Golgotajárás és játék-művek a Vigadóban
Kettős kiállításnak ad helyet a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Ház emeleti díszterme. Szerda este nyílt meg Sárosi Csaba és Vetró András képzőművészek közös tárlata.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Kettős kiállításnak ad helyet a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Ház emeleti díszterme. Szerda este nyílt meg Sárosi Csaba és Vetró András képzőművészek közös tárlata.
Rangos képzőművészeti esemény helyszíne lesz a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Központ, a város két nagynevű alkotója: Vetró András és Sárosi Csaba közös kiállítására várják az érdeklődőket.
Az Esti Showder és a Dizájn Center alapítója, a rendíthetetlen dramaturg és a magyar stand up comedy ősatyja legjobb történeteivel és legújabb önálló estjével érkezik Kézdivásárhelyre.
Aranyosi Péter humorista lép fel október 21-én 19 órától a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Központban.
Szeptember 19-én, csütörtökön 18 órakor nyílik meg Elekes Gyula székelyudvarhelyi tűzzománc-művész kiállítása a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Központ emeleti dísztermében.
Dragomán György és Szabó T. Anna lesz a Vigadó Művelődési Központ vendége április 21-én 18 órától, az irodalmi est moderátora Nánia Hanna.
Április 16-án 19 órától a Vigadó Művelődési Központ nagytermében látható a Háromszék Táncegyüttes Ecce homo című táncszínházi előadása, Munkácsy Mihály nyomán.
Április 12-én 18 órától dr. Csernus Imre tart előadást a Vigadó Művelődési Központ nagytermében, Élj szívből címmel.
A Budapesti Nemzeti Színház produkcióját, Szűcs Nelli Fedák Sári című önálló estjét tekintheti meg a közönség február 27-én 19 órától a Vigadó Művelődési Központ nagytermében.
A Vigadó Művelődési Központ fűtésrendszerének váratan meghibásodása miatt programváltozás történt.
Diákok jelentkezését várják, akik szívesen belekóstolnának a Vigadó Művelődési Központ, illetve az Udvartér Színház működésébe, a programok, előadások során közönségszolgálatosként seg...
Csoóri Sándor Halálra táncoltatott lány című ballada-játékát adja elő a Nomád Nemzedék Társulat február 3-án 19 órától a Vigadó Művelődési Központ nagytermében.
Annak érdekében, hogy a Vigadó Művelődési Központ és az Udvartér Színház működését a lehetőségek szerint a legközönségbarátabbá tegyék, az intézmény egy rövid közvélemény-kutatást indít.
Január 23-án 13 és 19 órától, a magyar kultúra napjához kapcsolódóan az Elfogy a levegő című magyar filmdrámát vetítik a Vigadó Művelődési Központ nagytermében.
Magyar romantikus vígjátékkal indul a 2024-es Vigadó Mozi műsora: január 12-én 19 órától Szeleczki Rozália Cicaverzum című filmjét lehet megnézni a Vigadó Művelődési Központ nagytermében.
A kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Központ nagytermében december 30-án 18 órától különleges előadásra várják a közönséget: az Udvartér Színház és a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Szí...
Ünnepre hangoló, évet búcsúztató koncertek is színesítik a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Központ decemberi műsorát: két közkedvelt helyi együttes: az Old Bumeráng és az Ego Sum is ...
A kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Központban december 14-én 19 órától a Spektrum Színház vendégszerepel: Bogdán Zsolt Jászai mari-díjas színművész egyéni estjét láthatja a közönség.
December 13-án 19 órától a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Központban a Csíki Játékszín produkciója, Háy János A halottember című monodrámája lesz látható.
Újjászületés villámcsapás által című kötetüket mutatják be Sepsiszéki Nagy Balázs és Nagy Erika december 11-én, hétfőn 18 órától a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Központ dísztermében.
Az Udvartér Színház Születnie kell valakinek című, Lung László Zsolt által rendezett adventi invokációját mutatják be a Vigadó Művelődési Központban, a Kovászna Városi Művelődési Házban és Gelencén.
A kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Központban november 15-én több időpontban (9, 9.50, 10.40, 11.30, 12.20) vetítik a Linxy című animációs filmet.
A Szentkereszty Stephanie Egyesület javára rendeznek jótékonysági koncertet a Vigadó Művelődési Központban.
Mindannyiunkra ráfér egy kiadós nevetés: november 7-én 19 órától a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Központ nagytermében Felméri Péter, a Dumaszínház, a Showder Klub és a Comedy Centr...
Klasszikusnak számító mesével: A három kecskegida és a farkas című bábjátékkal kedveskedik a gyerekeknek október 24-én 10 órától a Rózsaszínház a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Központban.
Október 23-án, hétfőn 19 órától a Kassai Thália Színház vendégszerepel a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Központban, a társulat Márai Sándor Kaland című színművét adja elő a nagyteremben.
