Ciucă: Románia számára abszolút prioritás az Ukrajnával való szolidaritás
Románia számára abszolút prioritás az Ukrajnával való szolidaritás - jelentette ki Nicolae Ciucă kormányfő pénteken a Bucharest Security Conference nevű rendezvényen.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Románia számára abszolút prioritás az Ukrajnával való szolidaritás - jelentette ki Nicolae Ciucă kormányfő pénteken a Bucharest Security Conference nevű rendezvényen.
Ukrajna támogatása sokba kerül, de a szabadság megfizethetetlen – jelentette ki csütörtökön Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Kijevben a szárnyaló energiaárak és infláció közepette.
Ukrajna, Moldova és Románia energetikai hálózatainak összekapcsolását, a háromoldalú energetikai együttműködés bővítését célzó kormányközi egyezmény megkötéséről állapodtak meg csütört...
Az európai parlamenti képviselők csütörtökön, sürgősségi eljárás keretében, 5 milliárd eurós makroszintű hitelt hagytak jóvá Ukrajna számára, az európai uniós hozzájárulás segíteni hiv...
Antony Blinken, az Egyesült Államok külügyminisztere csütörtökön Kijevben bejelentette, hogy Washington több mint kétmilliárd dollár értékben nyújt katonai segítséget Ukrajnának és 18 ...
Az Egyesült Államok további 675 millió dollár értékben támogatja katonai felszereléssel az "illegális, imperialista és igazolhatatlan" orosz támadás ellen védekező Ukrajnát - jelentett...
Az Európai Bizottság a júniusban Ukrajna újjáépítésére, valamint nemzetközi hiteleinek visszafizetésére jóváhagyott, 9 milliárd eurós pénzügyi támogatás második, 5 milliárd eurós részl...
Felvetette szerdán a vlagyivosztoki Keleti Gazdasági Fórumon elmondott beszédében az ukrajnai gabonaexport korlátozását Vlagyimir Putyin orosz elnök arra hivatkozva, hogy a szállítmány...
Több mint négyezer ukrán menekült dolgozik Romániában, az általuk alapított cégek száma pedig meghaladja a százötvenet; az ukrán állampolgárok tulajdonában levő cégek 20 százalékát az ...
Az Európai Unió ötmillió kálium-jodid tablettát adományozott Ukrajnának az esetleges radioaktív sugárterhelés megelőzésére - közölte az Európai Bizottság kedden.
Ukrajnába utazik a héten António Guterres, az ENSZ főtitkára – közölte kedden szóvivője, Stéphane Dujarric.
Több mint másfél milliárd euró gyűlt össze Ukrajna katonai képességeinek támogatására az Oroszországgal vívott háborújában – közölte csütörtökön Morten Bödskov dán védelmi miniszter a ...
A Wizz Air újabb 100 ezer ingyenes jegyet biztosít ukrán állampolgárok számára a Wizz Air Hungary és a Wizz Air UK járataira - közölte a légitársaság csütörtökön az MTI-vel.
A háború kitörése óta 4287 ukrán állampolgár vállalt munkát Romániában - nyilatkozta szerdán az AGERPRES-nek Marius Budăi munkaügyi miniszter.
Célba ért az első ukrajnai gabonaszállítmány hétfőn: a Polarnet nevű hajó megérkezett törökországi célállomására 12 ezer tonna kukoricával a fedélzetén – közölte a kijevi infrastruktur...
Péntek hajnalban újabb három gabonaszállító hajó indult el a Fekete-tenger parti Odessza és a szomszédos Csornomorszk kikötőjéből – jelentette be Olekszandr Kubrakov infrastruktúráért ...
Ukrajna egész Európát védelmezi az orosz agresszióval szembeni hősies ellenállással, és ha elesik, Moszkva tovább terjeszkedik Közép-Európa felé – jelentette ki a lengyel államfő egy k...
Az Európai Bizottság hétfőn folyósította az Ukrajnának nyújtott 1 milliárd eurós makroszintű pénzügyi támogatás első felét, 500 millió eurót, a második részlet, további 500 millió euró...
Elhagyta Odessza kikötőjét az első gabonaszállító hajó hétfő reggel - jelentette be a török védelmi minisztérium.
Tartós támogatást ígért Roberta Metsola, az Európai Parlament (EP) elnöke csütörtökön Ukrajnának uniós csatlakozási törekvéseihez.
Az ukrajnai háború február 24-i kezdete óta közel 4 millió ukrajnai állampolgár regisztrált ideiglenes védelemre, valamint több mint 23 ezer nemzetközi védelem iránti kérelmet nyújtott...
Az állami tartalékokból utalt ki bizonyos termékeket az ukrajnai menekültek számára a kormány.
Nagy-Britannia veszi át az Eurovíziós Dalfesztivál idei győztesétől, Ukrajnától a zenei verseny jövő évi rendezését az ukrajnai háború miatt – közölte hétfőn az Európai Műsorszolgáltat...
A kijevi hadvezetés már korábban bejelentette, hogy 1 millió újabb katonát toboroz annak érdekében, hogy visszafoglaljanak az oroszok által korábban meghódított városokat és régiókat.
Arra kérte az amerikai törvényhozókat szerdán a washingtoni kongresszusban Olena Zelenszka, az ukrán elnök felesége, hogy küldjenek több fegyvert országa megsegítésére az öt hónapja ta...
