Júliustól bevezetik a digitális Covid-igazolványt – ezek a legfontosabb tudnivalók
Fontos lépést tett az Európai Unió a belső határainak újramegnyitása felé azzal, hogy közös nevezőre jutott a digitális Covid-igazolvány kérdésében.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Fontos lépést tett az Európai Unió a belső határainak újramegnyitása felé azzal, hogy közös nevezőre jutott a digitális Covid-igazolvány kérdésében.
Az Európai Parlament (EP) és az Európai Unió Tanácsának tárgyalói politikai megállapodást kötöttek az unión belül a járvány idején is szabad mozgást biztosító, koronavírus elleni beolt...
Románia készen áll arra, hogy bevezesse a digitális zöldigazolványt, amely valamennyi uniós tagállamban használható lesz – jelentette be a Különleges Távközlési Szolgálat szóvivője.
Az Európai Unió (EU) országaiban a pandémia ideje alatt a szabad mozgást megkönnyítő digitális zöldigazolványok (vakcina útleveleket) Románia a Speciális Távközlési Szolgálat (STS) tám...
Románia és Magyarország kölcsönösen elismeri az oltási igazolványokat - jelentette ki csütörtökön Florin Cîţu miniszterelnök.
Kelemen Hunor szerint néhány napon belül véglegesíteni lehet a magyar és román oltási igazolványok kölcsönös elismeréséről szóló megállapodást. A miniszterelnök-helyettes a Krónika sze...
Közel négyötödös többséggel szavazta meg szerdán az Európai Parlament a digitális zöldigazolványról szóló javaslatot, jelentették be az EP csütörtöki ülésének kezdetén.
Nem önmagában az oltási igazolvány a probléma, hanem az, hogy ez ne legyen "a diszkrimináció eszköze" - nyilatkozta kedd este az államfő.
Javaslatot terjesztett elő az Európai Bizottság szerdán egy, a koronavírus elleni oltást bizonyító európai uniós igazolvány létrehozására.
Az európai illetékesek célja, hogy a koronavírussal összefüggő új immunitásigazolás, más néven a zöld útlevél a nyári szünet előtt életbe lépjen és megkönnyítse az Európai Unión belüli...
Diszkrimináció lenne, ha most bevezetnénk a vakcinaútlevelet - közölte csütörtök késő este a B1 televízió műsorában a román kormányfő.
Szükség lehet az oltási igazolványra, a negatív teszteredmény bizonyítására, vagy egy igazolásra, hogy az illető személy már átesett a koronavírus-fertőzésen a nagy létszámú kültéri es...
Az Európai Bizottság még ebben a hónapban bemutatja a koronavírussal összefüggő új digitális immunitásigazolásra, másnéven zöld igazolványra vonatkozó jogalkotási javaslatát; az intézk...
Az oltási bizonyítványt orvosi célokra kellene felhasználni, hangsúlyozta Klaus Iohannis államelnök az Európai Tanács rendkívüli ülésén, amely távkonferencia formájában zajlott csütört...
Még a nyár előtt bevezethetik az Európai Unióban az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) elleni védőoltás beadását tanúsító igazolványt, amellyel szabadabban lehet majd utazni - mondta A...
A kormány szintjén még nem esett szó olyan dokumentum bevezetéséről, amely belépést biztosítana különböző nyilvános helyekre a beoltott személyek számára - jelentette ki kedden Florin ...
Bár egyre gyakrabban kerül szóba, hogy az koronavírus elleni oltási igazolványt "vakcinaútlevélként" használják, az Európai Unió (EU) tagországai megosztottak ebben a kérdésben - írja ...
Az Európai Unió tagállamainak vezetői videókonferencia keretében tartott tanácskozásukon egyetértettek a koronavírus-járvány megállítását célzó korlátozó intézkedések fenntartásában és...
Márciustól már megkezdik a nagyobb nemzetközi légitársaságok a Covid–19 elleni oltottság igazolására szolgáló Travel Pass digitális egészségügyi rendszer alkalmazását.