Orth István nagyszebeni grafikus Madách Imre: Az ember tragédiája című kiállítását nyitották meg kedd este a Vigadó Művelődési Központ dísztermében.
A kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Központ is csatlakozik a XIV. Székelyföld Napok október 5–15. között zajló rendezvénysorozatához: október 14-én 17 órától a János vitéz című daljáté...
Képzőművészeti eseményre hívja az érdeklődőket a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Központ: október 17-én 18 órától a díszteremben Orth István Madách Imre: Az ember tragédiája című kiá...
Változatos kínálattal várják a filmkedvelőket a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Központ nagytermébe: október 6–8. között különböző műfajú alkotásokat vetítenek a 23. Filmtettfeszt – ...
Csütörtökön Kézdivásárhelyen Bokor Tibor polgármester és Lung László Zsolt intézményvezető sajtótájékoztató keretében mutatták be a Vigadó Művelődési Központ létrejöttét és működését.
Évadnyitásra hangolódva akusztikus gitárestekre hívják az érdeklődőket augusztus 24-én és 25-én a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Központ szervezésében a Vigadó előtti térre.
A Vigadó Művelődési Ház szervezésében június 27-én (kedd) 20.00 órától a VigadóArt Benned a létra című énekes–zenés–verses produkcióján vehetnek részt az érdeklődők a kézdivásárhelyi W...
Június 26-án (hétfő) 18 órától Emmer Henrietta képzőművész Katarzis című kiállításának a megnyitóján vehetnek részt az érdeklődők a Vigadó Művelődési Ház dísztermében.
Június 20-án, kedden 19 órától, a Tomcsa Sándor Színház, Afterparty című improvizációs előadását tekinthetik meg az érdeklődők a Vigadó Művelődési Ház nagytermi stúdiójában.
Május 26-án, pénteken 19 órától a Vigadó Művelődési Ház nagytermében a Larry című, Bernáth Szilárd magyar filmdrámáját tekinthetik meg az érdeklődők.
Május 23-án, kedden 19 órától a Vigadó Művelődési Ház nagytermében Fekete Zsolt Perkucigo című előadásán vehetnek részt az érdeklődők.
Transzgenerációs önismereti utazásra hív dr. Kádár Annamária, hogy megfejtsük a minket mozgató tudattalan tendenciákat, szem előtt tartva a delphoi jósda falán is szerepelő aranyszabál...
Május 17-én (szerda) 18 órától a Magyar Fotóművészek Világszövetségének 20. jubileumi éve (Erdélyi régiók) című kiállításnak a megnyitóján vehetnek részt az érdeklődők a Vigadó Művelőd...
Május 12-én, pénteken 13 órától a Vigadó Művelődési Ház nagytermében az Apor István Általános Iskola - A szabadság hírnökei című előadását tekinthetik meg érdeklődők .
A Vigadó Művelődési Ház szervezésében május 10-én, szerdán 18 órától Nógrádi Györggyel és Király Tamással találkozhatnak az érdeklődők a Vigadó Művelődési Ház nagytermében. A közönség...
Bukarestben premier előtti vetítésen lehetett megtekinteni április 30-án, Kolozsváron ma tartják a közönségtalálkozós díszbemutatóját a Larry című magyar filmnek. Bernáth Szilárd nemze...
A kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Ház szombaton és vasárnap is várja a nézőket a tánc világnapja alkalmából szervezett előadásokra.
A Vigadó Művelődési Ház szervezésében, a magyar film napja alkalmából, 2023. április 28-án (péntek), 19 órától, a Hadik című, Szikora János magyar történelmi, romantikus kalandfilmjét ...
Népszerű darabbal, a Liselotte és a május című előadással vendégszerepel a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Házban április 27-...
Április 25-én 18 órától író-olvasó találkozóra hívja a közönséget a Vigadó Művelődési Ház: Durica Katarina íróval Nánia Hanna beszélget majd. A szerzőt kérdeztük.
Kedden, április 11-én 19 órától a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Házba hívják a költészet kedvelőit, hogy a VigadoArt: Benned a létra című, Kiss László és Fórika Balázs által összeá...
Kézdivásárhelyi színházi projekteket támogat Kovászna Megye Tanácsa. A megyei önkormányzat ebből a célból a Vigadó Kulturális Alapítvánnyal írt alá társulási szerződést, a támogatás ...
A Vigadó Művelődési Ház szervezésében, a színházi világnap alkalmából, március 28-án (kedd) 19 órától, a Csíki Játékszín Ásókapa című előadásán vehetnek részt az érdeklődők a Vigadó Mű...
A Vigadó Művelődési Ház szervezésében, 2023. március 23-án (csütörtök), 10 és 12 órától, a Halvirág Bábszínház – Csihán királyúrfi című, székely népmese alapján készült bábjáték ...