Románián 2,7 millió tonna ukrán gabona haladt át az elmúlt időszakban, ami a Kijev által exportált mennyiségnek a felét jelenti - jelentette ki Bogdan Aurescu külügyminiszter hétfőn az...
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök vasárnap este kiadott rendeletével felmentette tisztségéből Irina Venegyiktova főügyészt és Ivan Bakanovot, az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) vezetőjét.
Az Európai Unió orvosi felszereléseket, védőeszközöket és speciális felszereléseket juttat Ukrajnának egyebek között a vegyi, biológiai, radiológiai és nukleáris fenyegetésekkel kapcso...
Az ukrán kormány vasárnap további fegyvereket és Moszkva elleni szankciókat kért a nemzetközi közösségtől, miután hajnalban ismét orosz támadás célpontja volt Kijev egyik, a városközpo...
Megérkeztek Ukrajnába az első nagyobb hatótávolságú, High Mobility Artillery Rocket System (HIMARS) típusú, precíziós rakétarendszerek – jelentette be Olekszij Reznyikov ukrán védelmi ...
A csütörtöki kormányülésen elfogadott határozat értelmében 95 millió lejjel egészítik ki a belügyminisztérium költségvetését az Ukrajnából érkező menekültek élelmezési és szállásköltsé...
Az Európai Unió tagországainak vezetői megállapodtak Ukrajna és Moldova tagjelölt státuszának megadásáról - jelentette be Charles Michel, az uniós tagállamok vezetőit tömörítő Európai ...
Székelyföldön is nagyok sok indulat, szembenálló vélemény uralja a közvéleményt az orosz–ukrán háború kapcsán. Vincze Loránt európai parlamenti képviselőt, az Európai Nemzetiségek Föde...
Az Európai Parlament azt térte az Európai Unió tagországainak vezetőitől, hogy a délután kezdődő csúcstalálkozójukon haladéktalanul adják meg a tagjelölti státuszt Ukrajnának és Moldov...
Volodimir Zelenszkij, Ukrajna elnöke kedden felhívta Orbán Viktor magyar miniszterelnököt; a megbeszélésen Ukrajna európai integrációjáról, a háborús menekültek befogadásáról valamint ...
Magyarország a kezdetektől támogatja, hogy Ukrajna megkapja az EU-tagjelölti státuszt – közölte a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára Facebook-oldalán.
Ausztria, Bulgária, Horvátország, Csehország, Észtország, Magyarország, Lettország, Litvánia, Lengyelország, Románia, Szlovákia és Szlovénia vezetői hétfőn Rigában elfogadták a Három T...
Románia tanúságot tett az ukrán menekültekkel szembeni szolidaritásáról, és továbbra is meg fogja teremteni a körülményeket társadalmi és gazdasági beilleszkedésükhöz - üzente Nicolae ...
Az ukrán parlament betiltotta az orosz állampolgárságú művészek nyilvános fellépését, zeneszámaik lejátszását nyilvános helyen vagy a médiában, valamint az Oroszországból, Fehéroroszor...
A háborús állapotok miatt Ukrajna nem rendezheti meg a 2023-as Eurovíziós Dalfesztivált, hiába nyerte meg az ország az idei versenyt – jelentette be pénteken Genfben a szervező Európai...
Az Európai Bizottság azt ajánlja a tagállami kormányokat tömörítő tanácsnak, hogy adjon európai perspektívát és tagjelölti státust Ukrajnának, azzal a feltétellel, ha az ország számos ...
Klaus Iohhannis államfő csütörtökön Kijevbe érkezett egy Emmanuel Macron francia elnökkel, Olaf Scholz német kancellárral és Mario Draghi olasz miniszterelnökkel tartandó közös látogatásra.
Joe Biden amerikai elnök szerdán telefonbeszélgetést folytatott Volodimir Zelenszkij ukrán államfővel, és megerősítette, hogy országa egymilliárd dollár értékű katonai segítséget nyújt...
Klaus Iohannis államfő Emmanuel Macron francia elnökkel, Olaf Scholz német kancellárral és Mario Draghi olasz miniszterelnökkel közösen Kijevbe utazik. Az információt Olekszij Goncsare...
Két új határátkelő nyílik az ukrán-román határon - közölte pénteken Dan Cărbunaru kormányszóvivő.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök csütörtökön rendeletet írt alá, amelyben szankciókat vezetett be Vlagyimir Putyin orosz elnök, Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője és az orosz kormány m...
Az Eurovíziós Dalfesztivál történetében első ízben elárverezték a díjjal járó, egy nagy mikrofont formázó kristályszobrot.
Magyarország és a magyar emberek az ártatlan áldozatok mellett állnak, csak a békére vágyunk - mondta Novák Katalin a Facebook-oldalán hétfőtől elérhető videóban, a köztársasági elnök ...
Oroszország sem hadszíntéri, sem hadászati nukleáris fegyvereket nem vet be Ukrajnában vagy más országok, köztük Nagy-Britannia ellen – mondta vasárnap Oroszország londoni nagykövete.
Szerhij Makohon, az ukrán gázszállító rendszert (HTSZ) fenntartó vállalat vezérigazgatója felszólította pénteken az Európai Uniót, hogy állítsa le az Északi Áramlat-1 orosz gázvezetéke...