Maradandó emlék is lehet nyári táborból a napi háromszori étkezés és a zuhanyzás
Ami a többségnek természetes, az egyeseknek újdonság: például egy nyári tábor alatt a napi háromszori étkezés, vagy a rendszeres zuhanyzás.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Ami a többségnek természetes, az egyeseknek újdonság: például egy nyári tábor alatt a napi háromszori étkezés, vagy a rendszeres zuhanyzás.
A tinédzser lelke törékeny, ugyanakkor képlékeny, formálható, ezért is szerveztek úttörő jellegű önismereti tábort a 14-17 éves fiataloknak az elmúlt héten a csernátoni Malomkertben.
Hogyan lépjünk a tettek mezejére, hogy ne csak tervekkel, stratégiákkal maradjunk – erre keresi a választ a sepsiszentgyörgyi Junior Business Club (JBC) augusztus 22-25. között megszer...
Szórakoztató és fejlesztő tevékenységekben gazdag hetet tudhat maga mögött az a tizennyolc autizmussal élő gyermek, akik ingyenes élménytáborban vettek részt Benedekmezőn a Mind Aut Eg...
Június 24-e és 27-e között nyolcadik alkalommal szervezték meg a nagy népszerűségnek örvendő, Természet – Az élet forrása elnevezésű tábort a zabolai Csipkésben.
Ötnapos bútorfestő tábort szervez haladó/középhaladó szintű bútorfestőknek az Erdélyi Hagyományok Háza alapítvány június 24-28. között, Zabolán.
Szeretettel várják azokat a régészet iránt érdeklődő 8-12 éves gyerekeket, akik régészek és múzeumpedagógusok vezetésével egy élményekben gazdag programon szeretnének részt venni a Szé...
Egy jó hónap múlva döntővel startol Jobbágytelkén (Maros megye) a magát focibarátnak tartó Marosszéki Népzene és Néptánctábor, Erdély egyik legnagyobb és leghangulatosabb néptánctábora...
Idén is megszervezte az RMDSZ Kézdivásárhelyi Nőszervezete az Illemtantáborát, amely az elmúlt évekhez képest annyiban változott, hogy az angol nyelvet is becsempészték a foglalkozások alatt.
„Senki sem veheti el tőled azt, amit megtanultál” – szólt a július 3-a és 8-a között rendezett Hun tábor idei jelmondata.
A címbeli három fogalommal körül lehet írni a Hun tábort, annak körülményeit és hangulatát is. Ámde a Hun tábor ennél sokkal több. Az idei táborozóknak jóllehet egy életre szóló élmény.
A kézdiszentléleki RMDSZ Nőszervezete Kovászna Megye Tanácsának támogatásával Kreatív román- és kézművestábort szervezett, a helyi közösségi házban. A több mint két héten át zajló, szí...
Két év szünet után hatalmas érdeklődés övezte az idei balatoni tábort. A tervezett ötven hely órák alatt betelt és több mint harmincan voltak várólistán. Így a tábor befogadóképességéh...
A tavalyi sikeres tábor után, idén (július 18–22.) is megszervezték a MEsketE Egyesület napközis táborát. Az egyesület ez alkalommal is elsősorban a kisbaconi és az ide való gyökerekke...
Július harmadik hetében, immár hatodik alkalommal táboroztak együtt a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Líceum és a sárospataki Református Kollégium Gimnáziumának színjátszói. Ebben az évb...
A Székely Nemzeti Múzeumban 2016 óta tartunk nyári táborokat különböző témakörökben. Első táboraink régészetről szóltak, a Kós Károly által tervezett múzeumépület kertjében régész koll...
Színes és tartalmas nappali tábort szervezett a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár Sport utcai fiókkönyvtára június 27. és július 1. között. Éltes Enikő könyvtáros vezetésével...
Az eddigieknél csendesebb, kevésbé pörgős programmal, ennek köszönhetően viszont bensőségesebb hangulatban, sok beszélgetéssel zajlott a héten a sérült személyek tábora Benedekmezőn, a...
Az emberiség több száz éves bölcsességét magukban hordozó népmeséket, alkotó–fejlesztő mesefoglalkozásokat, kreatív kézműves-tevékenységeket, izgalmas szabadidős programokat kínál a ré...
Az alábbi kulturális jellegű háromszéki eseményeket ajánljuk olvasóink figyelmébe.
Kovászna Megye Tanácsa idén ismét meghirdette a civil szervezeteknek és az egyházközségeknek szóló pályázatát. Idén is nyolc kategóriában lehet pályázni, kiemelt támogatást kap 2022-be...
A Zöld Nap Egyesület a kézdivásárhelyi Sportirodával közösen, január 6–7-én szervezi meg az év első bejárós táborát a céhes városban.
Kézművestábor Almásban Augusztus 25–30. között a Kézdialmási Gyerekekért Egyesület szervezésében kézműves alkotótáborra került sor a Kelemen Didák Általános Iskola épületében. A táborb...
Aranykulcs mesetábor A jövő héten kezdődik az idei nyár utolsó Aranykulcs mesetábora 6–12 éves királylányoknak, királyfiaknak. A nappali tábort Sepsiszentgyörgyön, augusztus 9–13. közö...
