Kézdivásárhelyen egy idegen busz ütötte ki a biztosítékot
Kézdivásárhelyen rendbontás nélkül zajlik a szavazás. A főtéren ugyan feltűnt egy Prahova megyei kirándulóbusz, ami sokakban gyanakvást keltett, de mint megtudtuk, alaptalanul.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Kézdivásárhelyen rendbontás nélkül zajlik a szavazás. A főtéren ugyan feltűnt egy Prahova megyei kirándulóbusz, ami sokakban gyanakvást keltett, de mint megtudtuk, alaptalanul.
November 2-án, csütörtökön volt az utolsó nap, amikor szavazni lehetett az első alkalommal meghirdetett Best of Sepsi kezdeményezés döntőseire. A programot Sepsiszentgyörgy Önkormányza...
Kovászna megyei történések, események pár mondatban.
Sajtótájékoztatón számolt be szerda délelőtt Kádár Imola sepsiszentgyörgyi önkormányzati képviselő, Kulcsár-Terza József parlamenti képviselő és Kolcza István, az EMNP országos alelnök...
A GSP médiacsoport (Gazeta Sporturilor nyomtatott napilap, gsp.ro internetes hírportál, valamint net-tévé) összetett szavazással választotta meg a romániai sport 2021. évi legjobbjait,...
Lezárult a 2021-es Com’ON Sepsi program online szavazása szeptember 26-án, vasárnap éjfélkor. A közel ötven beérkező pályázat közül sepsiszentgyörgyiek szavazatai alapján 34 kezdeménye...
Az USR PLUS tagjai szerdától kezdődően szavazhatnak az USR és a PLUS egyesüléséből létrejött párt új elnökéről, az online szavazás eredményét az alakulat október 2-3-án, Bukarestben ta...
Lezárult a Com’ON Sepsi ifjúsági program első szakasza, több mint 50 ötlet érkezett a platformra, amire a város lakói szavazhatnak még ezen a héten. A gond az, hogy valamilyen rendszer...
A Visit Covasna csapata azon munkálkodik, hogy Háromszék – „A kúriák földje” – legye az idei év turisztikai desztinációja Romániában. Ehhez szükségük van mindenki segítségére, hiszen s...
Közérdekű közlemények, álláspontok, fontos tudnivalók, pályázati felhívások.
A szociáldemokrata frakció ülésén napirendre fog kerülni a költségvetési törvény voksán "két kézzel" szavazók ügye is, és eldöntik, hogy szankcióban részesítik-e őket, jelentette ki Ma...
A Szociáldemokrata Párt (PSD) újból előhozakodott azzal az elképzelésével, hogy a parlamentbe beterjesztendő törvény által kötelezővé tennék a szavazást a legfontosabb választásokon (h...
A háromszéki elöljáró, város és megyevezetők a következő gondolatokkal szavaztak a december 6-i választásokon: Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke: „A mai vá...
Külön szavazófülkék lesznek a szeptember 27-ei helyhatósági választásokon azon személyek számára, akik hőemelkedéssel mennek el szavazni - közölte kedden Nelu Tătaru egészségügyi miniszter.
Kézfertőtlenítő és arcmaszk áll azon személyek rendelkezésére, akik e nélkül mennek szavazni - közölte csütörtökön Ludovic Orban miniszterelnök.
A legrégebbi, a nagyközönségnek szóló magyarországi utazási magazin, a 22 éves Az Utazó magazin a turizmus újraindulása kapcsán meghirdeti hagyományos turisztikai szavazását, amelyne...
Elkezdődött az online szavazás a Visit Covasna Gála verseny 220 turisztikai résztvevőjére.
A külföldön élő román állampolgárok esetében a legutóbbi államfőválasztáson alkalmazott háromnapos szavazás lehetőségének a parlamenti választásokra való kiterjesztését javasolja három...
Lionel Messi és Simone Biles zárt az élen a Nemzetközi Sportújságíró-szövetség (AIPS) hagyományos év végi szavazásán, amelyen Hosszú Katinka a negyedik, Milák Kristóf a nyolcadik, a Gy...
Hétfőn 14 órától szavaz a parlament együttes ülése Ludovic Orban kijelölt miniszterelnök vezette kormányról és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) kormányprogramjáról. Az új kabinet beiktat...
A kormányalakításra felkért Ludovic Orban, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke úgy nyilatkozott hétfőn, hogy számításai szerint 237 és 243 között lesz azon parlamenti képviselők és s...
Kedden és szerdán meghallgatják a miniszterjelölteket, a plénum jövő hétfőn szavaz a kormány beiktatásáról - jelentette be hétfőn, a parlament két házbizottságának együttes ülését köve...
Kihirdette kedden az államfő a külföldön élő román állampolgárok szavazását megkönnyítő törvénymódosításokról szóló jogszabályt.
A szenátus után a képviselőház is elfogadta szerdán a külföldön élő román állampolgárok voksolását megkönnyítő törvénytervezetet.
A külföldön élő román állampolgárok voksolását megkönnyítő törvénytervezetet fogadott el hétfőn a szenátus azt követően, hogy a május 26-i EP-választáson a külképviseleteknél sorban ál...
Hétfőn a szenátus plénuma elé terjesztik a külföldön élő román állampolgárok szavazására vonatkozó tervezetet - jelentette be a házbizottsági ülés után a felsőház elnöke, Călin Popescu-Tăriceanu.
A hír szent, a vélemény szabad – az olvasói levelek tartalma nem föltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.
Július 5-éig kell elkészítenie a választási törvény módosításával megbízott parlamenti különbizottságnak a külföldi szavazást szabályozó jogszabálytervezetet.
A parlament plenáris ülése kedden úgy döntött, hogy létrehozza a képviselőház és a szenátus különleges közös bizottságát a választási törvénnyel kapcsolatos jogalkotási javaslatok kido...
A Szociáldemokrata Párt (PSD) törvényhozói biztosítani fogják a kvórumot a bizalmatlansági indítványról szóló szavazáson, de nem voksolnak - közölte kedden Viorica Dăncilă.
Időszerűnek tartja Klaus Johannis államfő egy bizalmatlansági indítvány benyújtását a kormány ellen.
Kovászna megyében a 49,02 százalékos országos átlag alatt mentek el szavazni a hétvégi európai parlamenti választásokon
Közérdekű közlemények, álláspontok, fontos tudnivalók, pályázati felhívások.