Hárman biztosan indulnak
Mondhatni már hónapok óta kering a szóbeszéd, hogy Zabolán öt polgármesterjelöltre is lehet számítani az idén esedékes önkormányzati választáson. Őket kérdeztük, valóban meg kívánnak-e méretkezni.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Mondhatni már hónapok óta kering a szóbeszéd, hogy Zabolán öt polgármesterjelöltre is lehet számítani az idén esedékes önkormányzati választáson. Őket kérdeztük, valóban meg kívánnak-e méretkezni.
Ma hivatalosan is megkezdődik az amerikai elnökválasztási kampány. A folyamat első lépése, hogy kiválasztják az első küldötteket a középnyugati Iowában.
A kormány nem mond le arról a kilátásba helyezett törvénymódosításról, amely megtiltaná a választások előtt ideiglenes tartózkodási engedélyhez (flotant) jutott választópolgároknak, ho...
Választások lesznek Írországban – jelentette be Leo Varadkar miniszterelnök, miután kérvényezte Michael Higgins elnöktől a parlament feloszlatását.
Szlovákiában és Romániában új parlamentet választanak. Horvátországban az elnökválasztás második fordulóját tartják január ötödikén, és az Európai Parlament soros EU-elnöki tisztét is ...
A háromszéki intézmények felkészültek a választásokra, az előkészületek sínen vannak – mondta el tegnapi sajtóértekezletén Sebastian Cucu. A Kovászna megyei prefektus szerint ez fontos...
Az erdélyi magyar pártok és politikai szervezetek képviselői megállapodtak arról, hogy szeptember végéig cselekvési tervet dolgoznak ki a következő két év operatív együttműködéséről.
Nincs elegendő idő az előkészületekre ahhoz, hogy a jövő évben esedékes helyhatósági és parlamenti választásokat ugyanazon a dátumon tartsák - mondta Viorica Dăncilă miniszterelnök.
A szenátus után a képviselőház is elfogadta szerdán a külföldön élő román állampolgárok voksolását megkönnyítő törvénytervezetet.
Kedvezően véleményezte csütörtökön a külföldi szavazással foglalkozó parlamenti különbizottság a diaszpórában élők voksolásával kapcsolatos jogszabályokat módosító tervezetet.
A külföldön élő románok számára az államfőválasztásokkor a hagyományos szavazási mód mellett érvényes lesz a levélben történő szavazás, illetve a szavazást korábban is el lehet kezdeni.
A kormány a többnapos szavazás bevezetését, illetve a levélszavazás kiterjesztését tervezi - jelentette be a kabinet csütörtöki ülésének kezdetén Viorica Dăncilă miniszterelnök.
Călin Popescu-Tăriceanu szenátusi elnök olyan szavazási rendszer bevezetését szeretné, amely egy sor lehetőséget biztosítana a voksolásra az állampolgároknak.
A külföldi szavazóhelyiségeknél kialakult sorok felszámolását, a voksolás gördülékenységét garantáló választójogi reformot követel Klaus Johannis államfő a kormánytól és parlamenttől.
Megalakította az Államelnöki Hivatal azt a munkacsoportot, amely kidolgozza a javaslatcsomagot a külhoni szavazás megszervezésére és lebonyolítására vonatkozó törvények módosítására.
A két házbizottság kedden jóváhagyta, hogy a parlament együttes plénuma elé terjessze a javaslatot egy házközi bizottság létrehozásáról, amely sürgősségi jelleggel megvitatná a választ...
A demokratikus elveknek ellentmondó, populista hozzáállást tanúsít Klaus Johannis államfő a megyei tanácsok elnökeinek közvetlen megválasztásáról hozott sürgősségi rendelet kapcsán - v...
Módosítja a kormány az önkormányzati választási törvényt úgy, hogy a megyeitanács-elnököket közvetlen szavazással válasszák majd meg a helyi közösségek - jelentette be a hétfői kormány...
Kétszázhatvanöt profilt, oldalt és csoportot távolított el a Facebookról és az Instagramról az amerikai közösségimédia-cég, amelynek csütörtöki közlése szerint az említett oldalak tart...
Csaknem 300 szavazatszámláló és más választási közreműködő halt bele a kimerültség és a túlhajszoltság okozta betegségekbe és balesetekbe Indonéziában, ahol a világ legnagyobb egynapos...
A PSD a demokrácia balesete, amelyet azzal lehet elhárítani, hogy az emberek elmennek szavazni - nyilatkozta kedden Klaus Johannis az One World Románia által szervezett Államfő vagy po...
Az ellenzéki, oroszbarát szocialisták nyerték a parlamenti választást Moldovában a szavazatok 90 százalékos összesítése alapján – jelentette a TASZSZ orosz hírügynökség a moldovai vála...
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) kapná a legtöbb szavazatot és Victor Ponta volt kormányfő pártja is bejutna a parlamentbe, ha most tartanák a választásokat – derül ki az IMAS legfrissebb felméréséből.
A Pro Románia párt a 2020-as parlamenti választásokig egyetlen párttal sem lép szövetségre, és saját jelöltje lesz az államfőválasztásokon - jelentette ki csütörtökön Daniel Constantin...
A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) által megrendelt közvélemény-kutatás arra kérdezett rá, hogy melyik pártra szavaznának a választók, ha most lennének a választások.
Az MSZP szerint a határon túli magyarok hiteles magyar parlamenti képviseletéhez az kell, hogy a határon túliak maguk közül és ne budapesti pártlistáról válasszanak képviselőt.
Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
Előrejelzések szerint a Demokrata Párt megszerzi a többséget a képviselőházban a Republikánus Párttól a kedden tartott amerikai félidős választásokon. A Republikánus Párt növelheti töb...