Az idén sem maradt el a kézdivásárhelyi Boldog Özséb-plébánia szervezésében a fiatalok nyári tábora, amely az év folyamán, hétről hétre tartott ifi órák tematikája, illetve az őszi és ...
Rendhagyóan alakultak az idei színes, kreatív napok a Helen Doron Angol Nyelviskolánál, ezúttal a csernátoni Kovács Vendégház látta vendégül az angolul tanuló óvodásokat, kisiskolásokat.
Tizenhat 11–12 év közötti, „beiskolázott”, visszatérő gyermek részvételével zajlik a héten az idei nyári tábor a Székely Nemzeti Múzeum szervezésében, ezúttal a Lábasházban és ahol csa...
A kézdiszentléleki RMDSZ nőszervezet pedagógusai június 5-e és 9-e között óvodás gyerekek számára tartottak román–angol tábort a kézdiszentléleki közösségi házban.
Végre eljött a nyári vakáció, a pihenés, a feltöltődés, a szórakozás időszaka. A táborok is megnyitják kapuikat, és különböző színes programokkal várják a gyerekeket. Az alábbiakban né...
A kolozsvári székhelyű Filmtett Egyesület 18. alkalommal is meghirdeti nyári táborát. A járvány miatti tavalyi kimaradás után most optimisták a szervezők: az oltáskampány bizakodásra a...
Hagyományaink ápolása a művészet által címmel két szakmai tábort szervezett az elmúlt időszakban a sepsiszentgyörgyi Osonó Színházműhely, amelyen húsz hátrányos helyzetű tehetséges fia...
Vakáción vannak a héten a gyerekek, a szülőknek pedig most még nehezebb a helyzet, mint az online tanítás ideje alatt.
A Magyarhermánytól Erdőfüléig tartó, az UNESCO-nál is bejegyzett nemzeti parkban táborozott két napot a sepsiszentgyörgyi rádióamatőrök egy csapata.
Kovásznai megyei történések, események pár mondatban.
Idén – a járványhelyzetre való tekintettel – nagyon körültekintőek és óvatosak a táborszervezők. Akik úgy döntöttek, hogy a felmerülő nehézségek, plusz terhek ellenére megszervezik a f...
A Bod Péter Könyvtártámogató Egyesület és a Bod Péter Megyei Könyvtár olvasásnépszerűsítő vakációs foglalkozást szervez előkészítős – 2. osztályos gyermekeknek július 27. és 31. között.
A Székely Nemzeti Múzeum a július 13-17. közötti időszakban bejárós nappali tábort szervez 10-12 éves gyermekek számára, 9 és 14 óra között. A helyek száma korlátozott, legtöbb tíz jel...
Egyelőre bátortalanul, de szervezkednek már a nyári táboroztatók, hogy a törvény által megengedett keretek között, a távolságtartást figyelembe véve hasznos, tartalmas elfoglaltságot n...
Egyelőre nem tudni, hogy lehet-e, illetve amennyiben igen, akkor milyen körülmények között szervezhető tábor idén nyáron. A Kovászna megyei Művészeti és Népiskola által működtetett zab...
Idén először szerda este a Bod Péter Megyei könyvtárban találkoztak a László Kálmán Gombászegyesület tagjai, hogy vetített képekkel idézzék fel a tavalyi nyári gombásztábor hangulatá...
Augusztus 5–8. között szervezte meg első táborát a Pro Special Egyesület Kőváron, a Kocsis Panzióban.
A Kovászna Megyei Művelődési Központ és Kovászna Megye Tanácsa közös szervezésében a Borospataki Skanzenben idén is megtartották a Százlábú, Százlábacskák és az Aprólábak néptáncegyütt...
Múlt héten Sepsiszentgyörgyön zajlott, és nagy sikernek örvendett a Pászka Lehel közismert megyeszékhelyi lovasíjász által szervezett tábor. A résztvevők még idén szerettek volna repet...
Az alábbi kulturális jellegű háromszéki eseményeket ajánljuk olvasóink figyelmébe.
Hagyományőrző tábor Őseink és hőseink emlékezete 1848–1849 néven tartottak hagyományőrző-ismeretterjesztő tábort a zabolai Csipkésben. A tábor nem titkolt célja, hogy a gyerekkel megsz...
Augusztus 12–15. között a kurtapataki Zonda Vendégházban zajlott az első Egyensúlytorna- és gyermekjógatábor.
Augusztus 12–15. között a zabolai Csipkésben negyedik alkalommal rendezték meg a Természet – Az élet forrása elnevezésű tábort.
A kézdivásárhelyi CsomóPont Egyesület és a KreaKids Stúdió ötödik alkalommal szervezte meg közös táborát, a Noise-ot, az ott készült alkotásokat pénteken a szentkatolnai Kühnle-kúriába...
A Diákok éve tematikus év égisze alatt 2019. augusztus 19. és 23. között RocketCamp – az önkéntestábor! elnevezéssel középiskolásoknak és frissen végzetteknek szóló nyári diáktábor ker...
Mintegy ötven, 9 és 15 év közötti nehéz családi helyzetben élő gyermek számára szervezte meg a Kovászna megyei Vöröskereszt az idei táborát.