérdeztük, miként tervezi a parlamenti munkáját ...
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) nem elégszik meg államtitkári tisztségekkel, hanem miniszterekkel is részt akar venni a Nemzeti Liberális Párttal (PNL) közösen alakítandó...
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) az önkormányzatokra bízná, hogy a helyi viszonyoknak megfelelő intézkedésekkel fékezzék meg az új koronavírus-járvány terjedését - derült ...
A parlamenti választásokon való részvételre és az összefogás listájának támogatására buzdították szavazóikat tegnapi sajtóértekezletükön a Magyar Polgári Pártból és az Erdélyi Magyar N...
Vannak dolgok, amelyek tőlünk függnek, és vannak, amelyek nem. Ami tőlünk függ, azt tegyük meg, és akkor, a megvalósult összefogással, egy erős, megkerülhetetlen parlamenti képviseletü...
Az erdélyi magyar nemzeti közösség jogaiért folytatott harchoz szükség van a parlamenti jelenlétre, az etnikai képviseletnek ma sincs alternatívája - hangoztatta Kelemen Hunor szövetsé...
Újabb, mintegy 1,2 millió védőmaszk érkezett Erdélybe Kínából a magyar kormány közreműködésével – közölte szerdán a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ).
Kvórumhiány miatt nem tartották meg szerdán a szenátus plenáris ülését. A felsőház ügyvivő elnöke, Robert Cazanciuc szerint a plénum 68 szavazattal lett volna döntőképes, de csak 58 sz...
Politikai nyilatkozatban tiltakozott Antal István, az RMDSZ Konstanca megyei parlamenti képviselője azon rendőri visszaélések ellen, amelyek azokat a személyeket érintik, akik a tavaly...
Az RMDSZ azt kéri a kormánytól, hogy minden iskolában és óvodában, ahol a járványügyi helyzet ezt lehetővé teszi, kezdjék újra az oktatást 9. osztályig.
Kelemen Hunor szövetségi elnök és Mezei János, az EMSZ társelnöke megállapodást írt alá az erdélyi magyar közösség országos ügyeinek összehangolt képviselete és a parlamenti választáso...
A munkaügyi miniszter lemondását vagy leváltását kéri Facebook-bejegyzésében Kelemen Hunor, az RMDSZ-elnöke arra reagálva, hogy Violeta Alexandru a megyei tanácsokra tolta a felelősség...
Könczei Csabát, aki az RMDSZ háromszéki képviselőjelölt-listáján a második helyet foglalja el, olvasóink zöme jól ismeri, hiszen mint a mezőgazdasági igazgatóság vezetőjét gyakran kérd...
Románia mind a 41 megyéjében, a 42. bukaresti és a 43. külföldi választókerületben is iktatta parlamenti jelöltlistáit a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) - közölte csütörtökön a szövetség.
Korábbi összeférhetetlenségi ügyeik miatt nem igazolta a bíróság Vida Noémi, Nagybánya alpolgármestere és Fazakas Miklós, Zilah alpolgármestere szeptember végén szerzett önkormányzati ...
Fontos, hogy az egyre fokozódó bukaresti magyarellenességgel szemben a romániai magyarság szervezetei határozottan lépjenek fel, és elengedhetetlen, hogy az erdélyi magyarság bukaresti...
Fejér László Ödön vezeti a háromszéki RMDSZ felsőházi, Miklós Zoltán az alsóházi választási listáját – hagyta jóvá pénteken kolozsvári ülésén a Szövetségi Állandó Tanács (SZÁT). A háro...
Két befutónak számító helyet enged át az ellenzékének a parlamenti választásokra összeállított jelöltlistáin a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) - jelentette be pénteken a Sz...
Udvarhelyszéki képviselőt és szenátort javasolt a Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek (RMDSZ) Gálfi Árpád, Székelyudvarhely Szabad Emberek Pártja (POL) színeiben újraválasztott polgármestere.
Megegyezés nélkül zárultak le a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) tárgyalásai a két politikai szervezet választási, és hosszabb távú együttműködéséről.
Pénteken a helyi RMDSZ-székházban tartotta meg a helyhatósági választások értékelőjét a szövetség Kovászna városi szervezete.
A parlamenti választásokon való lehetséges együttműködésről tárgyalt csütörtökön Kolozsváron a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) küldöttsége.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) a 2016-os parlamenti választáson is megteremtette a magyar összefogást, ez most sem rajta fog múlni - jelentette ki Kelemen Hunor szerdán Bukarestben.
Cseke Attila szerint veszélyes közigazgatási átszervezést helyez kilátásba az a tervezet, amelyet hallgatólagosan fogadott el a szenátus - írja az RMDSZ szerdai közleményében.
Az RMDSZ határozottan ellenezi a parlamenti választások elhalasztását - jelentette ki kedden Aradon Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke.
Még ezen a héten tárgyalni fognak az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Szövetség vezetői a parlamenti választásokon való esetleges együttműködésről - számolt be a Marosvásárhelyi Rádió a Maszolra hivatkozva.
Tárgyalást kezdeményez az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel (RMDSZ) a decemberben esedékes parlamenti választásokról - jelentették be az EMSZ tár...
Jól szerepeltek a magyar jelöltek, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) fontos pozíciókat szerzett a hétvégi romániai önkormányzati választásokon - közölte Potápi Árpád János,...
Az RMDSZ nagy arányban nyert a három magyar városban, és összességében is megtartotta a 34 polgármesteri címét – hangzott el a tegnapi választási kiértékelőn.
Növelte polgármesterei számát a vasárnap tartott önkormányzati választásokon a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) - jelentette be hétfő délutáni kolozsvári sajtótájékoztatóján...